Orosz agresszió: Felavatták Romániában az ukrán pilóták felkészítését is szolgáló F-16-os kiképzőközpontot

Európai F-16-os KözpontFelavatták Romániában hétfőn a holland, dán, amerikai és román együttműködéssel megalapított Európai F-16-os Kiképzőközpontot (EFTC), ahol a román és más NATO-szövetséges katonák mellett az ukrán hadsereg pilótáit fogják felkészíteni az F-16-os harci gépek használatára – közölte az Agerpres hírügynökség.

A Bukarestet a Fekete-tengerrel összekötő közlekedési folyosó festesti-i Duna-hídja közelében található, 86-os Borcea légitámaszponton létesült kiképzőközpontot Angel Tilvar román és Kajsa Ollongren holland védelmi miniszter adta át. A román tárcavezető szerint a közös projekt a térséget fenyegető veszélyek leküzdését célzó nemzetközi partnerséget erősíti.

Tilvar megerősítette: Románia és más NATO-tagállamok katonái mellett a romániai támaszponton képezik ki azokat az ukrán pilótákat is, akik az európai államok által Ukrajnának adományozott F-16-os harci gépekkel fognak repülni. Mint mondta: az Európai F-16-os Központban az új képesítések megszerzésére irányuló képzést a „globális kontextusra” tekintettel gyorsított ütemben bonyolítják le. Az ukrán pilóták kiképzése várhatóan körülbelül hat hónapig tart.

Ollongren rámutatott: Hollandia, Dánia és Norvégia arra készül, hogy F-16-osokat szállít Ukrajnának. Ezért fel kell gyorsítani a pilóták képzését, ami egyébként már elkezdődött Dániában és az Egyesült Államokban. A holland miniszter fontos előrelépésnek nevezte az Európai F-16-os Kiképzőközpont megalakulását.

A romániai kiképzőközpontba a múlt héten érkezett meg öt holland F-16-os harci repülő, amelyek gyártója, az amerikai Lockheed Martin oktatókkal és karbantartó személyzettel vesz részt a pilótaképzésben.

A román légierőnél 2019-ben kezdődött meg az átállás a szovjet gyártmányú MiG-21-esekről az amerikai F-16-osokra. Romániának eddig 17 használt (új hajtóművel és elektronikával, korszerű fegyverzettel felszerelt) F-16-os Fighting Falcont sikerült beszereznie Portugáliától, tavaly novemberben azonban Bukarest további 32 használt F-16-os harci repülőgép beszerzéséről írt alá szerződést Norvégiával. Az első felújított norvég F-16-osok várhatóan az év végén érkeznek meg Romániába.

Németország Eurofighter harci repülőkkel erősíti Románia légtérvédelmét

November végétől kezdődően Németország négy Eurofighter vadászgépet telepít Romániába korlátozott időre, az orosz drónok légtérsértéseire hivatkozva – jelentette az Agerpres hírügynökség.

„Az elmúlt hónapokban többször is drónok sértették meg Románia légterét, ez ismét megmutatta, mennyire közel zajlik Oroszország Ukrajna ellen indított illegális agressziós háborúja. Németország szolidaritást vállal közeli szövetségesével ezekben a nehéz időkben, és segít Romániának légtere és egyben a NATO légtere biztonságának megőrzésében” – idézte Peer Gebauer nagykövetet a külképviselet közleménye.

A német légierő vadászgépei korlátozott ideig megerősített légtérvédelmi járőrszolgálatot végeznek majd Romániában, akárcsak a háború elején, 2022 februárjában és márciusában tették. A Luftwaffe négy Eurofightere és a harci repülőket kiszolgáló 150 tagú katonai különítmény a konstancai kikötő közelében, a Fekete-tenger partvidékén lévő Mihail Kogalniceanu katonai támaszponton fog állomásozni.

A közleményből kiderült: a német kontingens biztonsága érdekében „védelmi rendszert is telepítenek a pilóta nélküli, kis légi járművek ellen”. Németország felajánlotta, hogy a drónok elleni védelmi rendszer hosszabb időre Romániában maradjon a „hiteles elrettentés részeként”.

Szeptember végén az Egyesült Államok is négy F-16-os harci repülőgéppel, és egy újabb, száztagú különítménnyel erősítette katonai jelenlétét Romániában, miután az ukrán gabonaexportban jelentős szerepet játszó folyami kikötők ellen intézett orosz támadások során több – vélhetően az ukrán légelhárítás által lelőtt – drón roncsai csapódtak be a NATO-tag Románia területén.

A Magyar Kormány továbbra sem járul hozzá az ukrajnai fegyverszállítások EU-s finanszírozásához

A kormány továbbra sem járult hozzá az ukrajnai fegyverszállítások európai uniós finanszírozásához, s ez mindaddig így lesz, amíg nem kap garanciát arra vonatkozóan, hogy az ukrán hatóságok nem veszik fel többé koholt vádak alapján valamely magyar vállalatot a háború nemzetközi szponzorainak listájára – hangsúlyozta Szijjártó Péter. A külgazdasági és külügyminiszter leszögezte, hogy óriási a nyomás annak érdekében, hogy Magyarország járuljon hozzá az újabb 500 millió euró kifizetéséhez az Európai Békekeretből az ukrajnai fegyverszállításokra. „Természetesen ehhez a mai ülésen sem járultam hozzá, hiszen továbbra is tartjuk az álláspontunkat, hogy mindaddig, amíg nem kapjuk meg az ukrán korrupcióellenes ügynökségtől a garanciát arra, hogy nem ismétlődhet meg az, hogy az OTP-t vagy bármely magyar vállalatot koholt vádak alapján a háború nemzetközi szponzorainak listájára helyezik, addig nem tudunk előrelépni a kérdésben” – húzta alá.

„Volt, aki ezt méltatlannak nevezte, volt, aki botránynak, kikeltek ez ellen, de a helyzet az, hogy itt azt kértem az európai uniós kollégáktól, hogy ne vezessék meg a közvéleményt” – jelentette ki. „Mert ez nem Ukrajnának szóló támogatás. Ez az 500 millió euró arról szól, hogy azok az európai uniós tagországok, akik úgy döntöttek saját maguk, szuverén módon, hogy fegyvert szállítanak Ukrajnába, ők ebből a pénzből kapják vissza a leszállított fegyverek árának egy részét”. Kiemelte: senki nem akadályoz meg senkit Ukrajna támogatásában, itt csupán arról van most szó, hogy az érintett államok nem kapják vissza a saját döntésük alapján küldött fegyverek árának egy részét.


 

Kapcsolódó cikkeink

Leave a Comment