A Fővárosi Főügyészség vádat emelt egy 19 éves diákkal szemben, aki tavaly ősszel, előre eltervezett „ölési szándékkal”, legalább másfél héten keresztül kalapáccsal, késekkel és ollóval a hátizsákjában járt iskolába, majd végül az egyik óra előtti szünetben késsel támadt rá egyik iskolatársára. A vádlott egy I. kerületi középiskola tanulója volt; a fiúnak szélsőséges megnyilvánulásai voltak, ami miatt tanulótársai távolságot tartottak tőle, baráti kapcsolatai nem voltak – írta a főügyészség. Iskolatársai előtt többször tett rasszista jellegű, valamint szélsőséges eszmékkel való azonosulást tükröző kijelentéseket, továbbá előfordult olyan is, hogy megbotránkoztató, illetve erőszakos jellegű…
Read MoreCímke: gyilkos
Belgium: hat embert találtak bűnösnek a 2016-os brüsszeli terrortámadások ügyében
Egy belga bíróság hat férfit gyilkosságban és gyilkossági kísérletben, őket és további két férfit terroristacsoporthoz való tartozásban talált bűnösnek a 32 ember halálát és 340 ember sérülését okozó 2016-os brüsszeli iszlamista terrortámadások elkövetőinek perében. Az elítéltek között van Salah Abdeslam is, a 2015-ös párizsi merényletsorozatot végrehajtó terrorkommandó egyetlen életben maradt tagja, akinek franciaországi elítélése után Belgiumban is bíróság elé kellett állnia a Brüsszelben elkövetett támadások miatt. A 132 halálos áldozatot követelő párizsi merényletsorozatot az Iszlám Állam vállalta magára, közölve, hogy Belgiumban kiépített csoportja hajtotta végre a támadásokat. Ugyanez a hálózat csapott…
Read MoreJogerősen életfogytiglanra ítélték a két hajléktalant megölő szegedi férfit
Jogerősen életfogytiglani fegyházbüntetéssel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla csütörtökön azt a férfit, aki a szabadulását követő napon ölt meg brutálisan két hajléktalant 2021 elején a csongrád-csanádi megyeszékhelyen. A táblabíróság a közleményében azt írta: a korábban többször büntetett férfit különös kegyetlenséggel, több ember és védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölésben, emberölés előkészületében és más bűncselekményekben mondta ki bűnösnek a bíróság. Az ítélőtábla döntött arról, hogy a vádlott nem bocsátható feltételes szabadságra. A két sértett és harmadik társuk Újszegeden, egy kiserdőben alakított ki fából és fóliából lakóhelyiséget. A vádlott alkalmi ismerősük volt, néha…
Read MoreHétfő óta több mint 8500 illegális fegyvert adtak át a rendőrségnek Szerbiában
Eddig több mint 8500 illegális lőfegyvert, majdnem 400 ezer lőszert és 784 robbanószerkezetet adtak le a szerb rendőrségnek, annak az akciónak a keretében, amelyet a belügyminisztérium indított el az illegális fegyvertartás felszámolása érdekében – közölte Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök. A május 8. és június 8. közötti fegyverleadási amnesztiát annak hatására hirdette meg a kormány, hogy a múlt héten két lőfegyveres ámokfutás is történt Szerbiában. Az iskolai, valamint utcai merényleteknek 17 halálos áldozata és 21 sebesültje volt. A belügyi tárca szerdai tájékoztatása szerint az akció keretében – amelynek során bárki,…
Read MoreÉlesedik a vita a fegyvertartás körül az Egyesült Államokban
