A biztonsági videohálózatok globális piacát ma még túlnyomórészt az analóg megoldások alkotják, azok a globális szabványok, amelyeken az ONVIF dolgozik, jelentősen megnövelhetik a piac méretét is a következő években – mondta a Biztonságpiac.hu-nak adott interjúban Jonas Anderson, aki az ONVIF képviseletében járt a napokban Magyarországon. Az Axis Communications üzletfejlesztési igazgatójával az Aspectis Kft. szakmai napján beszélgettünk.
Hogyan értékeli az ONVIF együttműködés első három évét?
Mindössze néhány vállalat vett részt a fórumban a 2008-as induláskor, azonban már ez a pár cég is fontos piaci szereplőnek számított. Kezdetben a specifikációkkal foglalkoztunk, ugyanis teszteszközökre volt szükségünk. Ezt követően elképesztő öröm volt látni, hogy hány társaság csatlakozott a fórumhoz. Immár a legnagyobb piaci gyártókat tudhatjuk a tagjaink között, de éppúgy megtalálhatók a rendszerintegrátorok és a forgalmazók is az ONVIF-ben. Ma már persze nagyon fontos számunkra, hogy a tagok lefedik a legváltozatosabb piaci területeket. Ez a globális szabványosítási törekvések szempontjából sem elhanyagolható.
Hogyan érheti el az ONVIF, hogy a specifikációkból globális szabványok legyenek?
A szervezet egyik legnagyobb előnye, hogy már a kezdetek óta globális a működésünk. Nem csupán az ONVIF tagjai világcégek, de tevékenységük is kiterjed az egész világra. Beszédes az is, hogy az ONVIF éves közgyűlésére 2009-ben az USA-ban, tavaly Európában, idén pedig a kínai Senzenben került sor. Nem csupán egy globális szabványon dolgozunk, de az egyes régiókban is aktívan jelen kívánunk lenni, így lehetünk csak biztosak afelől, hogy megértik a közös sztenderdek lényegét és jelentőségét. Emellett ez a fórumot alkotó a rendszerintegrátorok és persze a végfelhasználók érdeke is.
Milyen tapasztalatokkal zárult az idei közgyűlés?
Az éves formális találkozók lényege természetesen a szervezet vezetésének megválasztása, a tisztújítás. Ezen kívül kimondottan hasznosnak tartom, hogy az ONVIF egyes bizottságai is találkozhatnak egymással, munkacsoportokat alkothatnak, közösen oldhatnak meg problémákat, személyesen is – nem csak telefonon, konferenciavonalakon keresztül. Egymás munkájának a valódi, pontos megértésére nagyon jó alkalmat adnak az ilyen események, a személyes találkozások.
Melyek az ONVIF munkájának a legnagyobb kihívások?
Míg korábban a legnagyobb feladatot az jelentette, hogy a piaci szereplők felismerjék a szabványosításban rejlő lehetőségeket. Ma pedig, amikor már mintegy negyven tagja van az ONVIF-nak, az jelenti, hogy hallatlan mennyiségű termék van a piacon. (A Fórum tagjai több mint 1300 terméket vittek piacra.) Ezekből a biztonságtechnikai termékekből ma már valódi rendszereket lehet felépíteni, a következő nagy kihívás pedig az, hogy informáljuk a rendszerintegrátorokat, a végfelhasználókat, de emellett tanácsadási, képzési támogatást is biztosítsunk számukra. A szervezet nemrégiben kezdte meg a végfelhasználói képzéseket, hiszen a termékek megvannak, már csak használni kell megtanulni ezeket. Ez egy természetes folyamat része. A szabványosítás folyamata többnyire 5-10 évet vesz igénybe, és úgy látom, mi már három év alatt is hatalmas utat tettünk meg. Nem megy egyik pillanatról a másikra, hogy a piac megértse a szabványosítás lényegét. Ez áll jelenleg a fórum figyelmének a középpontjában.
Hogyan tervezik a globális szabvány „szentesítését”? Szabadalom-kérelme(ke)t nyújtanak majd be, vagy más utat terveznek?
Máshogy közelítjük meg ezt a kérdést. Vannak a piacon „de facto” szabványok, amelyek olyan hatékony, befolyásos megoldásnak bizonyultak, hogy bejegyzés nélkül is világszabvánnyá váltak. Emellett az ONVIF egy formális szervezet, tehát a mi szabványaink is formálisnak tekinthetők. A végfelhasználók számára mindez azt az előnyt biztosítja, hogy a speciális igényeikhez kiválaszthatják a megfelelő eszközöket, megoldásokat. A rendszerintegrátorok számára pedig egyetlen interfész használatával válik lehetővé számtalan termék integrálása egy hálózatba. A gyártók pedig azt érzékelhetik, hogy jelentősen nő a termékeik, megoldásaik, eszközeik elfogadottsága és a korábbinál jóval nagyobb piacot tudnak elérni. A szabványosítás a korábbinál nagyobb versenyt jelent az iparágban. A piac nagy részét még mindig az analóg rendszerek jelentik. A szabványosítás irányába tett nyitás egy egészen új piac megnyitását is jelenti, ez az új piac pedig a mainál legalább ötször nagyobb. Úgy gondolom a gyártóknak csak előnye származhat az egységes szabványok használatából.
Forrás: Biztonságpiac.hu