A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség vádat emelt egy biztonsági őrrel szemben, aki elsikkasztotta a rábízott mobiltelefont. A bíróság büntetővégzésében 80 óra közérdekű munkát szabott ki a férfival szemben.
A vádirat szerint egy 47 éves férfi egy VI. kerületi bevásárlóközpont üzletében dolgozott vagyonőrként. 2021. december 11-én, este a vásárlónak az üzlet előtt kiesett a ruhájából a mobiltelefonja, amelyet a nő nem vett észre és azt elveszítette. A telefont egy pár megtalálta és átadta a férfinak, aki azt nem őrizte meg, hanem eltette. A férfi kivette a SIM-kártyát, azt kettétörte és kidobta, a készüléket pedig elrejtette a hátizsákjába, azért, hogy később eladhassa. A vádlott – miután a rendőrség időközben értesített munkatársai a helyszínre érkeztek – a telefont a hátizsákjából titokban kivette, kiment vele az eladótérbe, és úgy tett mintha ott találta volna meg a ruhák között.
A budapesti rendőröket azonban nem tudta megtéveszteni, visszanézték az áruházi felvételt és gyanúsítottként hallgatták ki a biztonsági őrt. A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség a férfit sikkasztás vétségével vádolta meg, és arra tett indítványt a vádiratban, hogy a bíróság az ügyben tárgyalás mellőzésével hozzon érdemi döntést, büntetővégzéssel szabjon ki közérdekű munkát.
A Pesti Központi Bíróság az ügyészség álláspontjával egyezően büntetővégzésével nyolcvan óra közérdekű munkát szabott ki a férfi ellen. A bírósági határozat egyelőre nem jogerős.