A Kéményseprők Országos Szakszervezete (KOSZ) tanulmányban foglalta össze az ágazatot sújtó problémákat, amelyről Pintér Sándor belügyminiszterrel szeretnének egyeztetni — mondta a szakszervezet elnöke.
Vámos Csaba közölte: a dokumentum elkészítésében a szakszervezettel a szakmai szervezetek (Magyar Kéményseprők Országos Ipartestülete, Magyarországi Kéményseprőmesterek Szövetsége) is együttműködtek.
Az ágazatra jellemző problémák közül egyebek mellett kiemelte a jogszabályi háttér rendezetlenségét, a munkaerőhiányt, valamint a munkaügyi ellenőrzések hiányát. Utóbbiért a Katasztrófavédelmet tette felelőssé, mert véleménye szerint az mint hatósági felügyelet nem megfelelően látja el a feladatait.
Vámos hozzátette: a KOSZ folyamatosan ellenőrzi azokat a kéményseprő-ipari vállalkozásokat, amelyeknél a szakszervezet tagjai dolgoznak. Legutóbb Heves megyében vizsgálták meg a vállalkozásoknál a dolgozók munkakörülményeit, végzettségét és a szakszerű, biztonságos munkavégzés feltételeit. Ennek révén a Heves megyei ellenőrzések során találkoztak szakképesítés, illetve erkölcsi bizonyítvány nélkül munkát vállaló kéményseprővel is. Az esetről jegyzőkönyvben tájékoztatták a Katasztrófavédelmet mint hatósági felügyeletet, választ azonban nem kaptak – mondta.
Vámos szerint a hatósági felügyelet eredményesebben tudná ellátni feladatit, ha az ellenőrzéseknél nagy szakmai tapasztalattal rendelkező kéményseprő mestereket is alkalmazna. A szakmai szervezetek már felajánlották segítségüket a Katasztrófavédelemnek, de azt nem fogadta el a szervezet – mondta.
A munkaerőhiány kérdéséről elmondta, hogy a Katasztrófavédelem kötelékében 500 szakképzett kéményseprő dolgozik, míg a biztonságos, országos szintű feladat ellátásra 1800 szakképzett munkavállalóra lenne szükség.
Kérdésre válaszolva kifejtette: az ágazatban uralkodó munkaerőhiány ellenére a közfoglalkoztatottak bevonását nem tartja helyesnek.