Az ítélkezés, a bírói munka magas minőségét mutatja, hogy Vas megyében a bíróságok által meghozott ítéletek 90,5 százaléka első fokon jogerőre emelkedik — hangoztatta Handó Tünde, az Országos Bírói Hivatal (OBH) elnöke a Szombathelyi Törvényszék összbírói értekezlete előtt tartott sajtótájékoztatóján Kőszegen.
Az OBH elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy az elmúlt három évben a Szombathelyi Törvényszék büntetőügyben nem hozott olyan ítéletet, amelyet később az ítélőtáblán hatályon kívül helyeztek volna. Ez szavai szerint szintén arra utal, hogy a törvényszéken kellően megalapozott, magas színvonalú és szakszerű ítéletek születnek.
Handó hangsúlyozta: annak, hogy Vas megyében komoly tekintélye és elfogadottsága van a bíróságoknak, a jól végzett munkán túl a Vas megyei emberek igazságszeretete és jogkövető magatartása is az oka.