
A Magyar Tartalékosok Szövetségének (MATASZ) megújítását, tagságának bővítését, fiatalítását tűzte ki céljául a szervezet idén februárban megválaszott elnöke. Szalay-Bobrovniczky Kristóf a Századvég Alapítvány elnökhelyettese és a Századvég Gazdaságkutató Zrt. többségi tulajdonosa is egyben, de a szövetségben társadalmi munkát végez és maga is a tartalékos állományhoz tartozik.
A távirati irodának adott interjúban a szövetség elnöke kiemelte: az önkéntes honvédelem ügyét, a Magyar Honvédséget és a tartalékos katonai szolgálatot kívánja népszerűsíteni.
A Magyar Tartalékosok Szövetségét 2001-ben hozták létre azzal a céllal, hogy hidat képezzen a honvédség és a társadalom között, egy államilag akkreditált, és a NATO tartalékos szervezeteiben való részvételre is alkalmas szervezetként. A szövetség alapító elnöke Deák János vezérezredes, korábbi vezérkari főnök volt.
A szövetség nem honvédségi, hanem civil szervezet, amelynek elnökévé idén februárban választották meg Szalay-Bobrovniczky Kristóf tartalékos századost, azért, hogy egy, a fiatalabb generációhoz tartozó, aktív önkéntes tartalékos vezesse a szervezet. A Századvég Alapítvány elnökhelyettese és egyben a Századvég Gazdaságkutató többségi tulajdonosa civilként, fizetés nélkül, társadalmi munkában látja el az elnöki feladatokat.

Szalay-Bobrovniczky szerint a sorkatonai szolgálat megszüntetése az ország katonai erejének szempontjából fontos döntés volt, amely arra irányult, hogy – NATO-mintára – a Magyar Honvédség kisebb állományú, de professzionálisan kiképzett szerződéses katonákból álljon, amelyet egy ugyancsak kiképzett, önkéntes tartalékos állomány egészít ki. A kiegészítő tartalékos rendszer megvalósítása viszont az elnök szerint akkor nem sikerült túl jól.
Bár a szerződéses állomány létrejött és sok nehézséggel, de magas színvonalon látja el feladatait, a tartalékos rendszer sokáig kezdetleges maradt. A Századvég Gazdaságkutató többségi tulajdonosaként is diszponáló MATASZ-elnök szerint valójában csak a 2010-ben felállt Orbán-kormány hozta létre a valódi önkéntes – műveleti és védelmi tartalékosokból álló – rendszert: a szervezetnek ma már több mint hatezer tagja van, de a létszám bővítése továbbra is fontos cél. Szalay-Bobrovniczky a honvédségi vezetőknél szorgalmazni fogja az önkéntes tartalékos rendszer fejlesztését azért, hogy a munkaadók és a munkavállalók szempontjából is könnyebb legyen a tartalékosok belépése és a rendszer a civil élet igényeihez illeszkedve adja meg a belépőknek a szükséges katonai ismereteket.
Időközben a Honvédelmi Minisztériumban (HM) létrejött a társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkárság is, a szövetség pedig Hende Csaba honvédelmi miniszterrel és Kun Szabó István helyettes államtitkárral is megújította a HM és a MATASZ együttműködését.
A szövetség új elnöke elsősorban Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban szerzett tapasztalatokat, amelyek szerint az önkéntes tartalékosságnak és általában a fegyveres erőknek is komoly presztízse van külföldön. Szalay-Bobrovniczky ezért Magyarországon is erősíteni szeretné a fegyveres erőknél teljesített szolgálat társadalmi elismertségét.
A MATASZ-nak jelenleg több ezer tagja van: nyugdíjas katonák, önkéntes tartalékosok, valamint olyan civilek, akik egyszerűen érdeklődnek a honvédelem ügye iránt. A belépéshez mindössze egy nyilatkozatot kell kitölteni, nem szükséges semmilyen erőnléti képesség vagy katonai előképzettség. A MATASZ-hoz csatlakozók egy olyan társadalmi szervezet, bajtársi közösség tagjai lesznek, amelyben – bizonyos szabályokat betartva – egyenruhát hordhatnak, gyakorlatokra, lövészetre járnak, emellett segítenek az idős katonákon, és a magyarországi és a határon túli hadisírgondozásban és a katonai hagyományok ápolásában is szerepet vállalnak.




















