Oroszországi működésének beszüntetését latolgatja a zsidók Izraelbe telepítését intéző nemzetközi Zsidó Ügynökség (Szohnut), mert az orosz hatóságok az Izraelbe emigrálók adatainak átadását követelik, illetve irodáik bezárását – jelentette a ynet.
Az Izraelből irányított szervezet mindeddig sikeresen megtagadta a kért információk átadását, ám emiatt az orosz igazságügyi minisztérium oroszországi működésének felfüggesztésére utasította. A lap szerint már a hónap elején érkezett egy levél az orosz hatóságoktól a szervezet moszkvai irodájába, amelyben olyan megjegyzéseket és bírálatokat fogalmaztak meg a Szohnut helyi működéséről, melyeknek „jogi következményei lehetnek”.
A Zsidó Ügynökség évek óta dolgozik Oroszországban a zsidók Izraelbe vándorlásának ösztönzésén, emellett nyári táborokat, valamint oktatási intézményeket működtet. Az orosz kormány a közelmúltban szigorította az ügynökséggel szemben támasztott követelményeit, majd információkat kért az Oroszországból Izraelbe vándorolni szándékozó zsidókról. Ezt a kérést a Szohnut megtagadta, mert féltette az érintettek személyes biztonságát.
A ynet értesülése szerint a következő napokban izraeli delegáció indul Moszkvába, hogy megvitassa az orosz igazságügyi minisztérium követelését a Zsidó Ügynökség irodáinak bezárására vonatkozóan. A Szohnut bejelentette, hogy jövő csütörtökre előzetes tárgyalást tűztek ki Moszkvában, s a jogi eljárás befejeztéig nem nyilatkoznak az ügyről.
„Az orosz zsidók nem lesznek az ukrajnai háború túszai. Szánalmas és sértő a kísérlet, hogy a Zsidó Ügynökséget büntessék Izrael háborúval kapcsolatos álláspontja miatt. Nem lehet elszakítani az orosz zsidók Izraelhez fűződő történelmi és érzelmi kapcsolatát” – nyilatkozta Nachman Sáj izraeli diaszpóraügyi miniszter.
Oroszország Ukrajna elleni háborújának kezdete óta több ezren vándoroltak Oroszországból Izraelbe. Az Izraelben élő orosz ajkúak szervezetének elnöke, Alex Rif felszólította az izraeli hatóságokat, hogy gyorsítsák fel a bevándorlás bürokratikus eljárásait, mert „lehetséges, hogy egy hónap múlva legördül egy új vasfüggöny, és a mi lelkiismeretünkön szárad, hogy a zsidók ott maradnak” Oroszországban.