Emmanuel Macron francia államfő „megalapozatlannak és botrányosnak” nevezte Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő a Putyinnal az ukrajnai háború kapcsán folytatott telefonbeszélgetéseire vonatkozó bírálatát.
A lengyel miniszterelnök a Moszkvával szembeni visszafogott magatartásért bírálta hétfőn Olaf Scholz német kancellárt és Macron francia elnököt. „Bűnözőkkel nem tárgyalunk, a bűnözőket le kell győzni” – jelentette ki, és feltette a kérdés: „vajon tárgyalnátok-e Hitlerrel, Sztálinnal, Pol Pottal?”.
„Ezek a mondatok egyszerre megalapozatlanok és botrányosak, de nem lepnek meg, hiszen Morawiecki úr, aki egy szélsőjobboldali pártból jön, beavatkozik a francia politikai kampányba, miután többször is fogadta Marine Le Pent, (a szélsőjobboldali Nemzeti Tömörülés államfőjelöltjét), akit támogat” – mondta a francia elnök szerda este a TF1 francia kereskedelmi televízió élő választási vitaműsorában négy nappal az elnökválasztás első fordulója előtt.
„Teljesen vállalom, hogy Franciaország nevében, folyamatosan beszéltem Oroszország elnökével a háború elkerülése és egy új európai békekonstrukció megteremtése érdekében több éven át” – hangsúlyozta Macron, aki az ukrajnai háború február 24-i kitörése óta kilenc alkalommal folytatott hosszú telefonbeszélgetést Putyinnal.
„A mandátumom kezdete óta tárgyalok vele, de soha nem voltam naiv, másokkal ellentétben, soha nem voltam cinkosa, másokkal ellentétben” – tette hozzá, mindenekelőtt legfőbb kihívójára, Le Penre utalva.
„Mindig is az Oroszországgal folyatott párbeszéd híve voltam, folyamatosan tárgyalok a tűzszünet és a humanitárius fegyverszünet eléréséért, ahogy egyébként azt Scholz német kancellár is teszi, vagy más állam- és kormányfők Európában. Úgy vélem, hogy ez a feladatom, részrehajlás és naivitás nélkül” – mondta a francia elnök.
A vitaműsorban Le Pen Franciaország moszkvai nagykövetének visszahívását szorgalmazta tiltakozásul az orosz erők által Ukrajnában a civil lakosság ellen elkövetett atrocitások ellen.