Megtette első tesztrepülését az amerikai légierő új nehézbombázója, a B-21 Raider

B-21 Raider bombázó repülőgép

Megtette első tesztrepülését pénteken az Egyesült Államok új fejlesztésű harci repülőgépe, a B-21 Raider – jelentette be a légierő szóvivője. A nukleáris töltetek célba juttatására is alkalmas nehézbombázó a kaliforniai Palmdale-ben emelkedett a levegőbe, ahol a fejlesztő Northrop Grumman cég a teszteket végzi. Ann Stefanek, szóvivő a tesztrepülésekkel kapcsolatban azt mondta, hogy azok kritikus fontosságú lépések annak érdekében, hogy „túlélhető, nagy hatótávolságú, beható csapáserőt érjenek el, ami elrettentést jelent az Egyesült Államok, szövetségesei, partnerei ellen tervezett az agresszióval és stratégiai támadásokkal szemben”. A B-21 Raider, csakúgy mint elődje a B-2 Spirit,…

Read More

Országos kibernyomozói szervezet alakult

rendőr, számítógép

Országos kibernyomozói szervezet alakult a rendőrségen belül október elején – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK). A közlemény szerint az ORFK bűnügyi főosztályán újonnan megalakult kiberstratégiai osztály munkatársai a rendőrség teljes kibervédelmi tevékenységét összehangolják, mintegy háromszáz ember munkáját koordinálják, továbbá a nemzetközi kapcsolattartásért is felelősek. Ugyanakkor a szakterületet jól ismerő munkatársakkal bővítették és erősítették a területi nyomozóhatóságok – megyei rendőr-főkapitányságok, BRFK, Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda – állományát is. Az egység összehangoltan dolgozik a bűncselekményre utaló elsődleges jelzéstől a felderítésen át egészen az ügy vádemelési szakaszáig. Az online térben elkövetett jogsértések…

Read More

Tizenhárom évvel megúszta az édesanyját brutális kegyetlenséggel megölő csorvási férfi

börtön

Jogerősen tizenhárom év börtönbüntetésre ítélte a Gyulai Törvényszék csütörtökön azt a csorvási férfit, aki 2020 nyarán 49 késszúrással megölte az édesanyját. A törvényszék a közleményében azt írta: a különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel vádolt férfi a Békés megyei Csorváson élt az édesanyjával, aki ragaszkodásával és gondoskodásával kisajátította és teljesen irányítása alá vonta a 42 éves vádlottat. A férfi szeretett volna elköltözni, önálló életre és társra vágyott, azonban az édesanyja ezt nem engedte, emiatt az érzelmi feszültség folyamatosan fokozódott. 2020. július 16-án reggel az anya a számítógép előtt ült, amikor a vádlott…

Read More

Mérnök a bokorban, avagy terepi fejlesztések a Pro Patria Electronics-nál

Pro Patra Electronics

Vállalatunk a Pro Patra Electronics nagy hangsúlyt fektet az általunk gyártott megfigyelő szenzor rendszerek (radarok és kamerák) tesztelésére. Ezek a folyamatok egyrészt a gyártás során előállított rendszerek ellenőrzésesre szolgálnak másrészt a termékfejlesztés elengedhetetlen részei. A rendszerek átfogó fejlesztésének tesztelése részben kültéren történik, amelyek során a fejlesztő munkatársaink valósághű helyzeteket szimulálnak. Ezeket nevezzük terepei méréseknek. A tesztelési eredményeket házon belül kiértékeljük, majd az adott osztályokon dolgozó munkatársak továbbfejlesztik a terméket. Ezeket a teszteléseket alapos szervezési, engedélyeztetési és jól összehangolt előkészítő munka előzi meg. A terepi mérések számos esetben sok kihívást és…

Read More

Handó: a XXI. század igazságszolgáltatása a digitális bíráskodásról szól

A XXI. század igazságszolgáltatásának a digitális bíráskodásról kell szólnia, amelyben a Zalaegerszegi Törvényszék országosan is élen jár – jelentette ki az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke. Handó Tünde a Zalaegerszegi Törvényszék összbírói értekezlete előtt tartott sajtótájékoztatón azt mondta: a zalai bíróságokon a jegyzőkönyvezést megkönnyítő beszédfelismerő szoftver jelenleg is folyó tesztelése, a néhány év alatt jelentősen megnövekedett elektronikus iratbenyújtások vagy a szintén már használatos távmeghallgatás lehetősége óriási előrelépést biztosíthat az igazságszolgáltatásnak. Kifejtette: a nemrég bevezetett e-perekből 2013-ban még csak alig 300 volt, míg tavaly egyetlen fél év alatt már csaknem 95…

Read More

Magyar Ügyvédi Kamara utat mutat

Megfelelő adattörlés után kellene leselejteznie régi számítógépeiket és használt okostelefonjaikat a magyar ügyvédi irodáknak. A kamara most kiadott ajánlása erre és több más fontos információbiztonsági kérdésre is felhívja a figyelmet. Az ügyvédeket és az ügyvédi irodák alkalmazottait törvény kötelezi a titoktartásra. Ez a kötelezettség kiterjed azokra a rendszergazdai szolgáltatást nyújtó cégekre is, melyek vállalják, hogy az információkat tartalmazó számítógépeket és okostelefonokat üzemeltetik. A technológia fejlődésével párhuzamosan azonban egyre nehezebb megőrizni a titkokat, így mára az első számú veszélyforrássá az vált, hogy a bizalmas információkhoz valamilyen technológiai hiba vagy mulasztás miatt…

Read More

Bővültek a Kaspersky Endpoint Security for Business felügyeleti funkciói

Vírus biztonság

A Kaspersky Lab bejelentette a vállatoknak készült vezető terméke, a Kaspersky Endpoint Security for Business Service Pack 1 (SP1) kiadását. Amellett, hogy kiemelkedő biztonságot nyújt, a rugalmas platform új kiadása könnyebben telepíthető és menedzselhető, továbbá több fejlett szolgáltatást kínál a vállalati hálózathoz csatlakozó összes eszköz felügyeletéhez, méghozzá a teljesítmény romlása nélkül. A mai dinamikus környezetben, a rendszergazdák egyre több és bonyolultabb számítógépes veszéllyel találkoznak, miközben a belső fenyegetések sem kevésbé veszélyesek, személyes eszközeink munka céljára való használatának és a megosztott információhalmaz gyarapodásának eredményeképpen. E napjainkra jellemző a két tendencia miatt…

Read More

Informatikai fejlesztés gyorsítja a bírósági ügyintézést

Bíróság

Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) a Svájci-Magyar Együttműködési Program keretében közel 200 millió forint értékben szerez be 781 tárgyalótermi, 219 irodai munkaállomást és irodai monitort. Az ezer új munkaállomásnak köszönhetően javulhat az informatikai biztonság, illetve a bírósági ügyintézés is gyorsabbá válhat. Az erről szóló megállapodást ma írták alá a nyertes konzorcium képviselőjével. A mintaprojektnek minősített Svájci-Magyar Együttműködési Program célja a bíróságok fizikai és informatikai biztonságának elősegítése, az ügyfelek biztonságérzetének javítása, illetve a hatékonyabb ügyintézést elősegítő adatbázis-kapcsolatok kialakítása — számol be az Orientpress Hírügynökség. A Svájci Hozzájárulásból megvalósuló „A bíróságok ellátása…

Read More