Légi úton csempészett menekülteket az a bűnözői hálózat, melynek tizenegy tagját Belgiumban, Görögországban és Svédországban állították elő. Az Európai Unió tagállamai közötti igazságügyi együttműködésért felelős, hágai székhelyű uniós ügynökség, az Eurojust közleménye szerint a hálózat főként iraki illegális bevándorlókat utaztatott hamis vagy lopott okmányokkal Görögországból a brüsszeli nemzetközi repülőtérre, illetve a charleroi-i légikikötőbe. Onnan újabb hamis okmányokkal más uniós országokba vagy Norvégiába szállították az érintetteket autóval vagy szintén repülőgéppel. A menekültektől egyenként legalább öt-hatezer eurót (mintegy 2-2,4 millió forint) kértek egy-egy ilyen utazásért A csempészhálózattal kapcsolatos nyomozás 2022 áprilisában kezdődött,…
Read MoreCímke: Rendőr-főkapitányság
Kormány: közös ügyünk az állatvédelem!
A magyar kormány kiemelten kezeli az állatjólétet és az állatvédelmet – jelentette ki a kormányszóvivő szerdán az állatok világnapja alkalmából. Szentkirályi Alexandra a közösségi oldalára feltöltött videóban emlékeztetett: a kormány 2021 februárjában állatvédelmi online felmérést indított Közös ügyünk az állatvédelem címmel, amelynek során több mint negyedmillióan mondták el véleményüket. Hozzátette: a kabinet azóta több intézkedést is hozott az ügyben, így ivartalanítási programokat támogat több mint félmilliárd forintos keretösszeggel, továbbá több mint százmillió forinttal segítette az állatvédő civil szervezetek munkáját is. A kormányszóvivő kiemelte a Nemzeti Állatvédelmi Tanács megalakulását és azt…
Read MoreOrszágos kibernyomozói szervezet alakult
Országos kibernyomozói szervezet alakult a rendőrségen belül október elején – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK). A közlemény szerint az ORFK bűnügyi főosztályán újonnan megalakult kiberstratégiai osztály munkatársai a rendőrség teljes kibervédelmi tevékenységét összehangolják, mintegy háromszáz ember munkáját koordinálják, továbbá a nemzetközi kapcsolattartásért is felelősek. Ugyanakkor a szakterületet jól ismerő munkatársakkal bővítették és erősítették a területi nyomozóhatóságok – megyei rendőr-főkapitányságok, BRFK, Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda – állományát is. Az egység összehangoltan dolgozik a bűncselekményre utaló elsődleges jelzéstől a felderítésen át egészen az ügy vádemelési szakaszáig. Az online térben elkövetett jogsértések…
Read MoreORFK: Pest vármegyében visszaszorították az illegális gyorsulási versenyeket
Az összehangolt akciók eredményeként a nyár végére Pest vármegyében sikerült gyakorlatilag teljesen visszaszorítani az illegális gyorsulási versenyeket – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK). Azt írták, előfordult, hogy ötszáz autó is megjelent a Budapest környéki nagyáruházak parkolóiban tartott illegális versenyeken egy-egy péntek vagy szombat éjszaka. Megjegyezték: ezek nemcsak a főváros környékén élők életét keserítették meg, de nagy számban fordultak elő Győr-Moson-Sopron, Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád vármegyében is. Emlékeztettek arra, hogy a rendőrség tavasszal cselekvési tervet készített a versenyek felszámolására és összehangolt akciókat indított. A folyamatos ellenőrzések mellett a céljuk az volt, hogy forgalmi…
Read MorePintér új rendőrségi vezetőket nevezett ki
