Vénaszkennerrel és további biztonsági frissítésekkel emelték a repülőtér védelmét. Korszerűsítették a bécsi repülőtér biztonsági rendszerét. Ennek keretében új felügyeleti rendszert kapott a biztonsági zónákat kezelő irányítóközpont. Ez a központ több mint negyven épület 1800-nál is több hozzáférési pontját (például ajtókat vagy zárakat) és összesen 2700 kamerát, valamint 1300 beléptetőpontot menedzsel. De itt naplózzák például azt is, ha őrizetlenül hagynak egy poggyászt, majd elindítják a megfelelő eljárást. Speciális biztonsági megoldások A most kiépített speciális megoldások közé tartozik, hogy a reptér hármas terminálján az utazóközönségnek úgy tűnhet, mintha az ajtók varázsütésre nyílnának,…
Read MoreCímke: légitársaság
Fegyverkezik a világ
Jóváhagyta az F-35 típusú amerikai vadászgépek vásárlását a cseh kormány, Tajvan bemutatta első saját fejlesztésű tengeralattjáróját, német cégek pedig beszállnak az amerikai f-35-ös vadászrepülők gyártásába. Jóváhagyta F-35 típusú amerikai vadászgépek vásárlását szerdán a cseh kormány – jelentette be Petr Fiala cseh miniszterelnök. Az első vadászgépeket a tervek szerint 2029-ben szállítják le az amerikaiak a cseheknek, míg az utolsókat 2035-ben. A 24 amerikai vadászgép a cseh hadsereg légi erejében az immár 20 éve használt svéd Gripeneket váltja fel. A Gripeneket bérelték a csehek. Jana Cernochová védelmi miniszter szerint az amerikai repülőkért 106…
Read MoreZelenszkij: : Nem merül feledésbe a Maláj utasszállító katasztrófája
Soha nem merül feledésbe a 2014-ben az ukrajnai Donyeck megye fölött lelőtt malajzai utasszállító repülőgép katasztrófája – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hétfőn, a szerencsétlenség évfordulóján. „Gondolataink és szívünk mind a 298 halálos áldozat családjával és szeretteivel van. Ezt a tragédiát, amelyet az agresszor vitt véghez, soha nem felejtjük el. A megszálló, terrorista államot felelősségre fogják vonni az Ukrajnában elkövetett összes bűncselekményért” – fogalmazott az államfő. Megemlékezett az évfordulóról Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter is. „Oroszország kilenc évvel ezelőtt lőtte le az MH17-est, a fedélzeten tartózkodó 298 ember életét vesztette.…
Read MoreNégy ország perli Iránt az ukrán utasszállító repülőgép 2020-as lelövése miatt
Az Egyesült Királyság, Kanada, Svédország és Ukrajna szerdán pert indított Irán ellen a hágai székhelyű Nemzetközi Bíróságon az ukrán nemzeti légitársaság 752-es járatának 2020 januári lelövése miatt. Az ukrán légitársaság Teheránból Kijevbe tartó járatát 2020. január 8-án tévedésből lőtte le az iráni légvédelem 176 emberrel a fedélzetén. Többségük iráni és kanadai állampolgár volt. Irán azzal magyarázta a tévedést, hogy hadereje riadókészültségben volt egy esetleges amerikai támadás miatt, nem sokkal korábban ugyanis Teherán rakétákkal támadott olyan iraki támaszpontokat, ahol amerikai katonák állomásoztak. Egy iráni bíróság idén áprilisban többéves börtönbüntetésre ítélte fegyveres…
Read MoreMaláj utasszállító: a holland külügyminisztérium beidézte az orosz nagykövetet
A holland külügyminisztérium csütörtökön beidézte a hágai orosz nagykövetet, miután a Kelet-Ukrajna felett 2014-ben lelőtt repülőgép ügyében eljáró nemzetközi nyomozócsoport szerdán közölte, erős jelek utalnak arra, hogy maga Putyin személyesen döntött a maláj légitársaság MH17-es járatszámú repülőgépét megsemmisítő, légelhárító rakéta átadásáról a szakadároknak – írta az NlTimes hírportál Mark Rutte kormányfő bejelentésére hivatkozva. A miniszterelnök úgy nyilatkozott, hogy az orosz nagykövetnek magyarázattal kell szolgálnia a feltételezésekkel kapcsolatban, azonban elutasította a nagykövet kiutasítására vonatkozó koalíciós javaslatokat, mivel véleménye szerint Hollandiának fenn kell tartani a kommunikációt a Kremllel. A 66-os Demokraták (D66)…
