Késsel, piszkavassal, légpuskával támadnak a rend őreire

kés

Elrendelték annak a férfinak a letartóztatását, aki felfegyverkezve támadt rá rendőrökre. Letartóztatták azt a férfit is, aki a gyanú szerint légpuskával rálőtt a vele szemben intézkedő rendőrökre. Dobó Dénes, a Debreceni Törvényszék szóvivője közölte: mivel szükség van a gyanúsított pszichiátriai kezelésére, a nyomozási bíró elrendelte, hogy a kényszerintézkedést az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben kell végrehajtani; a letartóztatás az elsőfokú bíróság határozatáig, de legfeljebb 2023. december 7-ig szól. A döntés nem végleges, a gyanúsított védője fellebbezett az ellen – jelezte a szóvivő. A Központi Nyomozó Főügyészség korábbi közleménye szerint a hatvanas…

Read More

Erőszak: A török, a parancsnok és az iskolaőrre támadó diáklány

katonai bíróság

Három év börtönbüntetésre ítélte – nem jogerősen – a Debreceni Törvényszék katonai tanácsa azt a volt katonát, aki parancsnokként hosszabb időn keresztül próbálta rávenni alárendeltjeit a szexuális együttlétre — közölte a Debreceni Törvényszék szóvivője. Dobó Dénes közleménye szerint a katonai tanács a vádlottat kétrendbeli szexuális kényszerítés bűntettének kísérletében mondta ki bűnösnek. A vádlott legkorábban a kiszabott szabadságvesztés büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra. Az ítélet nem jogerős, ellene a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség, valamint a vádlott és védője is fellebbezést jelentett be. Az ítélet szerint a férfi…

Read More

Letartóztatták a rokonait és rendőröket robbantással fenyegető szegedi férfit

Központi Nyomozó Főügyészség

A Szegedi Járásbíróság nyomozási bírája egy hónapra letartóztatta azt a szegedi férfit, aki a rokonait és rendőröket robbantással fenyegetett – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség. A rendelkezésre álló adatok szerint október 24-én este az ötven éves férfi szóváltásba keveredett volt házastársával, majd a közösen használt ingatlanban mintegy két liter benzint locsolt szét több helyiségben, és kijelentette, hogy azt meg fogja gyújtani. Mint írták, a házban az érintetteken kívül egy harmadik ember is tartózkodott, illetőleg ezen lakrésztől elválasztva, egy másik lakásban még ketten voltak. A bent lévők telefonon értesítették a rendőrséget,…

Read More

Végrehajtandó szabadságvesztést kért az ügyészség a jegyellenőröket bántalmazó férfiakra

Szanka Ferenc, a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség szóvivője

Vádat emeltek három férfi ellen, akik tavasszal két, őket a buszról leszállító jegyellenőrt is bántalmaztak; az ügyészség végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását indítványozta. A Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség szóvivője, Szanka Ferenc közölte, a három férfit csoportosan elkövetett, közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettével vádolják. A férfiak március 6-án délután szálltak fel Szegeden a központi buszpályaudvaron egy helyi járatos buszra. Már a felszállás előtt a megállóban, majd azután a buszon is agresszívan kiabáltak, hangoskodtak, ezért a két jegyellenőr felszólította őket, hogy hagyják abba. A vádlottak erre becsmérlő kijelentések mellett közölték az ellenőrökkel, hogy hallgassanak,…

Read More

Intézkedő rendőrökre támadó borsodi család hat tagját tartóztatták le

rendőrök

A Debreceni Járásbíróság letartóztatta egy család hat tagját, akik csendháborítás miatt intézkedő rendőrökre támadtak június 21-én egy borsodi településen. A Központi Nyomozó Főügyészség közleménye szerint a rendőröket egy túlságosan hangos családi rendezvény miatt hívták ki. Megjelenésüket többen ellenségesen fogadták, ezért újabb bejelentésre már megerősített rendőri erőket küldtek a helyszínre. Egy nő – többek bátorítása mellett – megragadta az egyik rendőr ruháját, rángatni kezdte és azt kiabálta, hogy „ide nem jöttök be”, miközben a férje a kaput belülről rugdosva fenyegette a rendőröket. Amikor a ház tulajdonosát akarták a rendőrök a szolgálati…

