Honvédségi helikopterrel tették le az alapkövét csütörtökön Zalaegerszegen a német Rheinmetall és a magyar állam vegyesvállalata által mintegy hatvanmilliárd forintból épülő, Lynx harcjárműveket gyártó üzemnek; a rendezvényen az is elhangzott, hogy Várpalotán robbanóanyagok és nagykaliberű lőszerek gyártására új üzemeket hoznak létre.
Benkő Tibor honvédelmi miniszter úgy vélekedett, nemcsak Zalaegerszeg és térsége, hanem Magyarország számára is hatalmas előrelépés a zalaegerszegi harcjárműgyár megépítése. Hozzátette, hogy a Kormány elkötelezett a honvédség fejlesztésében, mert erős nemzeti hadsereg nélkül nincs nemzeti megbecsülés, önbecsülés és érdekérvényesítés. A honvédelem nemzeti ügy, amelynek alappillére a honvédség felkészültsége és eszközei, az erős NATO-szövetség és a magyar állampolgárok elkötelezettsége a haza, a nemzet ügyei iránt – sorolta a honvédelmi tárca vezetője. Szavai szerint mára elértük, hogy NATO-szövetségeseinek felnéznek ránk, míg korábban „potyautasként” jellemeztek bennünket, most azonban már példaértékűnek tekintik a magyarországi haderőfejlesztési folyamatokat.
Maróth Gáspár védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos arról számolt be: a vegyesvállalat következő beruházásaként Várpalotán robbanóanyagokat, illetve nagykaliberű lőszereket és aknavetőgránátokat gyártó üzemeket építenek fel. Hozzátette, hogy az európai közösség számára is kiemelkedő ez a beruházás, mert robbanóanyagokból hiányt szenved Európa. A nagykaliberű lőszerek gyártásához csatlakozva pedig a nemrég az állam által megvásárolt Hirtenberger aknavetőgyár gránátgyártását is Várpalotára helyeznék át.
Armin Papperger, a Rheinmetall elnök-vezérigazgatója egyebek mellett azt hangsúlyozta, hogy olyan gyár épül Zalaegerszegen, amilyen még nincs Európában, ugyanis olyan technológiákat is alkalmaznak, amelyek a mesterséges intelligenciát is felhasználják. Ezzel a technológiával, digitális berendezésekkel a katonákat is védeni tudják. Kijelentette: a mesterséges intelligencia a következő tíz évben beépül a harcászati rendszerekbe, a zalai fejlesztés pedig olyannyira előremutató, hogy sehol a világon nincs hasonló, a következő 10-15 évben pedig tartósan az amerikai technikát is megelőzi. A Rheinmetall több mint 600 millió eurós befektetést tervez a következő években Magyarországon, a kutatás-fejlesztés területén és a fegyverzet- és lőszergyártást illetően pedig mindez Magyarországot Európában is vezetővé teszi.
Korom Ferenc, a Magyar Honvédség parancsnoka úgy fogalmazott: a Lynx-gyár a magyar hadiipar fejlődésének legújabb állomása, ami a munkaerőpiacra és a térség gazdasági fejlődésére is kedvező hatással lesz.
A zalaegerszegi rendezvényen a honvédség H145M helikopterével helyezték el a beruházás alapkövét, mindezt a résztvevők online közvetítésen keresztül tekinthették meg. A zalai üzemben 2023-tól gyártandó Lynx harcjármű egy példányát a helyszínen működés közben is bemutatták. Az akár tíz katona szállítására is alkalmas páncélozott jármű gépágyút, géppuskát és irányított rakétákat tud kilőni, az 1140 lóerős motorja hetven kilométeres sebesség elérésére képes, egyetlen tank üzemanyaggal 500 kilométert tud megtenni.