Az EU frissítette az európai repülésbiztonsági listát. Ez jó hír a fülöp-szigeteki Philippine Airlines és a venezuelai Conviasa légitársaságnak.
Az Európai Bizottság újból – immár a 21. alkalommal – naprakésszé tette az Európai Unióban működési tilalom vagy működési korlátozások alá helyezett légitársaságok európai jegyzékét, az úgynevezett európai repülésbiztonsági listát.
Miután javult a biztonsági helyzet a Fülöp-szigeteken, a Philippine Airlines a szigetország első olyan légitársasága, amely 2010 óta most újra közlekedhet az EU-ban. A 2012-ben eltiltott venezuelai Conviasa légitársaság szintén visszatérhet az európai légtérbe. Bár javulás történt Líbia esetében is, a líbiai hatóságok egyetértettek abban, hogy az ország légi fuvarozói mindaddig nem üzemeltethetnek járatokat Európába, amíg az Európai Unió számára kielégítő módon új engedélyt nem kapnak.
Siim Kallas, a Bizottság közlekedésért felelős tagja, egyben alelnöke kijelentette: „Az európai repülésbiztonsági listát az európai légtér és az európai polgárok védelmében hoztuk létre, de egyúttal az érintett országoknak és légitársaságoknak szóló figyelmeztetés is arra vonatkozóan, hogy mihamarabb pótolják a repülésbiztonság terén fennálló hiányosságaikat. Ma tanúbizonyságot tettünk arról, hogy készek vagyunk törölni azokat az országokat és légitársaságokat a listáról, amelyekről bebizonyosodik, hogy hajlandók és képesek a nemzetközi biztonsági előírásokat következetesen alkalmazni. A Fülöp-szigetek, Venezuela és Mauritánia mellett az előrelépés biztató jelei mutatkoznak számos más afrikai országban is.”
Döntés született a Philippine Airline légitársaságra vonatkozó tilalom feloldásáról, miután tavaly júniusban helyszíni biztonsági vizsgálatra került sor. A Bizottság megállapította, hogy javult a fülöp-szigeteki hatóságok által gyakorolt biztonsági felügyelet, és a légi fuvarozó képes biztosítani a vonatkozó repülésbiztonsági előírások betartását. A tilalom a Fülöp-szigeteken bejegyzett összes többi légi fuvarozóra vonatkozóan fennmarad.
A Venezuelában bejegyzett Conviasa szintén lekerült az EU repülésbiztonsági listájáról, miután a légitársaság sikeresen orvosolta azokat a biztonsági hiányosságokat, amelyek 2012 áprilisában szükségessé tették az európai működési tilalom bevezetését. A Bizottsággal és az Európai Repülésbiztonsági Ügynökséggel folytatott konzultációk során, valamint az illetékes spanyol szervek és a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet (ICAO) által nemrég elvégzett ellenőrzések alkalmával igazolást nyert, hogy a Conviasa megtette a szükséges korrekciós intézkedéseket.
A 2010-ben tilalom alá vont Mauritánia volt az első ország, amely – 2012 decemberében – lekerült a repülésbiztonsági listáról. A döntés alapjául szolgáló biztonsági fejlesztések tényleges végrehajtásáról a Bizottság 2013 áprilisában helyszíni biztonsági ellenőrzés révén győződött meg.
A jegyzék frissítését előkészítő munka során konzultációkra került sor a líbiai polgári repülési hatóságokkal is. A repülésbiztonsági bizottság megállapította, hogy előrelépést történt, de a líbiai polgári repülési hatóságok egyetértettek a Líbiában engedélyezett összes légitársaságra vonatkozó önkéntes korlátozás fenntartásával. Ez azt jelenti, hogy a líbiai légitársaságok mindaddig nem közlekedhetnek az EU-ban, amíg nem kapnak új engedélyt a nemzetközi repülésbiztonsági előírásoknak megfelelően. A Bizottság és az EU repülésbiztonsági bizottsága a szükséges intézkedések megvalósítását a jövőben is szorosan figyelemmel fogja kísérni.
