A bűnmegelőzés napja alkalmából tartott szakmai programot csütörtökön a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK), a Bűnmegelőzési Expó lehetőséget ad a szakemberek találkozására és a területen tevékenykedő szervezetek bemutatkozására is.
Dócs András rendőr ezredes a megnyitón kiemelte: a bűnmegelőzést kiemelten fontos feladattá nyilvánította a Nemzeti Bűnmegelőzési Stratégiáról szóló kormányhatározat. A Nemzeti Bűnmegelőzési Tanácsot a kormány 2011. április 12-én hozta létre, ez lett a bűnmegelőzés napja.
Az ezredes elmondta, hogy az expó célja bemutatni a bűnmegelőzés valamennyi területét az online biztonságtól a drogprevención át az állatvédelemig – előadások, pódiumbeszélgetések, kiállítás, színdarabok és játékok segítségével. Hangsúlyozta, hogy mára országos szintűvé vált a rendezvény: az idén Csongrád, Tolna és Zala vármegye rendőrkapitánysága is csatlakozott. Céljuk az is, hogy bemutatkozhassanak egymásnak a bűnmegelőzés különböző területén dolgozók, szervezetek. Dócs felhívta a figyelmet az összefogás fontosságára.
Idén a programok között szerepel pódiumbeszélgetés a kábítószer-fogyasztás aktuális kérdéseiről, az Élő könyvtár című eseményen szakemberek válaszolnak a kérdésekre, bemutatkozik programjaival egyebek mellett a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács, a Drogkutató Intézet, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat és a Budapesti Polgárőr Szövetség, de lesz prevenciós program óvodásoknak és kuvaszbemutató is.