Új rendőrségi vezetőket nevezett ki Pintér Sándor belügyminiszter – derült ki a Belügyminisztérium (BM) szombati közleményéből. A tárca a közleményében azt írta, hogy Magyarország belügyminisztere szeptember 30. hatállyal – indokolás nélkül – visszavonta Halmosi Zsolt rendőr altábornagy, az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság főigazgatójának vezetői kinevezését és rendelkezési állományba helyezte. A tárcavezető október 1. hatállyal Seres József rendőr ezredest bízta meg az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság főigazgatói beosztásának ellátásával. A közlemény szerint a belügyminiszter szeptember 30. hatállyal – indokolás nélkül – visszavonta Farkas Gábor rendőr dandártábornok, a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság rendőrfőkapitányának vezetői kinevezését,…
Read MoreEsztergomi robbantás: A kommandósok a szakmai protokoll szerint jártak el
Az ügyészség szerint a Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársai minden szakmai protokollt betartottak a szerdai esztergomi akciónál, amelyben életét vesztette egy rendőr – mondta a TEK főigazgatója sajtótájékoztatón. Hajdu János közölte: a négy és fél órán át tartó tárgyalás során a fenyegetőző férfi egyetlen alkalommal sem közölte, hogy robbantásra készül. A detonáció következtében – amelynek során az elhunyt rendőrön kívül még nyolc rendőr és három tűzoltó sérült meg – a házba behatolni készülő rendőrök 8-10 métert repültek. Többen beestek egy – a ház melletti mesterséges – tóba, illetve az épület romjai maguk…
Read MoreKorszerűsítette hét épületét a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság
Több mint kétmilliárd forintból hajtott végre energetikai korszerűsítést hét épületénél a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság a magyar állam támogatásával a Széchenyi 2020 programban. Nyul Zoltán magasépítésért felelős helyettes államtitkár arról beszélt: a beruházással az épületek energetikai megújítását és a környezethez való minél jobb illeszkedését célozták, valamint a munkakörülmények javítását. A fejlesztés két fontos irányt tükröz: energetikai szempontból alacsonyabb üzemeltetési költséget eredményezzen a mindennapokban, illetve ahol lehet, a fenntarthatóság oldaláról korszerű megoldások valósuljanak meg. Az Építési és Közlekedési Minisztérium helyettes államtitkára kiemelte, a hasonló beruházásoknak funkcionális, üzemeltethetőségi, gazdaságossági és esztétikai szempontból is rendben…
Read MoreTovábbra is rekordszintű az illegális migráció a Földközi-tenger középső medencéjében
Továbbra is rekordszintű, az előző év azonos időszakához képest közel megkétszereződött az illegális bevándorlók száma a Földközi-tenger középső medencéjében január és augusztus között – közölte az Európai Unió határ- és partvédelmi ügynöksége (Frontex). A varsói központú uniós ügynökség jelentése szerint az év első nyolc hónapjában a főként Olaszországot érintő, a Földközi-tengeren kialakult migrációs útvonal volt a legaktívabb. A tagállami hatóságok itt csaknem 114 300 illegális határátlépési kísérletet jegyeztek fel ebben az időszakban, ami a legmagasabb 2016 óta ezen az útvonalon. Ugyanitt augusztusban 25 152-en próbáltak meg az Európai Unió területére…
Read MoreKétnapos nemzetközi légiparádé lesz Szegeden
Péntektől szombatig légi produkciók, különleges repülőgépek, helikopterek, hidroplánok, extrém mutatványok és pirotechnikai bemutatók is várják a látogatókat a Szeged International Airshow-n – közölték a szervezők a honlapjukon. A szegedi repülőtéren nyolcadik alkalommal rendezik meg a légiparádét, amely az ország egyik legrangosabb repülős eseménye. A légi programok mellett idén a földközeli látnivalókból sem lesz hiány. A program péntek délután kezdődik ejtőernyős, műrepülős, helikopteres és hidroplános bemutatóval. Az eseményen mások mellett bemutatkozik Besenyei Péter műrepülő világbajnok is egy Corvus Racer géppel. Majd olyan gépkülönlegességek is felszállnak, mint például a Boeing Stearman duplafedeles…
Read More