A Bizottság elismerően nyilatkozott a Fülöp-szigetek, Indonézia, Kazahsztán, a Kongói Demokratikus Köztársaság, Líbia, Mauritánia, Mozambik, Oroszország és Szudán repülésfelügyeleti hatóságainak a polgári repülés megreformálása és a repülésbiztonság javítása terén tett erőfeszítéseiről, melyek eredményeképpen ezek az országok előbb-utóbb képesek lesznek garantálni a nemzetközi biztonsági előírások eredményes alkalmazását. A Bizottság – az ICAO-val, az EU tagállamaival és az Európai Repülésbiztonsági Ügynökséggel együttműködve – a jövőben is tevékenyen segíteni fogja ezeket a reformokat.
Az előző listán szereplő légitársaságok közül néhány megszűnt, ezért ezeket el kellett távolítani a listáról, több, tilalom alá tartozó országban – a Fülöp-szigeteken, Indonéziában, Kirgizisztánban, a Kongói Demokratikus Köztársaságban, Mozambikban és Szudánban – pedig nemrégiben új légitársaságok alakultak, melyeket fel kellett venni az EU új repülésbiztonsági listájára.
A fentieken túlmenően a B. melléklet, vagyis az EU-ban szigorú működési korlátozások tárgyát képező légi fuvarozók listája is módosult az Air Madagascar és a kazahsztáni Air Astana légi flottájában történt változások eredményeképpen. Az Air Madagascar flottája megújult (újabb légi járművel bővült), az Air Astana által használt régi Fokker típusú gépeket pedig kivonták a forgalomból, így ez a repülőgéptípus lekerült a listáról.
A Bizottság mai döntése az EU repülésbiztonsági bizottságának egyhangú véleményén alapul. A bizottság a 28 tagállam, valamint Norvégia, Izland, Svájc és az EASA biztonsági szakértőiből tevődik össze — írja az europa.eu.
Az EU-ból kitiltottak
Az EU aktualizált repülésbiztonsági listáján a következő 20 országban engedélyezett légi fuvarozóknak csaknem mindegyike – összesen 278 légitársaság – szerepel (ezekkel szemben teljes működési tilalom van érvényben az Európai Unióban): Afganisztán, Angola, Benin, Dzsibuti, Egyenlítői Guinea, Eritrea, Fülöp-szigetek (egy légitársaság kivételével), Gabon (három, korlátozások és feltételek mellett üzemelő légitársaság kivételével), Indonézia (5 légitársaság kivételével), Kazahsztán (egy, korlátozások és feltételek mellett üzemelő légitársaság kivételével), Kirgizisztán, Kongói Demokratikus Köztársaság, Kongói Köztársaság, Libéria, Mozambik, São Tomé és Príncipe, Sierra Leone, Szudán, Szváziföld és Zambia. A lista két további légitársaságot is tartalmaz: a suriname-i Blue Wing Airlinest és a ghánai Meridian Airwayst, így a teljes tilalom alá tartozó légi fuvarozók száma 280 összesen. Emellett a lista feltüntet tíz olyan légi fuvarozót is, amelyre működési korlátozások vonatkoznak, és amelyek működése az Európai Unióban szigorú feltételekhez van kötve. Ezek a következők: a már említett kazahsztáni Air Astana, a gaboni Afrijet, a Gabon Airlines és a szintén gaboni SN2AG, a koreai népi demokratikus köztársaságbeli Air Koryo, a ghánai Airlift International, a Comore-szigeteki Air Service Comores, az Iran Air, az angolai TAAG Angola Airlines és az Air Magagascar.
[gview file=”https://biztonsagpiac.hu/wp-content/uploads/document/list_en.pdf” profile=”3″ width=”500px” save=”0″]