Nagyszabású hadgyakorlatra készül Tajvan

tajvani katona

A blokádáttörés lesz az idei nagyszabású, éleslövészettel egybekötött tajvani hadgyakorlat középpontjában, a tajvani hadsereg már közvetlen összeköttetéssel rendelkezik az Öt Szem hírszerző szövetséggel – számolt be a CNA tajvani hírügynökség. A tajvani védelmi tárca közleménye szerint az idei legnagyobb éves hadgyakorlatot két részletben tartják majd meg, az egyiket május idusán, a másikat július végén. A hangsúly a harckészültség megtartásán és a tengeri elfogásokon lesz. A polgári repülőtereket is bevonják majd, a földi álcázást is gyakorolják, a tengeren pedig a haditengerészet, a légierő és a szárazföldi erők integrált támadó erejét tesztelik…

Read More

Új parancsnoka lesz az orosz Csendes-óceáni Flottának

Viktor Liina

Szabadságát tölti nyugállományba vonulása előtt Szergej Avakjanc tengernagy, az orosz Csendes-óceáni Flotta parancsnoka – közölte a flotta sajtószolgálata. Avakjanc távozásának híre a Csendes-óceáni Flotta harckészültségének múlt pénteken elkezdődött és az orosz védelmi tárca által csütörtökön lezártnak nyilvánított, meglepetésszerű ellenőrzése során került nyilvánosságra.  Putyin szerint az ellenőrzés első szakaszát „nagyon magas színvonalon” hajtották végre. Orosz sajtójelentések egybehangzóan arról számoltak be, hogy a 65 éves Avakjanc helyére a tíz évvel fiatalabb Viktor Liina tengernagy kerülhet, aki 2021 óta az orosz Balti Flotta parancsnoki posztját tölti be. Ő korábban a vezérkari főnök helyettese…

Read More

Uniós szóvivő: az EU ellenzi a tajvani status quo megváltoztatására irányuló erőszak alkalmazását

Eric Mamer

Az Európai Unió továbbra is határozottan ellenzi az erőszak alkalmazását, és mindenfajta egyoldalú kísérletet a Tajvani-szoros status quójának megváltoztatására – jelentette ki Eric Mamer, az Európai Bizottság szóvivője. Az Európai Unió továbbra is békére és stabilitásra szólít fel a Tajvani-szorosban – húzta alá Mamer. Az Európai Unió korábban aggodalmának adott hangot a Tajvan körül végzett kínai hadgyakorlat miatt. A sziget státuszát nem szabad erőszakkal megváltoztatni, bármi fajta eszkalációnak, balesetnek vagy erőszak alkalmazásának globális következményei lehetnek – tették hozzá. Peking szombattól hétfőig hadgyakorlatot tartott a Tajvani-szorosban. Tajvan védelmi minisztériuma azonban kedden közölte:…

Read More

Nagyszabású nemzetközi hadgyakorlat kezdődött a román haditengerészet szervezésében

Nagyszabású nemzetközi hadgyakorlat kezdődött hétfőn a Duna torkolatvidékén és a Fekete-tengeren Románia szervezésében tíz NATO-tagállam, valamint Moldova és Georgia részvételével. A román haditengerészet közleménye szerint a Sea Shield 23 fedőnevű, április 2-ig tartó közös műveletben 3400 katona, Románia 30, Bulgária 2 hadihajója, Franciaország, Románia, az Egyesült Államok és Törökország 14 repülőgépe és helikoptere, a román nemzetvédelmi intézmények 15 gyorsnaszádja, továbbá 57 szárazföldi katonai jármű, és tüzérségi eszköz vesz részt. A gyakorlatra katonai búvárokat, valamint nukleáris, biológiai és vegyvédelmi erőket is mozgósítottak. A román, lengyel és moldovai tengerészgyalogosok és a román…

Read More

Minden eddiginél nagyobb közös hadgyakorlatot tart az izraeli és az amerikai haderő

George Bush repülőgép-hordozó

Minden eddiginél nagyobb, többnapos légi és tengeri közös hadgyakorlatot kezdett kedden az izraeli és az amerikai haderő, részben Izraelben – jelentette a helyi média. Az izraeli katonai rádió szakértője szerint a cél elsősorban Irán figyelmeztetése. „A bazalt tölgyei” fedőnevű hadgyakorlaton az izraeli egységek mellett 6400 amerikai katona vesz részt, többségük a George Bush repülőgép-hordozón és az azt kísérő hadihajókon. Száznegyvenkét, köztük több nukleáris fegyverek hordozására is alkalmas repülőgép, többtucat tengeri cirkáló, valamint tengeralattjárók manőverezését gyakorolják, miközben a légierő az Irán elleni esetleges támadást is modellezi, délen vadászgépek bombáznak, és katonák ezrei…