Read More

Felfüggesztett börtönbüntetéssel úszta meg a magát nőgyógyásznak és ügyvédnek kiadó csaló

Pécsi Járásbíróság

Két év – öt év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélt jogerősen kuruzslás és csalás miatt a Pécsi Járásbíróság egy férfit, aki hol nőgyógyásznak, hol ügyvédnek adta ki magát, és csaknem 12 millió forintot csalt ki egy internetes társkereső oldalon megismert férfitól. A Pécsi Törvényszék a járásbíróság egy nappal korábban meghozott ítéletéről szerdán kiadott közleményében azt írta: az orvosi végzettséggel nem rendelkező vádlott 2021 őszén ismerkedett meg egy kozmetikusként dolgozó nővel, akihez – álnéven bejelentkezve, magát orvosnak kiadva – intim kezelésekre járt. Amikor a nő egy kezelés alatt rosszul lett, a férfi…

Read More

Már megint megbukott egy vagyonőr cég

bilincs letartóztatás

A Székesfehérvári Járásbíróság elrendelte annak a négy férfinak a letartóztatását, akik a Székesfehérvári Járási Ügyészség szerint minősített költségvetési csalás bűntettét és további bűncselekményeket követtek el az egyikük irányítása alatt működő bűnszervezet tagjaként, s közel kétmilliárd forint vagyoni hátrányt okoztak a költségvetésnek. A Fejér Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, hogy a döntés ellen az érintettek fellebbeztek, így az nem jogerős. Jelezték, hogy vádlottak 5 évtől 25 évig terjedő szabadságvesztést is kaphatnak tettükért. Letartóztattak négy férfit kétmilliárdos áfacsalás miatt Fejérben Közölték, hogy 2020. január 1-jét követően az egyik…

Read More

OBH: megalapozottan, időszerűen és tisztességesen végezte munkáját tavaly a Nyíregyházi Törvényszék

Csillám Katalin

A Nyíregyházi Törvényszék és helyi bíróságai időszerűen, megalapozottan és tisztességesen végezte ítélkezési munkáját — jelentette ki az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökhelyettese. Csillám Katalin arról beszélt, 2022-ben országosan körülbelül 1 millió 150 ezer ügy érkezett a bíróságokra, az országos adat csökkenése pedig a törvényszéknél is megjelent, 13,6 százalékkal kevesebb ügy érkezett, mint két évvel ezelőtt. A bírák 64 577 ügyet befejeztek, ezen felül pedig több mint ezer üggyel, 11,3 százalékkal sikerült csökkentenie az ügyhátralékot – ismertette az OBH elnökhelyettes. Kifejtette, a tavaly a büntető ügyszakban ténybelileg és jogilag is „nehéz” gazdasági…

Read More

Jó szomszédi iszony: Légpuskával lőtte tarkón a szomszédját

légpuska

Súlyos testi sértés miatt egy év felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek Pécsen egy férfit, aki kétszer is tarkón lőtte légpuskájával a szomszédját tavaly májusban, mert zavarta a permetezés – közölte a Pécsi Törvényszék. A Pécsi Járásbíróság egy nappal korábban meghozott ítéletéről azt írták: a vádlott 2022. május 14-én délután a vármegyeszékhely közelében található zártkerti ingatlanjában volt, amikor szomszédja a saját kertjében motoros gépével permetezni kezdte szőlőjét. A vádlott erre a házából előhozta légpuskáját, azt egy 4,5 milliméter kaliberjelű lőszerrel megtöltötte, majd a teraszáról célzott lövést adott le a szomszédja tarkójára. Bár a munkát…

Read More