Évtizedek óta nem volt példa arra, hogy Magyarországot egyszerre két jelentős, katonai kockázatokat is tartalmazó biztonsági kihívás érje – fogalmazott a honvédelmi miniszter a magyar haderőfejlesztésről szóló pénteki előadásában a tihanyi Tranzit Közéleti Évadnyitó és Gondolatexpón.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf rámutatott arra, hogy a keleti szomszédunknál hónapok óta háború dúl, a déli határokra pedig jelentős migrációs nyomás nehezedik.
A megváltozott biztonsági körülmények között a kormánynak is reagálnia kellett, mert fontos, hogy a haderőfejlesztés felfokozott ütemben folytatódjon – mondta. Ezt szolgálja a honvédelmi alap, amely egyfelől eszközök beszerzését és hadrendbe állítását, másrészt a személyi feltételek megteremtését is jelenti.
Szalay-Bobrovniczky előadásában hangsúlyozta: a magyar álláspont az, hogy a háborúból ki kell maradni és a tavasszal alakult kormány a választáson is erős mandátumot kapott a semleges álláspont képviseletére. Hozzátette: Magyarország történetének legnagyobb humanitárius segítségét nyújtja Ukrajnának.
A migrációs nyomásról szólva a miniszter megjegyezte: a honvédség a déli határon támogatja a rendőrséget és örömét fejezte ki, hogy megindult a határvadászok képzése. Szalay-Bobrovniczky fontosnak nevezte, hogy megfelelő erejű, kiképzettségű és létszámú erők sorakozzanak fel a határon.
A tárcavezető nagymértékű felelőtlenségként jellemezte, hogy a rendszerváltás utáni első évtizedben a baloldali kormányok a hadsereget mind létszámában, mind képességében leépítették. A 2010 utáni kormányok azonban fontosnak tartották a haderő fejlesztését és a korábban teljesen leépített fegyvernemek – tüzérség, harckocsizás – újraépítését.
A honvédelmi miniszter fontosnak nevezte azt is, hogy a hadseregben elegendő katona legyen, ezért az eszközcsere mellett a létszámnövelés is alapja a haderőfejlesztésnek.
Szalay-Bobrovniczky előadásában a toborzás mellett beszélt az infrastruktúra-fejlesztésekről, a katonák egyéni felszereléseinek egységesítéséről és megújításáról, valamint a szárazföldi és légvédelmi eszközbeszerzésekről is.