Read More

Szalay-Bobrovniczky: a gazdasági válság ellenére a haderőfejlesztés tovább folytatódik

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter

A haderőfejlesztés folytatódik az Oroszországgal szembeni szankciók hatására kialakult globális gazdasági válság ellenére, a honvédelmi alapnak köszönhetően a folyamat fennmarad, és nem abbahagyják, hanem inkább felgyorsítják – hangsúlyozta a honvédelmi miniszter Hajmáskéren. Szalay-Bobrovniczky Kristóf a Brave Warrior 2022 többnemzeti zászlóaljharccsoport által végrehajtott komplex harcászati gyakorlat végén tartott értékelésén felidézte, hogy a Magyar Honvédségnél évekkel ezelőtt komoly haderőfejlesztés kezdődött el technológiai megújulást és több katona hadrendbe állítását megcélozva. Jelezte, hogy a nemzetközi hadgyakorlaton már részt vett és kiválóan szerepelt néhány új eszköz, amely a 21. századi magyar hadsereg gerincét fogja képezni.…

Read More

Orosz-algériai hadgyakorlat készül a marokkói határ közelében

Marija Zaharova külügyi szóvivő

Orosz-algériai közös hadgyakorlatot tartanak a tervek szerint Algéria területén novemberben, a marokkói határ közelében – közölte Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője. Zaharova szerint a Sivatagi pajzs-2022 kódnevű szárazföldi terrorellenes hadgyakorlatot november 16-28. között tervezik megtartani a Hamakir lőtéren, az Algériával folyó katonai együttműködés jóváhagyott programjával összhangban. A szóvivő megjegyezte, hogy „mint minden katonai gyakorlat, amelyen az Oroszországi Föderáció részt vesz, ez sem irányul harmadik fél ellen”. Az orosz fegyveres erők déli katonai körzetének sajtószolgálata szerint az eseményen az Észak-Kaukázusban állomásozó gépesített lövészalakulatok mintegy nyolcvan katonája és ugyanennyi algériai katona…

Read More

Szalay-Bobrovniczky: megnövekedett reagálóképességről tettek tanúbizonyságot a katonák a bakonyi hadgyakorlaton

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter

A Magyar Honvédség megnövekedett harc- és reagálóképességéről tettek tanúbizonyságot a résztvevők a Bakony Harckiképző Központ Újdörögd „romváros” területén végzett különleges műveleti hadgyakorlata során, a készenlét fokozására a megnövekedett biztonsági kockázat miatt van szükség – mondta a honvédelmi miniszter. Szalay-Bobrovniczky Kristóf kiemelte: az elhúzódó háború és a folyamatos migrációs nyomás teszi szükségessé a kiemelt intenzitású gyakorlatozást. A tárcavezető, aki a nyár elején rendelte el a készenlét fokozását, elmondta, 274 hadgyakorlat zajlik ebben az évben. Az újdörögdi hadgyakorlatról szólva közölte: „a különleges és a hagyományos erők nagy dinamikával végezték a gyakorlatot”. Közölte: a kormány…

Read More

G7 csoport: fenyegeti a térségi stabilitást Peking válasza Pelosi tajvani látogatására

Nancy Pelosi

Az egész térség stabilitását veszélybe sodorhatja Kína válasza az amerikai házelnök tajvani látogatására a világ legfejlettebb iparú demokráciáit összefogó G7 csoport szerint. A országcsoport külügyminisztereinek szerdai közleményében kiemelték, hogy a törvényhozók hivatalos nemzetközi látogatásai hozzátartoznak a nemzetközi közösség életéhez, „normális és rutinszerű” aktusok. Ezért Nancy Pelosi tajpeji vizitjét sem lehet „ürügyként használni a Tajvani-szorosban folytatott agresszív katonai tevékenységre”. Peking közelmúltbeli és bejelentett lépései, különösen a tervezett hadgyakorlat és a Tajvan elleni gazdasági szankciók „szükségtelen eszkalációval fenyegetnek” – áll a soros elnök, Németország külügyminisztériuma által kiadott közleményben. Kína nem változtathatja meg a térségbeli…

Read More