Az ügyészség szerint a Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársai minden szakmai protokollt betartottak a szerdai esztergomi akciónál, amelyben életét vesztette egy rendőr – mondta a TEK főigazgatója sajtótájékoztatón. Hajdu János közölte: a négy és fél órán át tartó tárgyalás során a fenyegetőző férfi egyetlen alkalommal sem közölte, hogy robbantásra készül. A detonáció következtében – amelynek során az elhunyt rendőrön kívül még nyolc rendőr és három tűzoltó sérült meg – a házba behatolni készülő rendőrök 8-10 métert repültek. Többen beestek egy – a ház melletti mesterséges – tóba, illetve az épület romjai maguk…
Read MoreCímke: tárgyalás
Hosszú börtönbüntetéseket szabott ki egy amerikai bíróság a capitoliumi zavargások főszereplőire
Az illetékes washingtoni bíróság tíz év börtönnel sújtotta a 2021. január 6-i washingtoni zavargásokban főszerepet játszó Proud Boys szervezet egy tagját pénteken, egy nappal azután, hogy két társára tizenöt és tizenhét év börtönt szabott ki. A tíz évet kapott Dominic Pezzollát hatóság elleni erőszak, hatóságnak való ellenszegülés, kormányzati tulajdon megrongálása, hivatalos eljárás akadályozása és lopás vádjában találta bűnösnek az esküdtszék még májusban négy társával együtt. A washingtoni bíró az ítélethozatalkor arra hívta fel a figyelmet, hogy Pezzolla volt az, aki egy ellopott rendőrségi pajzs segítségével áttörte az amerikai törvényhozás üveg…
Read MoreA bíróság 11 év börtönbüntetésre ítélte a volt rendőrt
Bűnösnek találta a Sykora-bandával való együttműködés és kenőpénz elfogadásának vádjában Jozef Reháka volt rendőrt, a rendőrségi lehallgatások egykori vezetőjét a Besztercebányai Speciális Büntetőbíróság (STS) egyesbírója. A bíróság 11 év börtönbüntetésre, vagyonelkobzásra és a közhivatalnoki hivatás gyakorlásától való ötéves eltiltásra ítélte a vádlottat. Az ítélet nem jogerős. A Dodo néven ismert Rehákát bűnszervezet létrehozásának, szervezésének és támogatásának bűntette miatt ítélte el. A vád szerint információkat szállított a Sykora-bandának arról, hogy mit tud a rendőrségnek a bűnözői csoportról. Másik két esetben 16 ezer és 17 ezer euró kenőpénz elfogadásáról is szó volt. A…
Read MoreAz ukrán Naftohaz beperelte Oroszországot
A Naftohaz ukrán állami gázvállalat keresetet nyújtott be a washingtoni bíróságon, amelyben ötmilliárd dollárt követel Oroszországtól, amiért anyagi kár érte őt a Krím-félsziget elcsatolása miatt – közölte a Naftohaz sajtószolgálata. Az ukrán vállalat hangsúlyozta, hogy amerikai bírósághoz fordult, mivel az Egyesült Államok azon országok közé tartozik, amelyek szankciók hatálya alatt befagyasztották az orosz vagyont. Olyan kártérítési igényről van szó, amelyet áprilisban ítélt meg az ukrán cégnek a hágai választottbíróság. „A jelenlegi kérelmet az a tény tette lehetővé, hogy az 1958-as New York-i Egyezmény értelmében a vállalatnak joga van elindítani a…
Read MoreVádat emeltek egy halottátvevő és két társa ellen
Emberi test tiltott felhasználása miatt emelt vádat a Fővárosi Főügyészség egy halottátvevőként dolgozó férfi és két társa ellen, akik újratemetésre váró elhunytak csontjait szerezték meg egy budapesti temetőből. A bíróság pénzbüntetést szabott ki a vádlottakra. A főügyészség a közleményében azt írta: a vádirat szerint az egyik budapesti temetőben halottátvevőként dolgozó 62 éves férfit a virágárusként dolgozó nőismerőse 2022 őszén rávette arra, hogy szerezzen neki egy emberi koponyát. A férfi a lejárat miatt közös sírhelyre, újratemetésre váró emberi csontok közül elvett egy agykoponyát és – egy külön elhunythoz tartozó – állkapocscsontot, azokat…
