Az EU bővítette a terrorizmus elleni küzdelmet szolgáló szankciós jegyzékét… Oroszország nem került bele

Európa TanácsA terrorizmus elleni küzdelem jegyében az Európai Unió Külügyi Tanácsa úgy határozott, hogy az afganisztáni és a szomszédos régiókban működő, az al-Kaidához és az Iszlám Állam nevű terrorszervezethez kapcsolódó csoportot és két vezetőjét felveszi a terrorszervezetek tagjait, valamint a velük összeköttetésben álló természetes vagy jogi személyeket és szervezeteket felsoroló jegyzékébe.

Az uniós tanács hétfői tájékoztatása szerint az intézkedések a Hurrász ad-Dín nevű, az al-Kaida nemzetközi terrorszervezethez köthető szíriai terrorista csoportot, annak vezetőjét és vallási vezetőjét célozzák.

A Hurrász ad-Dín az al-Kaida nevében és égisze alatt működik, és részt vesz terrorista műveletek tervezésében. Céljainak elérére táborokat hozott létre Szíriában, hogy terrorista kiképzést biztosítson tagjai számára. Megalakulása óta Európából is számos külföldi terrorista harcos csatlakozott a csoporthoz. Propaganda-tevékenységek révén a szankcionált csoport és vezetői kulcsszerepet játszanak az al-Kaida erőszakos, dzsihádista ideológiájának terjesztésében, terrorcselekmények elkövetésének ösztönzésében.

A Hurrász ad-Dín és két vezetője komoly és folyamatos fenyegetést jelent az Európai Unióra, valamint a regionális és nemzetközi stabilitásra – emelte ki közleményében az uniós tanács.

A hétfői határozattal együtt tíz emberrel és három, terrorizmust támogató szervezettel szemben alkalmazott korlátozó intézkedések között pénzeszközök és egyéb bevételek befagyasztását kimondó rendelkezések, valamint a büntetőügyekben folytatott rendőrségi és igazságügyi együttműködéssel kapcsolatos intézkedések szerepelnek. Sem közvetlenül, sem közvetett módon nem bocsátható a szervezetek és vezetőik rendelkezésére semmilyen pénzeszköz, pénzügyi eszköz vagy gazdasági forrás.

A jegyzékbe vétel kritériumai között terrorcselekmény végrehajtása, vagy ilyen jellegű cselekmény kísérlete, illetve elősegítése miatt indított büntetőeljárás során kimondott elmarasztaló ítélet szerepel.

Az Európai Unió 2016 szeptembere óta képes önállóan korlátozó intézkedéseket elfogadni az Iszlám Állam és az al-Kaida terrorszervezettel, valamint a velük kapcsolatban álló személyekkel, csoportokkal, vállalkozásokkal és szervezetekkel szemben. Az uniós szankciórendszer független, de kiegészíti azt a rendszert, amely lehetővé teszi a szankciók ENSZ-szintű elfogadását.


 

Kapcsolódó cikkeink

Leave a Comment