Lengyelországban egy orosz kémcsoport újabb tagját vettél őrizetbe

Mariusz Kaminski lengyel belügyminiszterLengyelországban letartóztattak egy ukrán állampolgárt, az orosz hírszerzésnek kémkedő csoport tizenötödik tagjáról van szó – közölte Mariusz Kaminski lengyel belügyminiszter.

A lengyel államügyészség és a Belbiztonsági Ügynökség (ABW) által folytatott nyomozás keretében letartóztatott férfi katonai létesítményeket és tengeri kikötőket figyelt meg, és az orosz fél rendszeres fizetésben részesítette – írta meg Kaminski.

Ügyészségi közlemény szerint a Lengyelországban 2019 óta élő férfit szervezett bűnözői csoportban való részvétellel, és külföldi hírszerzés javára folytatott, Lengyelország érdekeit sértő tevékenységgel gyanúsították meg, amiért tíz évig terjedő szabadságvesztés szabható ki. A bíróság jóváhagyta a gyanúsított három hónapos letartóztatását.

A kémcsoport első tagjainak letartóztatásáról a lengyel belügyi tárca március közepén számolt be. Az ügyben folytatódik a nyomozás annak érdekében, hogy a kémcsoport tevékenységének részleteit kiderítsék, és leleplezzék a hálózat minden tagját.

Korábbi közlések szerint a kémcsoport többek között vasútvonalak megfigyelésével, a NATO-val és Lengyelországgal szemben folytatott ellenséges propaganda terjesztésével foglalkozott, és szabotázsakciókat is előkészített.


 

Kapcsolódó cikkeink

Leave a Comment