Read MoreBűnösnek találta a bíróság egy szélsőséges szervezet vezetőit a Capitolium megtámadásáért
Bűnösnek találta az amerikai esküdtszék a Capitolium 2021. január 6-i megtámadásának kitervelésében és szervezésében a Proud Boys szélsőséges szervezet korábbi vezetőjét és három társát. Enrique Tarriót és társait a rendkívül ritkán alkalmazott államellenes összeesküvés vádjában találták bűnösnek. Az amerikai törvényhozás épületének ostromával végződő 2021. január 6-i események ügyében ez volt a legkiterjedtebb nyomozás. Tarriót az események egyik fő szervezőjeként állították bíróság elé, annak ellenére, hogy a zavargások napján nem tartózkodott a fővárosban, mert két nappal korábban egy másik ügyben letartóztatták, és elrendelték távoltartását Washingtontól. Az ügyészek ugyanakkor azzal érveltek, hogy…
Read MoreAz EU és az Európa Tanács is elítélte a Kara-Murza ellen hozott ítéletet
Az Európai Unió és az Európa Tanács is elítélte, valamint felháborodásának adott hangot, amiért Moszkvában hétfőn a bíróság 25 évi szabadságvesztésre ítélte Vlagyimir Kara-Murza orosz ellenzéki politikust hazaárulás és az orosz hadseregről szóló hamis állítások terjesztése címén. Josep Borrell uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő nyilatkozatában azt írta: „a felháborítóan kemény bírósági döntés” egyértelműen bizonyítja, hogy Oroszország visszaél az igazságszolgáltatással annak érdekében, hogy nyomást gyakoroljon aktivistákra, emberijogi aktivistákra és mindazokra, akik ellenzik az Ukrajna elleni háborút. Kijelentette, a titkosnak minősített tárgyalás nem felelt meg a pártatlan és független bíróság előtti tisztességes…
Read MoreÉrthetetlen: Felfüggesztettel megúszta a rendőrt halálra gázoló olasz
Tárgyalás mellőzésével jogerősen felfüggesztett fogházbüntetést kapott az az olasz autós, aki 2021-ben halálra gázolt egy rendőrt és súlyos sérüléseket okozott egy albán férfinak az M70-es autópályán – tájékoztatta a Zalaegerszegi Törvényszék. A jelenleg 82 éves olasz férfi 2021. május 5-én hajnalban az M70-es autópályán Szlovéniából érkezve Letenye felé haladt személyautójával, amelyben a felesége ült mellette. Az akkor érvényes járványügyi veszélyhelyzet kapcsán elrendelt határellenőrzés miatt a sztrádán haladó valamennyi járművet sebességkorlátozó és terelőtáblákkal a csörnyeföldi pihenőhelyre irányították, legfeljebb 40 kilométeres sebességet engedélyezve. Az addig nagyjából 110 kilométeres tempóval haladó autót a…
Read MoreSzexuális erőszak miatt ítélt el a bíróság egy tartalékos katonát
Szexuális erőszak bűntette miatt nem jogerősen hat év, börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte a Debreceni Törvényszék katonai tanácsa csütörtökön azt a tartalékos katonát, aki egy terhes nő sérelmére követett el szexuális bűncselekményt Miskolcon. Dobó Dénes, a törvényszék szóvivője a közleményében azt írta: a volt önkéntes területvédelmi szakaszvezetőt mellékbüntetésként hat évre eltiltották a közügyek gyakorlásától, a férfinak ezenfelül a több mint 3,7 millió forint bűnügyi költséget is meg kell fizetnie. Az ítélet rendelkező részét a katonai tanács elnöke, Szilvási László hadbíró őrnagy nyilvánosan hirdette ki, az indoklás azonban már zárt tárgyaláson hangzott el.…
Read More