A hadtudományi és a katasztrófavédelmi képzés csak 2017 után kerülhet a Ludovika Campusra

Patyi-AndrasHosszú távon a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) összes karát a budapesti Ludovika Campusra akarják költöztetni, ennek pontos időpontja azonban még nem ismert, a hadtudományi és a katasztrófavédelmi képzés áthelyezését csak 2017 utánra tervezik – közölte az intézmény rektora.

Patyi András elmondta, hogy folyamatosak a fejlesztések a campuson. Eddig nagyjából tízmilliárd forintot költöttek két épületre. Idén 12,5 milliárd forintot, 2017-ben további 12,5 milliárdot, 2018-ban pedig ötmilliárdot fordítanak a Ludovika fejlesztésére, ezzel be tudják fejezni a beruházás első nagy ütemét — tette hozzá.

A rektor úgy fogalmazott, hogy az egyetem rendkívül rossz infrastruktúrájú ingatlanokat örökölt, amelyeket az elmúlt huszonöt évben elhanyagoltak. A Ludovika Campus fejlesztésének egyik célja, hogy méltó körülményeket alakítsanak ki az intézményben, a másik pedig az, hogy egy helyre kerüljön annak összes szervezeti egysége.

Patyi arról is beszélt, hogy egy ötéves államtudományi mesterképzést szeretnének elindítani 2017-ben. Azt mondta, hogy ez lehet majd az egyetem egyik “zászlóshajója”, amely a közigazgatás számára adna szakembereket.

Kapcsolódó cikkeink

Leave a Comment