Illegális bevándorlókat repülőn szállító embercsempészeket csíptek el

Europol, görög rendőr

Légi úton csempészett menekülteket az a bűnözői hálózat, melynek tizenegy tagját Belgiumban, Görögországban és Svédországban állították elő. Az Európai Unió tagállamai közötti igazságügyi együttműködésért felelős, hágai székhelyű uniós ügynökség, az Eurojust közleménye szerint a hálózat főként iraki illegális bevándorlókat utaztatott hamis vagy lopott okmányokkal Görögországból a brüsszeli nemzetközi repülőtérre, illetve a charleroi-i légikikötőbe. Onnan újabb hamis okmányokkal más uniós országokba vagy Norvégiába szállították az érintetteket autóval vagy szintén repülőgéppel. A menekültektől egyenként legalább öt-hatezer eurót (mintegy 2-2,4 millió forint) kértek egy-egy ilyen utazásért A csempészhálózattal kapcsolatos nyomozás 2022 áprilisában kezdődött,…

Read More

Adaptive Hussars 23: szövetségi szinten is felkészültünk Magyarország védelmére!

Szalay-Bobrovnicky

A Magyarországra települt, magyar vezetésű NATO-harccsoport közel 400 katonájának átcsoportosítása, valamint a részt vevő NATO-nemzetek közötti együttműködés erősítése, a feladatok összehangolt végrehajtása is az Adaptive Hussars 2023 gyakorlat fő célkitűzései közé tartozott, amelyet kiválóan végzett el a Magyar Honvédség – közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM). „Az Adaptive Hussars 23 az ország védelmi igazgatási rendszere és a Magyar Honvédség együttműködő képességének felmérésén túl arra is fókuszált, hogy hazánk védelmi képességeit a hazánkban települt NATO-harccsoport állományával történő közös szolgálat során is tesztelje” — nyilatkozta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi minisztert. Az előretolt harccsoportok legfontosabb…

Read More

Orosz agresszió: az EU elkötelezett az ukrajnai háború során elkövetett bűnök elszámoltatása mellett

Didier Reynders, az Európai Bizottság igazságügyi biztosa Brüsszelben

Az Európai Unió a nemzetközi agressziós bűncselekmények kivizsgálásával foglalkozó központ (ICPA) megnyitásával megerősíti elkötelezettségét amellett, hogy teljes körűen lehetővé tegye az Oroszország Ukrajna elleni háborúja során elkövetett agresszióért és nemzetközi bűncselekményekért felelősök elszámoltathatóságát – jelentette ki Didier Reynders, az Európai Bizottság igazságügyekért felelős tagja. Az Eurojust támogatásával március végén létrehozott közös nyomozócsoport (JIT) központjának megnyitóján Reynders azt mondta, hogy az újonnan létrehozott intézmény kulcsfontosságú lesz Oroszország Ukrajna elleni háborújának kivizsgálásában, elősegíti a jövőbeli perek lefolytatását és sikerét, valamint hozzájárul az orosz agresszió kezdete óta összegyűjtött bizonyítékok cseréjéhez és elemzéséhez. „Az…

Read More

Eurojust: Belgium és Hollandia csatlakozott a szíriai és iraki jazidi áldozatok elleni bűncselekményeket kivizsgáló nyomozócsoporthoz

Belgium és Hollandia csatlakozott ahhoz a nemzetközi nyomozócsoporthoz (JIT), amely külföldi terrorista harcosok által a szíriai és iraki jazidi lakosság ellen elkövetett bűncselekményekkel kapcsolatos ügyekben folytatott eljárásokat segíti. Az Európai Unió tagállamai közötti igazságügyi együttműködésért felelős ügynökség (Eurojust) tájékoztatása szerint a részes felek egyúttal meghosszabbították a 2021 októberében Svédország, Franciaország és az Eurojust támogatásával létrehozott közös nyomozócsoport mandátumát is. A közös nyomozócsoport elsődleges célja, hogy azonosítsa azokat a külföldi terrorista harcosokat, akik a jazidi kisebbséget vették célba a szíriai és iraki fegyveres konfliktusok során. Az együttműködés célja továbbá az áldozatok…

