A magyar rendőrök munkájának köszönhetően az elmúlt évtizedben sikerült 60-70 százalékkal csökkenteni az elkövetett bűncselekmények számát – közölte a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a Sárbogárdi Rendőrkapitányság új épületének átadásán.
Rétvári Bence elmondta, a bűncselekmények száma Magyarországon a 2010-ben regisztrált 447 ezerről mára 154 ezerre csökkent, ugyanez a csökkenés volt megfigyelhető Sárbogárdon is, ahol 2010-ben 1412 bűncselekményt követtek el, tavaly pedig 377-et.
Kijelentette, már ezek a számok is elegendőek lennének arra, hogy a rendőrök kiérdemeljék a több mint 2,5 milliárd forintból épült, korszerű rendőrkapitányságot; ám akadt egy másik terület, amivel hozzájárultak a magyar emberek növekvő biztonságérzetéhez, ez pedig a déli határok védelme, ahol tavaly 270 ezer embert akadályoztak meg az illegális határátlépésben.
Az államtitkár kiemelte, hogy a köszönet egyik formájaként, tavaly 116 ezer forintos béremelést kaptak a rendőrök, amit majd még egy további követ, valamint fegyverpénz juttatásban is részesültek. Emellett igyekeznek más módokon is meghálálni munkájukat, mint tették azt Sárbogárdon, ahol korszerű körülményeket teremtettek munkavégzésükhöz.
Szabó Vendel ezredes, Fejér vármegye rendőrfőkapitánya elmondta, hogy a sárbogárdi rendőrkapitányság illetékességi területén élő több mint 26 ezer lakost eddig az 1913-14-ben épült, volt főszolgabírói hivatal épületéből szolgálták ki, amelybe a sárbogárdi rendőrkapitányság 1945-ben költözött. Az épület műszaki adottságai nem tették lehetővé az átfogó fejlesztést, ezért volt szükség az új rendőrkapitánysági objektum megépítésére.
A 2169 négyzetméter hasznos alapterületű létesítmény a kilencvenfős állomány elhelyezését fogja biztosítani. Az országban elsőként a rendőrkapitányság új épületéhez elektromos gépjárművek töltésére alkalmas töltőállomást is telepítettek. Az épület villamosenergia ellátását 44 kilowatt teljesítményű napelemes rendszer segíti, míg a fűtésről és hűtésről hőszivattyús rendszer gondoskodik.