
Mint a képviselő közleményéből kiderül, a véleménytervezet kapcsolódik az európai belbiztonsági stratégiában foglalt célkitűzésekhez.
Hankiss szerint „a kritikus informatikai infrastruktúrák hatékony védelme megköveteli a tagállami gyakorlatok jobb összehangolását és hatékonyabb együttműködést az unión belüli állami és magánszektor, valamint a polgári és katonai szereplők között”. Sürgető feladat az európai kritikus infrastruktúrák meghatározásának befejezése is.
A képviselő a véleménytervezetében felvetette, hogy az átfedések kiküszöbölése és az eredményesebb koordináció céljából érdemes megfontolni egy európai uniós kiberbiztonsági koordinátor kinevezését. A felvetést az EP-bizottság támogatta.
A közlemény szerint a kritikus infrastruktúrák korszerű védelmét az Európai Néppárt biztonságunk szempontjából különösen fontosnak tartja, ezért is hozta létre az úgynevezett Kiberbiztonsági Tanácsadó Testületet, amelynek rendvédelmi szakemberek és uniós tisztségviselők mellett három EP-képviselő tagja között van Hankiss is.
A tervezet következő lépésként az Európai Parlament plénuma elé kerül majd – írja az MTI.