Elrettentő ítélet: felfüggesztett börtön a maszkhasználat miatt biztonsági őrre támadóknak

bíróságJogerősen egy év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt a Kecskeméti Járásbíróság gyorsított eljárásban egy nőt, fiát pedig nyolc hónap szintén felfüggesztett börtönre ítélte, amiért hétfőn rátámadtak egy áruházi biztonsági őrre, amiért az felhívta a figyelmüket a helyes maszkhasználatra.

A Kecskeméti Törvényszék sajtószóvivőjének csütörtöki tájékoztatása szerint a család azért került szóváltásba a biztonsági őrrel, mert egyikőjük, a 22 éves férfi nem viselt maszkot, amit a biztonsági őr szóvá tett. Ezt követően a nő és két gyermeke megtámadták az áruházi alkalmazottat, többször megütötték a fején és a mellkasán, megkarmolták és le is köpték. A földre került biztonsági őrt aztán még több alkalommal meg is rúgták.

Dulakodás közben az áruvédelmi kaput is kidöntötték, 150 ezer forint kárt okozva az üzletnek.

A bíróság a vádlottakat garázdaságban és testi sértésben, a 43 éves nőt pedig még kiskorú veszélyeztetésében is bűnösnek találta. Az anyát egy év – két év próbaidőre felfüggesztett – börtönre, fiát nyolc hónap – egy év próbaidőre felfüggesztett – börtönre ítélte, míg 15 éves lánytestvér esetében elhalasztotta a büntetés kiszabását.

Az ítélet jogerős.

Kapcsolódó cikkeink

Leave a Comment