A Nyugat még mindig naponta százmilliókat fizet Oroszországnak az energiahordozó-szállításokért, és Putyin ebből finanszírozza az ukrajnai háborút – mondta Boris Johnson brit miniszterelnök.
Johnson a The Sunday Times című konzervatív vasárnapi lapnak adott interjúban kijelentette azt is, hogy nagy-britanniai menedéket ajánlott fel Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek. A brit kormányfő szerint az ukrajnai háború a fogyasztók és az autósok számára is rettenetes következményekkel járhat, de a briteknek el kell fogadniuk „a Putyinnal szembeni kiállásból” eredő magasabb költségeket.
Hangsúlyozta: az egész világot meg kell győzni arról, hogy túl kell lépni az orosz nyersolaj- és földgázszállításokkal szembeni függésen. Johnson szerint fel kell gyorsítani a megújuló energiaforrások felhasználásának fejlesztését, és beruházásokat kell kezdeni az atomerőművek számának növelésére is.
A brit miniszterelnök kijelentette: amikor Oroszország 2014-ben annektálta a Krím-félszigetet, a Nyugat „borzasztó hibát követett el”, mivel lehetővé tette, hogy Putyin „ráerőltesse szénhidrogén-készleteit” az európai fogyasztókra, és az orosz elnök ebből finanszírozta azt a háborús gépezetet, amelyet most Ukrajnában bevet.
Johnson szerint a Nyugat naponta 700 millió dollárt fizet az orosz nyersolaj- és földgázszállításokért, és „Putyin ezt a pénzt is az Ukrajna elleni barbár invázióra fordítja”. A brit kormányfő kijelentette: megdöbbentette, hogy Putyin nem látta előre az ukrajnai ellenállás várható mértékét. Az orosz elnök alapvető hibát követett el az invázió elrendelésével, „nagyon durván rálépett a gereblyére” — fogalmazott Johnson a vasárnapi lapinterjúban. Hozzátette: a jelek szerint Putyint már nem is foglalkoztatja az a gondolat, hogy Ukrajna csatlakozik-e a NATO-hoz.
Johnson elmondta: még az invázió előtt személyesen fejtette ki Putyinnak, hogy Ukrajna „nem lesz egyhamar” a NATO tagja, de az orosz elnök nem is igazán foglalkozott ezzel a gondolattal, Putyint valójában „birodalmi ambíciók vezérlik”. A brit kormányfő kijelentette: bízik abban, hogy Kijevet soha nem sikerül bevenniük az orosz fegyveres erőknek.
Hozzátette ugyanakkor, hogy nagy-britanniai menedéket ajánlott fel az ukrán elnöknek és családjának arra az estre, ha az ukrán főváros mégis elesik, Zelenszkij azonban azt mondta, hogy Ukrajnában a helye.
Johnson mindeközben maga is hazai és külföldi bírálatok kereszttüzébe került, miután a kormányzó brit Konzervatív Párt Blackpoolban zajló tavaszi kongresszusán párhuzamot vont a brit EU-tagság megszűnése (Brexit) és az orosz invázióval szembeni ukrán ellenállás között. A brit miniszterelnök a pártrendezvényen felszólalva úgy fogalmazott, hogy „a britek, akárcsak az ukránok, ösztönösen a szabadságot választják”, és ennek egyik „közelmúltbeli példája volt” a brit EU-tagságról 2016-ban rendezett népszavazás, amelyen a kilépésre voksolók került szűk többségbe.
Donald Tusk, az EU-tagországok vezetői alkotta Európai Tanács volt elnöke, a legnagyobb európai parlamenti frakció, az Európai Néppárt jelenlegi vezetője személyesen Johnsonnak címzett vasárnapi Twitter-bejegyzésében annak a véleményének adott hangot, hogy a brit kormányfő kijelentése sérti az ukránokat, a briteket és a józan észt egyaránt.
Guy Verhofstadt, az Európai Parlament volt Brexit-ügyi koordinátora ugyancsak a Twitteren „elmebeteg” összehasonlításnak nevezte az ukránok harca és a Brexit között vont párhuzamot. Verhofstadt szerint a Brexit a szabadságjogok leépítéséről és az EU elhagyásáról szólt, az ukránok viszont több szabadságot akarnak és csatlakozni kívánnak az EU-hoz.
Tobias Ellwood, a londoni alsóház védelmi bizottságának konzervatív párti elnöke vasárnapi Twitter-bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy az ukrán nép által Putyin zsarnoksága ellen vívott harc összehasonlítása a Brexitre leadott voksokkal a brit államvezetési normákat károsítja.