Romániában megelégelték a falopást, és a fakitermeléssel összefüggő zsiványságokat. Ősztől mindazon faanyag, amely nem kerül be a SUMAL-rendszerbe, törvénytelen eredetűnek minősül, és elkobozzák.
Az illegális fakitermelés korlátozását célzó SUMAL-program szeptember 21-én, míg a 2014/470-es kormányhatározat október 8-tól lépett hatályba. A memrégen bevezetett romániai jogszabály átláthatóbbá teszi a faanyag útjának nyomon követését az erdőben való kivágástól a feldolgozásig, s ennek érdekében egy egységes, áttekinthető és könnyűszerrel nyomon követhető nyilvántartási rendszert vezetnek be, a SUMAL-t.
A SUMAL használata kötelező az erdészeti hivatalok, valamint mindazon gazdasági vállalkozások esetében, amelyek faanyagot termelnek ki, dolgoznak fel, raktároznak, vagy forgalmaznak. Ennek szoftverét ingyenesen bocsátják a felhasználók rendelkezésére. A szabályozás lényege, hogy minden faanyag, amely nem kerül be a SUMAL-rendszerbe, törvénytelen eredetűnek minősül, és elkobozzák. A SUMAL-rendszer szeptember 21-től lépett működésbe.
Ezt követően a szállítást végző személyek – akiknek kötelezően okostelefonnal vagy táblagéppel kell rendelkezniük – útnak indulás előtt belépnek a programba, amely azonnal generál számukra egy, az adott szállítmányra vonatkozó kódot, amelyben meg lesz határozva, mikor és hová indult a szállítmány.
A megteendő távolságtól függően ez a kód különböző ideig lesz érvényes. A három köbméternél kisebb szállítmány esetében nem kell semmilyen kísérőlevéllel rendelkeznie a szállítmányozónak. Az október 8-án életbe lépett jogszabály miatt új típusú kísérőlevelek kerülnek forgalomba – írja a Szatmári Friss Újság nyomán az erdely.ma.



