Tovább élesedett az Egyesült Államokban a fegyvertartás szigorításáról szóló vita a hétfői nashville-i iskolai lövöldözés nyomán: Biden elnök ismét a támadó jellegű fegyverek betiltását sürgette, a Kongresszus megosztott a kérdésben. Joe Biden úgy nyilatkozott, hogy a legtöbb, amit ma tehet, hogy a Kongresszus cselekvését kéri. Fehér házi tisztségviselők azt mondták, hogy az adminisztráció nem tervez további erőteljes nyomást kifejteni a „fegyverbiztonság” erősítése érdekében. Kevin McCarthy, a Képviselőház republikánus elnöke szerdán kijelentette, hogy minden tényt látni kell ahhoz, hogy a fegyvertartás terén a törvényhozás újabb lépéseket vegyen fontolóra. Steve Scalise republikánus…
Read MoreVádat emeltek a Döcher-gyilkosság gyanúsítottjaival szemben
Az ügyészség vádat emelt az 1999-ben Budapesten történt kettős emberölés, a Döcher-gyilkosságként ismert ügy gyanúsítottjaival szemben. A Fővárosi Főügyészség előre kitervelten, több emberen elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat a felbujtó és a gyilkos ellen, akikkel szemben életfogytig tartó fegyházbüntetést indítványozott. A vádirat szerint a felbujtó, egy jelenleg 52 éves férfi 1991 és 1998 között közeli baráti viszonyt ápolt áldozatával, korábbi bűntársával, és mindkettőjük közös ismerőse volt egy bolgár állampolgár, a másik áldozat. A 52 éves férfi időközben megismerte egy szlovákiai bűnszervezet vezetőjét, akinek anyagi és logisztikai segítséget is nyújtott, amikor…
Read MoreNem kapott pénzt kölcsön, ezért ölhetett a bódvalenkei emberölés gyanúsítottja
Nem kapott tőle pénzt kölcsön, ezért ölhette meg áldozatát a bódvalenkei emberölés gyanúsítottja — közölte a Miskolci Törvényszék. Azt írták: a december 15-én történt gyilkosság elkövetésével vádolt, szombaton elfogott férfi letartóztatását vasárnap rendelte el a Miskolci Járásbíróság. Tájékoztatásuk szerint a rendelkezésre álló adatok alapján a feltételezett elkövető az esti órákban felkereste az idős asszonyt, aki miután közölte, nem tud pénzt adni neki, megkérte, hogy távozzon. A férfi ennek nem tett eleget, a polcról magához vett egy kést, fenyegetőzni kezdett, és nyakon szúrta az őt a házból kitolni próbáló nőt. Amikor az asszony…
Read MoreVádat alatt a marokkói gyilkos, aki halálra késelte a feleségét Zuglóban
A Fővárosi Főügyészség vádat emelt egy 39 éves marokkói származású férfival szemben, aki 2021 áprilisában egy zuglói parkolóban, két és fél éves gyermekük szeme láttára, brutális kegyetlenséggel késelte halálra feleségét, akivel válófélben volt. A Fővárosi Főügyészség azt közölte, hogy a vádlott, aki tanulmányait Magyarországon folytatta, 2017-ben ismerkedett meg későbbi feleségével. A párnak 2018-ban gyermeke született, később pedig házasságot is kötöttek. Nem sokkal később azonban a kapcsolatuk megromlott, rendszeressé váltak közöttük a viták és veszekedések. A nő kérésére a férfi elköltözött, de ezt követően is zaklatta a feleségét – írták. A…
Read MoreOrosz agresszió: Szinte mindenki elítéli az orosz rakétacsapásokat
Az ukrán hadsereg azt közölte, hogy Oroszország hétfő reggel 75 rakétával támadta Ukrajna több városát. Sok a halott és a sebesült az ukrán fővárosban – tudatták a hatóságok. A legtöbb becsapódás a főváros központjában volt. Biden: az orosz rakétacsapások még inkább megerősítik Washington elkötelezettségét Ukrajna mellett Az Egyesült Államok határozottan elítéli a hétfői orosz rakétacsapásokat Ukrajna ellen, ezek a támadások még inkább megerősítik Washington elkötelezettségét Ukrajna polgárai mellett ameddig csak szükséges – közölte az amerikai elnök. Joe Biden közleménye szerint a támadások civileket öltek és sebesítettek meg, valamint nem katonai…
Read More