Az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) átszervezéséről, esetleges megszűnéséről már korábban is röppentek fel hírek, azonban Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter nemrégiben már konkrétumként kezelte az OMMF megszüntetését. Lapunk meg nem erősített információi szerint a főfelügyelőség jövőre egy szervezeti keretben működik majd a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálattal és a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézettel.
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a szeptember 16-ai kormányszóvivői tájékoztatón azzal példálózott egy, a jövő évi kiadáscsökkentésre vonatkozó kérdésre válaszolva, hogy tárcája megszüntette az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőséget (OMMF) – írta még szeptember közepén a Napi Gazdaság Online. A lapnak Gedeon András, az OMMF szóvivője elmondta: hivatalos értesítést még nem kaptak a döntésről.
Matolcsy szeptember közepén kifejtette, hogy tárcája átszervezte a foglalkoztatási intézményrendszert, és megszüntette az OMMF-et. Az OMMF – elbocsátásokkal is együtt járó – átszervezéséről, esetleges megszűnéséről már korábban is röppentek fel hírek: a munkaügyi, munkavédelmi blogok szerzői szerint esélyes, hogy a megszűnő OMMF hatásköreit szétosztják más állami hatóságok között. A munkaügyi terület továbbvitelére például a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak van esélye, mivel a bejelentés nélküli foglalkoztatás feltárásában már eddig is együttműködtek a társhatóságok. Ugyanakkor a munkajogi szabályok betartatásának ellenőrzése teljesen idegen az adóhatóságtól. Ezen elmélet szerint az OMMF másik jelentős feladatköre, a munkavédelem ellenőrzése az Országos Tisztifőorvosi Hivatalhoz kerülhet – mondván, az ÁNTSZ-nek korábban is voltak munkaegészségügyhöz kötődő feladatai.
A Biztonságpiac.hu meg nem erősített információja szerint 2012. január 1-jétől az OMMF a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálattal és a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézettel egy szervezeti keretben fog működni.
Forrás: Biztonságpiac.hu/Napi Gazdaság Online