A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Közép-magyarországi Regionális Adó Főigazgatósága egy őrző-védő tevékenységet folytató budapesti székhelyű társaságnál tartott vizsgálat során csaknem 300 millió forintos áfa csalást és egyéb, a dolgozókat is megkárosító visszaéléseket tárt fel.
A szövevényes ügyben a regionális adó főigazgatóság feljelentése alapján az adóbevételt különösen nagy mértékben csökkentő, folytatólagosan elkövetett adócsalás bűntette miatt indult nyomozás.
Az adóhatósági ellenőrzés során kiderült, hogy a vizsgált biztonsági feladatokat ellátó kft a bevételei után keletkező adófizetési kötelezettsége alól úgy igyekezett kibújni, hogy egy alvállalkozói láncolat beiktatásával fiktív számlákat fogadott be, s ezek alapján három év alatt csaknem 300 millió forint összegben csökkentette a fizetendő általános forgalmi adóját.
A társaság a fiktív számlák többségét olyan alvállalkozóktól fogadta be, amelyek adóbevallást nem nyújtottak be, bejelentett székhelyükön nem működtek, adószámuk több esetben felfüggesztésre, vagy törlésre került, továbbá tulajdonosi körük megegyezett, illetve közöttük közeli rokoni kapcsolat volt fellelhető.
Az ellenőrzés során több, a munkavállalókat megkárosító visszaélésre is fény derült. A biztonsági őrök sok esetben nem tudták megnevezni a munkáltatójukat, vagy tévedésben voltak annak személye tekintetében. Míg a munkabér és a munkavégzés helyszíne ugyanaz maradt, addig a munkavállalókat rendszeresen léptették ki és be az egyik cégből a másikba. Több esetben előfordult, hogy a levont magán-nyugdíjpénztári tagdíjakat a munkáltatók nem fizették be és a folyamatos, több százórás munkavégzés mellett is csak havi 1-2 alkalommal történő munkavégzést igazoltak, vagy nem is jelentették be a vagyonőröket. Az alkalmazottaknak a munkaidő nyilvántartáshoz kétféle, különböző tartalommal bíró jelenléti ívet kellett vezetniük, de a szolgálati naplót – a munkavezető utasítására – még ellenőrzés esetén sem volt szabad megmutatniuk.
A NAV Közép-magyarországi Regionális Adó Főigazgatósága az ügyben különösen nagy értékben elkövetett adócsalás bűntette miatt feljelentést tett a NAV regionális bűnügyi igazgatóságánál.
A tapasztalatok azt mutatják, hogy az adóellenőrök egyre többször találkoznak olyan láncolatos ügyletekkel a biztonsági tevékenységet folytató adózók körében, amelyek elsődleges célja nem a piacon elérhető gazdasági előny realizálása, hanem kizárólag a társaság adófizetési kötelezettségének kikerülése, jogtalan adóelőny megszerzése. A jelenség felszámolása érdekében az elmúlt időszakban több hasonló esetben is büntetőeljárást kezdeményezett az adóhatóság Budapesten és Pest megyében.
Forrás: NAV