Az orosz alsóház jóváhagyta az európai hagyományos haderőkről szóló szerződés felmondását

orosz parlament alsóháza

Egyhangúlag megszavazta az orosz parlament alsóháza az európai hagyományos fegyveres erőkről szóló (CFE) szerződés felmondásáról rendelkező törvényt. A vonatkozó törvénytervezetet Putyin május 10-én terjesztette be. A felmondást a felsőháznak is jóvá kell hagynia. Oroszország 2007 júliusában függesztette fel részvételét a CFE-szerződésben, miután a NATO megtagadta az aktualizált változat ratifikálását. Andrej Kartapolov, a ház védelmi bizottságának elnöke szerint a CFE-szerződés felmondása „jelzés a Nyugatnak, hogy sem az Egyesült Államok, sem a NATO-országok nem olyan szerződéses partnerek többé, akiknek az álláspontját figyelembe vesszük”. Hozzátette, hogy a NATO infrastruktúrája az orosz határok közvetlen…

Read More

A Wagner orosz zsoldoscsoport terrorszervezetté nyilvánítását kezdeményezte a francia nemzetgyűlés

Catherine Colonna

A francia nemzetgyűlés kedden egyhangúlag elfogadott határozatban indítványozta, hogy a Wagner orosz magánhadsereg kerüljön bele az Európai Unió terroristákat és terrorszervezeteket nyilvántartó jegyzékébe. A nem kötelező jogi erejű szöveg felkéri a francia kormányt, hogy „diplomáciailag lépjen fel” annak érdekében, hogy az EU teljesítse ezt a kérést, mely lehetővé tenné a Wagner csoport tagjainak és támogatóinak hatékonyabb pénzügyi szankcionálását. A határozatot Emmanuel Macron államfő pártja, a Reneszánsz egyik képviselője terjesztette be, s elsősorban az Ukrajnában „a polgári lakosság ellen elkövetett számos erőszakos cselekményt” célozza, amelyek közül egyesek a határozat szerint „háborús cselekménynek”…

Read More

Zelenszkij: Putyint bíróság elé kell állítani a háborús agresszióért

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök

Putyint nemzetközi bíróság elé kell állítani az Ukrjanában elkövetett háborús agresszió miatt, és ehhez egy külön törvényszéket kell létrehozni – hangsúlyozta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Hágában. Az elnök a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) meglátogatása után mondott beszédében kiemelte: valódi, teljes jogú bíróságra van szükség, amely megtorolja az orosz agressziós bűncselekményeket. „Igazságszolgáltatás nélkül nincs béke” – érvelt beszédében Zelenszkij, és azt mondta, hogy a nürnbergi perhez hasonlóan kell eljárni az orosz háborús bűnösök ellen. Hangsúlyozta, hogy a valódi igazságszolgáltatás érdekében nem szabad kifogásokat keresni vagy a hatályos nemzetközi jog korlátaira támaszkodni. „Ehelyett bátor…

Read More

Ukrán vezérkar: változatlanul ádáz harcok dúlnak Bahmutnál és Marjinkánál

Bahmut, Ukrajna

Az Ukrajnát támadó orosz erők fő erőfeszítéseiket változatlanul a Donyeck megyei Liman, Bahmut, Avgyijivka és Marjinka települések irányában végrehajtott támadó hadműveletekre összpontosítják, különösen kiélezett küzdelem folyik Bahmutért és Marjinkáért, az ukrán csapatok azonban tartják pozícióikat – közölte az ukrán vezérkar helyzetjelentésében. A kijevi katonai vezetés tájékoztatása szerint a nap folyamán az említett térségekben több mint húsz támadást vertek vissza az ukrán erők. A jelentés szerint az orosz erők három rakéta- és harminc légicsapást indítottak, továbbá legalább nyolcszor nyitottak tüzet rakéta-sorozatvetőkkel az ukrán csapatok állásaira, valamint településekre. Polgári személyek is megsebesültek,…

