A korábbi ifjúságvédelmi és drogprevenciós kezdeményezések hagyományos kereteivel szakító, újszerű, a középpontba a közösségteremtést állító programot indított a Nemzetközi Kábítószer és Terrorellenes Tisztek és Civilek Egyesülete (NATEA) vezetésével megalakult konzorcium. A tavaly februárban, az Új Széchenyi Terv keretében elnyert támogatás felhasználásával októberben megindított program részleteiről Janza Frigyes, a NATEA projektmenedzsere és Pásztor Attila, a NATEA szakmai vezetője adott tájékoztatást.
– Hogyan épül fel a OneLife program mögött álló szakmai konzorcium?
Janza Frigyes (JF): – A konzorciumot három partner, a társulás vezetője, vagyis a Nemzetközi Kábítószer és Terrorellenes Tisztek és Civilek Egyesülete (NATEA) mellett a Magyar Rendészettudományi Társaság (MRTT), valamint a Belügyminisztérium Oktatási, Képzési és Tudományszervezési Főigazgatósága (BM OKTF) alkotja. Az MRTT bevonását a társaság mögött álló szakmai, illetve az évek során felhalmozott rendészeti tudás és háttér indokolja. A BM OKTF a belügyi tárcához tartozó szervek képzéséért, valamint a vezetőképzésért felel, és ez a szervezet az elméleti háttéren túl gyakorlati tapasztalatokkal is rendelkezik a felnőttképzés vonatkozásában – nem beszélve az intézményi infrastruktúráról, hiszen ez a létesítményhálózat számos programelem megvalósítására is lehetőséget ad.
– A program kivitelezése miben jelent újdonságot az eddigi gyermek- és ifjúságvédelmi kezdeményezésekhez, felvilágosító akciókhoz képest?
JF: – A OneLife program mintegy 95 százalékban új az eddigi kezdeményezésekhez képest. Ezek egyike a program elérési fókusza: az eddigi rendőrségi programok a tapasztalatok szerint a fiatalok legfeljebb 5-10 százalékát tudták elérni. Ezzel szemben a mi programunk országos szintű kezdeményezés. Újdonságot jelent ezen kívül az elérési csatorna is: aktívan használjuk a fiatalok legnépszerűbb online kommunikációs csatornáit, a közösségi médiát, így például a Twittert és a Facebookot is. A harmadik, a korábbiakhoz képest új elemnek azt nevezhetjük, hogy a cél alapvetően nem felvilágosítás, hanem közösségteremtés. Nem célunk az elrettentés és a negatív példák bemutatása, sokkal inkább az alternatívák vázolása, a közösségek kialakítása, a közösséghez tartozás élményének az elterjesztése.
– Az eddigi tapasztalatok szerint tehát nem elegendők a drogprevenciós bemutató előadások…
Pásztor Attila (PA): Azt tisztán kell látni, hogy a OneLife program nem kimondottan drogmegelőzésről szól. A program gyakorlati lebonyolításában résztvevő, korábban főként terepen dolgozó rendőrökről lévén szó, úgy gondoljuk, hogy ha csak alkohol- és drogmegelőzéssel foglalkoznánk, semmit nem érnénk el. Ha elkezdenénk megismertetni a fiatalokkal a ma létező, több ezer dizájnerdrog nevét, fajtáját, hatásmechanizmusát, az akár egy tantárgy is lehetne, de mi nem erre vállalkoztunk. Mi inkább azt mutatjuk meg, hogy egy csapat egy közösség mire lehet jó, mennyivel többet kínálhat így az élet. A fiatalok többségének ugyan megszámlálhatatlan ismerőse van a Facebookon, a személyes kapcsolatok száma elenyészően kevés, alig van ember, akihez baj esetén fordulhatnak. Meg kell mutatnunk a fiataloknak az interneten túli világot is, visszatérve a klasszikus értékekhez.
– Mi a program fő színtere?
PA: Elsősorban az iskolák. A program jelenlegi, kísérleti szakaszában négy iskolában vagyunk jelen a programjainkkal – két fővárosi és két vidéki gimnáziumban. A programok során persze érintjük a már említett, kábítószerekkel kapcsolatos témákat, de sokkal inkább viselkedéskultúrával, konfliktuskezeléssel, helyzetgyakorlatokkal, és -felismeréssel foglalkozunk. Az egyik fő küldetésünk, hogy a fiatalok egyáltalán felismerjék, ha bajba kerültek, ha igen, ezt hogyan tudja kezelni, elkerülni, illetve kihez fordulhat és hogyan kérhet segítséget ilyen esetekben. Fel kell ismerniük, hogyan lehet megoldást találni.
– Milyen fogadtatásra találnak a fiatalok körében a gyakorlati programok?
PA: Nemrégiben volt egy helyzetgyakorlatunk az egyik iskolában, ahol azt modelleztük, hogy milyen helyzet alakul ki egy szórakozóhelyen történő ismerkedés nyomán. A szimulációban adott reakciók alapján a fiatalok döbbentek meg a legjobban, hogy hányféle, a bűncselekmény kategóriájába tartozó helyzetbe keveredhetnek a valóságban – az önbíráskodástól kezdve, az emberrabláson át a zsarolásig szinte minden előfordult. Ez persze egy józan, nappali szerepjáték volt, vagyis figyelembe kell venni azt is, mi alakulhat ki egy hasonló valós helyzetben, amikor az alkoholfogyasztás, a csoportnyomás sem elhanyagolható tényezők. A gyakorlatban résztvevők komolyan megdöbbentek. Rengeteget beszélgetünk arról, hogyan lehet feloldani a kialakult helyzeteket, feszültségeket. Megmutatjuk, hogy a félreértésekből, a kezeletlen konfliktusokból alakulhatnak ki olyan helyzetek, amelyek során büntetőjogi kategóriába tartozó reakciókat adhatnak.
