
Nem műszaki hiba okozta a magyar vadászgép balesetét kedden Cáslavban – jelentette ki Martin Stropnicky, cseh védelmi miniszter pénteken a cáslavi katonai repülőtéren.
„Értesülésem szerint nem volt műszaki hiba, ami nagyon lényeges tényező” – mondta Martin Stropnicky. A vizsgálatok eddigi menete alapján már nem számolnak azzal, hogy műszaki hiba történt. Amennyiben műszaki hiba lépett volna fel, akkor természetesen az összes Gripen a földön marad és a hadgyakorlatot is azonnal elállítják – derült ki Libor Stefánek, a cseh légierő parancsnokának nyilatkozatából.
A magyar légierő JAS-39 Gripen típusú vadászgépe kedden délután eddig ismeretlen okból túlfutott a leszállópályáján, a pilóták katapultáltak, jól vannak.
A Lion Effort 2015 fedőnevű cseh-magyar-svéd hadgyakorlat, amelyet a baleset után azonnal megszakítottak, szerda délután óta folytatódik.
Stropnicky elmondta, hogy a cseh, a magyar és a svéd szakértők folytatják a baleset kivizsgálását. A magyar gép roncsai a cáslavi repülőtér hangárjában vannak, a pilóták, akiknek semmi bajuk nem történt, pedig már Magyarországon tartózkodnak. A vadászgép roncsainak elszállításáról a magyar félnek kell döntenie. Tomás Maruscák, a repülőtér szóvivője szakértői véleményekre hivatkozva korábban azt mondta az MTI prágai tudósítójának, hogy a gépet már nem lehet megjavítani.
A cseh légierő parancsnoka megerősítette, hogy hosszú, akár néhány hónapos szakértői vizsgálattal is számolni kell.




