Read More

Bayraktar drónrendszereket vásárol Románia

Bayraktar drón

 Románia aláírta a Bayraktar drónrendszerek beszerzéséról szóló szerződést – jelentette be Ozgur Kivanc Altan, Törökország bukaresti nagykövete. ‘A barátunk, fekete-tengeri szomszédunk és NATO-szövetségesünk, Románia Bayraktar TB2-es drónokkal bővíti hadseregének eszközállományát. Ez a stratégiai képesség, amelynek révén számos csatát nyertünk, újabb jele a Romániával való stratégiai partnerségünknek’ – fogalmazott a diplomata. A védelmi minisztérium tavaly szeptember elsején a parlament előzetes jóváhagyását kérte három darab Bayraktar TB2-es típusú pilóta nélküli repülőgép-rendszer beszerzésére, amire a képviselőház és a szenátus összevont házbizottsága rábólintott. A rendszerek egyenként hat harci drón (összesen 18 drón) távirányítását…

Read More

Zelenszkij: meg kell akadályozni, hogy Oroszország atomlétesítményekkel zsarolja a világot

Olekszij Danyilov, az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) vezetője

Mindent meg kell tenni annak megakadályozására, hogy Oroszország nukleáris létesítményekkel zsarolja a világot – hangoztatta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, a csernobili atomerőmű-baleset évfordulója alkalmából közzétett üzenetében. „Harminchét évvel ezelőtt a csernobili atomerőmű balesete hatalmas sebhelyet hagyott az egész világon. Egy sugárszivárgás az egykor hangulatos és fejlett területet tiltott zónává változtatta. Ma a Csernobil körüli harminc kilométeres övezet továbbra is veszélyes hely, ahol magas a sugárzás értéke. Tavaly az orosz megszállók nemcsak az atomerőművet foglalták el, hanem ismét veszélybe sodorták az egész világot. Mindent meg kell tennünk annak megakadályozása érdekében, hogy…

Read More

A horvát parlament megszavazta a közrendről szóló törvény módosítását

Horvát parlament (Hrvatski sabor)

A horvát parlament pénteken megszavazta a közrendről szóló törvény módosítását, amely nagymértékben megnöveli a jogsértésekért kiszabható pénzbírságok összegét – közölte az N1 horvát hírcsatorna. A 151 tagú nemzetgyűlés jelen lévő képviselői közül 77-en mondtak igent a törvényre, míg a nemleges szavazatok száma 50 volt. A jogszabály sürgősségi eljárásban került a parlament elé. Az új törvény szerint tiltott önkényuralmi jelképek és fasiszta üdvözlések vétsége miatt, az állampolgárok nyugalmát megzavaró hamis hírek terjesztéséért, továbbá engedély nélküli lőfegyverhasználatért 700-tól 4000 euróig terjedő pénzbírság szabható ki. Garázdaságért, erőszakos magatartásért, valamint ha valaki magát jogosulatlanul hatósági…

Read More

EP: bocsássak szabadon Kara-Murzát!

Vlagyimir Kara-Murza

Az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülésén elfogadott állásfoglalásában Vlagyimir Kara-Murza orosz ellenzéki politikus szabadon bocsátására szólított fel, akit hétfőn 25 éves szabadságvesztésre ítéltek Moszkvában hazaárulás és az orosz hadseregről szóló hamis állítások terjesztése címén. Az 508 szavazattal, 14 ellenszavazat és 31 tartózkodás mellett elfogadott állásfoglalásban az EP-képviselők elítélték és politikai indíttatásúnak nevezték az ítéletet, és Vlagyimir Kara-Murza, valamint szintén bebörtönzött Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus azonnali és feltétel nélküli szabadon bocsátására szólítottak fel és megjegyezték, hogy Kara-Murza és Navalnij egészségi állapota gyorsan romlik a rossz bánásmód és a megfelelő…

Read More

Elutasította az amerikai nagykövet az orosz alsóház meghívását

Lynne Tracy

Nem vesz részt Lynne Tracy, az Egyesült Államok oroszországi nagykövete az orosz parlamenti alsóház külföldi beavatkozást vizsgáló bizottságának keddi ülésén – közölte a moszkvai amerikai nagykövetség. A diplomatát azért hívták meg a bizottsági ülésre, hogy magyarázatot adjon az amerikai biolaboratóriumok ukrajnai tevékenységéről. A nagykövetség sajtószolgálata azt írta: az amerikai fél korábban közölte, hogy elkötelezett a biológiai és toxinfegyverekről szóló egyezményben foglaltak betartása mellett, és visszautasította az ilyen típusú fegyverek előállításával kapcsolatos vádakat is. A diplomáciai misszió szerint az Oroszországgal folytatott konzultációs folyamat ebben a kérdésben lezárult, nincs mit hozzáfűzni. Tracy…

Read More