– A tapasztalatok alapján kihez fordulnak problémáikkal a fiatalok?
PA: A OneLife program megkapta a jogot, hogy használjon egy korábban készült, összesen 64 oktatófilmből álló sorozatot. Amikor ezeket bemutattuk az iskolákban, a fiatalok odamentek a felkészítő kollégákhoz, mondván, hasonló helyzetbe kerültek, vagy épp efelé tartanak. Elképesztő, hogy 18 éves fiataloknak milyen problémáik vannak, amiket nekünk elmondanak, otthon nem tudnak megbeszélni a szüleikkel, mert azok nem értik meg őket. Egy kollégánk tapasztalatai szerint a szülő a gyerekkel naponta legfeljebb hét percet beszélget, ami persze nem abban merül ki, hogy „na, mi volt az iskolában?”. Itt indul minden. Éppen ezért a szülőkkel is beszélgetünk, de maguk az iskolák is kérésekkel bombáznak minket: a szülőket is, a tanárokat is készítsük fel az ilyen helyzetekre. A szülők számára tartott foglalkozáson éppen ők döbbentek meg, hogy esetleg megfigyeljük őket, mert egy az egyben felismerték a saját otthoni problémáikat. A mi válaszunk erre az, hogy persze nem figyelünk meg senkit, a tipikus helyzeteket vázoltuk. A problémák persze nem most, a 18 éves fiatalokkal kezdődtek, hanem jóval, akár egy évtizeddel korábban, amikor a gyerekben rögzült, hogy a problémájával nem fordulhatott a szülőhöz.
– Milyen eseményeket terveznek jövőre a program keretében?
PA: Tavasszal a négy iskolában, ahol jelen vagyunk, szervezünk egy projektnapot, amely rákapcsolódik az intézmények saját rendezvényeire, és ahol különböző szereplők – sportolók, vagy éppen celebek, így például Kovács Katalin kajakozó, Szuper Levente jégkorongozó, Knézy Jenő sportriporter – segítségével igyekszünk bemutatni a közösségek erejét. Nem mi szeretnénk megmutatni a fiataloknak, hogy hova tartozzanak, vagy mit csináljanak. Példaképeket, követendő példákat és értékeket kívánunk bemutatni, valamint megadni a gyerekeknek minden segítséget ahhoz, hogy megszervezzék a maguk közösségét.
– Valóban ennyire magukra maradtak a mai fiatalok?
PA: Nagyon kevesen tudnak valódi megoldásért a környezetükhöz fordulni baj esetén. Miközben a Facebookon több mint ezer ismerősük van, a gyerekek magányosak. A program keretében szeretnének a klasszikus értelemben vett ifjúsági házakat megszervezni, amiben számítunk többek között szponzorok, önkormányzatok támogatására is.
– Milyen kifutással tervezik megvalósítani a programot, és hogyan lehet a OneLife valóban országos kiterjedésű kezdeményezés?
JF: A program rendkívül összetett, az iskolai megjelenés a kísérleti program mindössze harmadát jelenti, az iskolán kívüli programok és az országos kiterjesztés a konzorciumon túlmutató együttműködést feltételez. Ez nyilván a projekt zárása után is többéves munkát jelent majd. Nem titkolt cél, hogy olyan országos mozgalmat indítsunk el, amely később már magától is működőképes. A korábbi rendészeti, vagyis nem civil indíttatású kezdeményezések sok esetben egymástól elszigetelten zajlottak, kevés, vagy semmilyen szinergia nem volt a programok között. A mi programunk mögé reményeink szerint ugyanakkor minden, az ifjúsággal foglalkozó szervezet, fórum, létesítmény, intézmény csatlakozhat, ez az országos működés kulcsa. A májusban záruló projektszakaszt követően egy komoly, mélyreható értékelés és visszacsatolás következik, amelynek célja az eddigi tapasztalatok alapján a jövőbeni akciók megszervezése. A OneLife Program 2013 januárjában nyert el anyagi támogatást, a támogatott időszak 2014. júniusig tart. A pályázatban vállalt feltételeket már eddig is túlteljesítettük, ha például a célcsoportok elérését tekintjük, de fontos hangsúlyozni, hogy a mozgalom elterjedése a helyi szinteken a támogatás megszűnését követően már nem elsősorban pénzkérdés, sokkal inkább a jó cél mellett való kiállás szándékán múlik. Természetesen központi koordinációra, a katalizátor szerep betöltésére továbbra is szükség lesz majd, mely szerepet a NATEA felvállalja, ehhez persze további – reményeink szerint akár állami – forrásokra lesz szükség.
– Mi jelent a program számára kritikus (elérési) tömeget?
JF: A programban mintegy 600 iskolai óra megtartását, kilenc tantárgyban tananyagok elkészítését vállaltuk. Január-februárban indul a programnak az a része, amelyet mi is a legjobban vártunk: a médiakampány. A kritikus tömeg szempontjából azt mondhatom, hogy májusra szeretnénk elérni, hogy ne legyen olyan iskola, illetve fiatal közösség az országban, ahol nem hallottak még a OneLife mozgalomról.
Forrás: Biztonságpiac.hu
Szerző: Novák Csaba
(Az interjú a Biztonságpiac 2013 évkönyvben jelent 2014 februárjában.)