Read More

Nemzetközi embercsempész-hálózatra csaptak le Romániában, Szerbiában és Németországban

embercsempészek lefülelése

Török és iraki menekülteket Románián keresztül illegálisan Nyugat-Európába szállító embercsempész-hálózatra csaptak le szerdán a hatóságok Romániában, Szerbiában és Németországban – közölte a román szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT). A török és szíriai állampolgárok által tavaly szervezett, Németországból, Szerbiából és Törökországból irányított bűnszövetkezet romániai tagjainak feladata az volt, hogy Temesváron és Aradon bérelt szállásokon elbújtassák a bolgár vagy szerb határon keresztül illegálisan hozzájuk irányított menekülteket, valamint megszervezzék átszöktetésüket a román-magyar határon. Erre a célra hivatásos gépkocsivezetőket szerveztek be, akik a határátkelésnél a rakomány közé bújtatták a bevándorlókat, vagy a…

Read More

Letartóztattak több mint harminc feltételezett maffiózót Németországban

letartóztatás

Letartóztatták a ‘Ndrangheta nevű olasz szervezett bűnözői csoport több mint harminc feltételezett tagját szerdán Németországban egy nemzetközi művelet keretében. A dél-olaszországi Calabria régióból irányított maffia elleni legnagyobb szabású eljárások közé tartozó művelet németországi akciójához ezernél is több rendőrt mozgósítottak. A központ Észak-Rajna-Vesztfália tartomány, ahol egyszerre 51 helyszínen tartottak házkutatást és 15 embert fogtak el. Bajoroszágban nyolc embert tartóztattak le, köztük négyet európai elfogatóparancs alapján. Türingiában, Rajna-vidék-Pfalzban és Saar-vidéken összesen tizenegy elfogatóparancsot hajtottak végre, és több mint 50 lakást és üzlethelyiséget kutattak át. Németország mellett Belgiumban, Braziliában, Franciaországban, Olaszországban, Panamában, Portugáliában,…

Read More

Megállapodás született a nemzetközi agressziós bűncselekményeket kivizsgáló központ létrehozásáról

Eurojust

Az Ukrajnában feltételezetten elkövetett háborús bűncselekmények kivizsgálására létrehozott közös nyomozócsoportban (JIT) részt vevő államok úgy határoztak: módosítják az illetékes nemzeti hatóságok közötti együttműködést rögzítő megállapodást, hogy lehetővé tegyék a nemzetközi agressziós bűncselekmények kivizsgálásával foglalkozó központ (ICPA) létrehozását – közölte az Eurojust. Az Európai Unió tagállamai közötti igazságügyi együttműködésért felelős, hágai székhelyű uniós ügynökség, az Eurojust tájékoztatása szerint a megállapodás a nyugat-ukrajnai Lviv (Lemberg) városban az ukrán igazságügyi hatóságok által március 3. és 5. között megrendezett konferencián jött létre, amelynek témája volt, hogy miként lehetne felelősségre vonni Oroszországot Ukrajna elleni agressziójáért.…

Read More

Német védelmi miniszter: Ukrajna 300 harckocsit kaphat Nyugatról

Boris Pistorius

Ukrajna 300 harckocsit kaphat Nyugatról az orosz támadás elleni védekezéshez, köztük 62 darabot a legmodernebbnek számító Leopard 2-esekből – mondta a német védelmi miniszter egy vasárnapi interjúban. Boris Pistorius a Deutschlandfunk országos közszolgálati rádióban sugárzott interjúban kiemelte: bízik abban, hogy sikerül megvalósítani azt a német-lengyel kezdeményezést, hogy az orosz agresszió elhárítását segítő nyugati országok két harckocsizó zászlóaljnyi, azaz 62 darab Leopard 2-essel segítsék az ukrán hadsereget. Az A4-es jelzésű modellből már össze is jött egy zászlóaljra való, és az újabb, Leopard 2 A6-os modellből is egyre többet ajánlanak fel a…

Read More

Magyarországon élt az Eurojust által felszámolt bűnszervezet egyik vezetője

Eurojust

Magyarországon fogták el az Eurojust által felszámolt bűnszervezet egyik vezetőjét — közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI). Közleményükben azt írták: tizenegy ország részvételével zajlott le kedden az a példátlan nemzetközi razzia, mely az Európai Unió számára legnagyobb kockázatot jelentő bűnözői hálózatok vezetőinek, illetve tagjainak elfogását célozta. Nyolc országban folytak nyomozások a nemzetközi bűnszervezetek feltérképezésével kapcsolatosan, köztük Magyarországon is. A KR NNI nemzetközi bűnözés elleni főosztályának győri osztálya volt az, amely részt vett az akcióban, amelyet az Eurojust koordinált hágai központjából. A D-napon Európa-szerte 94 helyszínen hajtottak végre…

Read More