Közlekedik a család néven versenysorozatot hirdet az Országos Rendőr-főkapitányság Országos Balesetmegelőzési Bizottság (ORFK OBB) a biztonságos közlekedés népszerűsítésére. Az ügyességi és elméleti feladatokat legjobban teljesítő családot személyautóval jutalmazzák – jelentették be a szervezők és a támogatók hétfői sajtótájékoztatójukon.
A versenyre nevezhet minden olyan család, amelyben az egyik szülőnek van érvényes „B” kategóriás vezetői engedélye, továbbá 6-17 év közötti gyerek él a családban. A vetélkedő két fordulóból áll: a selejtezőből és a döntőből.
Óberling József, az ORFK-OBB ügyvezető elnöke felidézte: a vetélkedősorozatot először 1997-ben rendezték meg, majd az 1998-as verseny utáni szünetet követően néhány éve élesztették újra a kezdeményezést.
Knezsik István, az Autós Nagykoalíció elnöke elmondta, azért csatlakoztak a programhoz, mert fontos lenne ha mindenki betartaná a közlekedési szabályokat és lehetőség szerint minél kevesebb baleset történne az utakon.
Dalnoki Balázs, Porsche Hungária Kereskedelmi Kft. Skoda márkaigazgatója közölte, hogy a cég az anyagi támogatás mellett technikai és szakmai segítséget is nyújt a versenysorozathoz.
A területi versenyre kétféle módon lehet jelentkezni, a verseny honlapján elektronikus úton, vagy a verseny napján személyesen a helyszínen.
A megyei és fővárosi balesetmegelőzési bizottságok 2014. április 15. és június 30 között 20 helyszínen, általában a megyeszékhelyeken, illetve a fővárosban bonyolítják a területi versenyeket. A Családok „B” kategóriás KRESZ-tesztlapot töltenek ki, autós ügyességi pályát teljesítenek, a gyerekek pedig KRESZ-puzzle-t raknak ki. Az a család nyeri a területi selejtezőt, és jut a szeptemberi országos döntőbe, amely a kijelölt feladatokat a legrövidebb időn belül, a legkevesebb hibával teljesíti.
A verseny honlapján (www.kozlekedikacsalad.hu) tíz játékos feladat teljesítésével van lehetőség a pontgyűjtésre. Az a család jut az országos döntőbe, amely a verseny ideje alatt a legtöbb pontot gyűjti. Pontegyenlőség esetén a továbbjutó család nevét közjegyző jelenlétében húzzák ki. A feladatokat eredményesen teljesítők között ajándékokat is kisorsolnak.
Az országos verseny fődíja egy Skoda Rapid Spaceback személyautó, amelynek költségét és adóvonzatait az ORFK-OBB, az Autós Nagykoalíció és a Porsche Hungária Kereskedelmi Kft. közösen állja. Az országos döntő egyéb díjait az Autós Nagykoalíció biztosítja: magyarországi üdülést, üzemanyag-utalványt lehet nyerni, a CBA Kereskedelmi Kft. pedig a döntőn résztvevő családoknak ajándékcsomagot, valamint a 2014. november 28-30. között megrendezendő Lovas Világkupára családi belépőt biztosít.
A hétfői sajtótájékoztatón a verseny részleteinek ismertetése mellett az ORFK és a CBA Kereskedelmi Kft. együttműködési megállapodást kötött. Fodor Attila, a CBA kommunikációs igazgatója ismertette: a program támogatása mellett az üzletlánc vállalta, hogy a bolthálózat magazinjában, illetve internetes oldalán egy-két havonta térítésmentesen felületet biztosít baleset-megelőzési témájú írásoknak.
Forrás: MTI