Háromezerre becsülhető azon menekültek száma, akiket a Lukasenka-rezsim eddig Irakba és Szíriába szállított vissza, hétezren viszont továbbra is Fehéroroszország területén maradtak — jelentette ki Stanislaw Zaryn.
A lengyel titkosszolgálatokat felügyelő miniszter szóvivője szerint a külföldieket hazaszállító járatok most sem álltak le. Lehetségesnek mondta ugyanakkor, hogy a fehérorosz hatóságok bizonyos, „jól kiválogatott menekültcsoportot” hagynak országuk területén, ezeket a személyeket pedig huzamosabb ideig a lengyel határ destabilizálásához fogják felhasználni.
Megerősítette, hogy a lengyel-fehérorosz határon az utóbbi napokban csökkent a határsértési kísérletek száma. Ezt a helyzetet viszont úgy értelmezte, hogy Minszk most taktikát vált, és „araszoló destabilizálásra” törekszik majd úgy, hogy a közös határvonal különféle helyeire kisebb bevándorlócsoportokat irányít.
Zaryn felidézte azokat az egyre szaporodó eseteket is, amikor a Menekültek a határostromokban eddig támogató fehérorosz egyenruhások önmaguk jelennek meg a kerítésnél, a lengyel oldalon felállított lámpákba lövöldöznek, hanggránátokat dobálnak a lengyel határőrök felé.
Kedd délelőtt a lengyel határőrség két, mintegy harminc-harminc fős menekültcsoport erőszakos határátkelési próbálkozásáról számolt be. Az év elejétől hozzávetőleg negyvenezer határsértési kísérletet tartanak számon.
Lengyelország a jövő év közepéig öt méter magas acélfalat emel a Fehéroroszországgal közös határszakaszon a jelenlegi drótkerítés mellett. A határ menti térségben szeptember elejétől rendkívüli állapot van érvényben, az ehhez kapcsolódó intézkedések nagy részét, köztük a belépési tilalmat, a múlt héten belügyminiszteri rendelettel meghosszabbították.
A lengyel határőrök támogatására kivezényelt, mintegy 12 ezer katonát a múlt héttől 155 brit és 150 észt katona segíti. Keddi információk szerint Csehország 150 katonát küldene Lengyelországba, amennyiben az erről szóló kormányfői kezdeményezést a parlament is támogatja majd.