Read MoreMaláj utasszállító: az orosz elnök dönthetett a maláj utasszállítót megsemmisítő rakéta átadásáról
Erős jelek utalnak arra, hogy Putyin személyesen döntött a maláj légitársaság MH17-es járatszámú repülőgépét megsemmisítő, földi telepítésű, BUK típusú légelhárító rakéta átadásáról a szakadároknak – közölte a Kelet-Ukrajna felett 2014-ben lelőtt repülőgép ügyében eljáró nemzetközi nyomozócsoport. A ügyben eljáró, holland vezetésű – holland, ausztrál, maláj, ukrán és belga összetételű – nemzetközi nyomozócsoport közölte, az orosz elnök érintettségét egy orosz tisztségviselők közötti 2014-es telefonbeszélgetés lehallgatása bizonyítja; eszerint Putyin jóváhagyására volt szükség ahhoz, hogy a szeparatisták felszerelés iránti kérelmét teljesíteni lehessen. Arról is tájékoztattak, hogy további vádemelés nélkül felfüggesztették az MH17-es járat…
Read MoreMaláj utasszállító: a holland bíróság szerint orosz gyártmányú rakétával lőtték le a maláj utasszállítót
A kelet-ukrajnai szakadárok ellenőrzése alatt álló Pervomajszk település mellől, a szovjet-orosz gyártmányú Buk légvédelmi rendszer egyik rakétájával lőtték le nyolc évvel ezelőtt a maláj légitársaság MH17-es járatszámú repülőgépét – közölte ítéletében a hágai kerületi bíróság. Az amszterdami Schiphol nemzetközi repülőtér közelében, rendkívüli biztonsági intézkedések mellett, a vádlottak távollétében tartott ítélethirdetésen Hendrik Steenhuis elnöklő bíró hangsúlyozta: 2014 májusától Oroszország teljes ellenőrzést gyakorolt az ukrajnai szakadár „Donyecki Népköztársaság” (DNR) felett, ahonnan azt a rakétát kilőtték, amely a repülőgép fedélzetén tartózkodó mind a 298 utas – köztük 196 holland és 27 ausztrál állampolgár…
Read MoreAz egyik pilóta lehet a bűnös a dél-kínai repülőszerencsétlenségben
Szándékosan okozhatták a China Eastern kínai légitársaság belföldi járatának márciusban történt katasztrófáját, amely 132 ember halálát okozta – jelentette a The Wall Street Journal (WSJ) című amerikai lap bennfentes forrásra hivatkozva. A WSJ kedden megjelent cikkében egy, a repülőszerencsétlenség okainak és körülményeinek feltárását célzó, amerikai vizsgálat előzetes megállapításait ismerő forrásra hivatkozva számolt be arról, hogy a gép „úgy viselkedett, ahogyan arra a pilótafülkéből kapott utasítást”. A március 21-én lezuhant Boeing 737-800-as típusú utasszállító Kunmingból Kantonba (Kuangcsou) tartott. A kevesebb mint kétórás úton közlekedő gépet a felszállás után egy órával érte…
Read MoreFehérorosz diktatúra: Hosszú börtönbüntetésre ítélték Prataszevics barátnőjét
Hat év börtönbüntetésre ítélték társadalmi gyűlöletkeltés vádjával pénteken Fehéroroszországban az orosz állampolgárságú Szofija Szapegát, akit barátjával, Raman Prataszevics ellenzéki újságíróval tavaly május 23-án vettek őrizetbe, miután pokolgépes fenyegetésre hivatkozva Minszkben leszállásra kényszerítették a Ryanair ír légitársaság Athén-Vilnius járatát, amelyen utaztak – közölte a CNN a TASZSZ-ra hivatkozva. Az illetékes fehérorosz bíróság személyes adatok illegális gyűjtésében és terjesztésében is bűnösnek találta a jogászhallgatót. Ezért a bűncselekményért egy hónap szabadságvesztéssel és 167 ezer fehérorosz rubel (18 millió forint) pénzbírsággal sújtották. Az ítélet nem jogerős, az ellen tíz napon belül fellebbezést lehet benyújtani.…
Read More