Öt év csökkenés után tavaly ismét emelkedett a bűncselekmények száma Németországban

Nancy Faeser

Ötévi folyamatos csökkenés után tavaly ismét emelkedett a regisztrált bűncselekmények száma Németországban az egy évvel korábbihoz képest. A szövetségi belügyminisztérium bűnügyi statisztikája szerint Németországban 2022-ben 5 628 584 bűncselekményt regisztráltak, 11,5 százalékkal többet az egy évvel korábbi 5 047 860-nál. A koronavírus-világjárvány lassítását szolgáló szabályok miatt az adatok összehasonlíthatósága korlátozott. Azonban az esetek száma a járvány előtti utolsó évhez, 2019-hez képest is nőtt, 3,5 százalékkal. Ugyanakkor Németország továbbra is „erős jogállam és biztonságos ország” – emelte ki Nancy Faeser belügyminiszter. Mint mondta, nem akarja „szépíteni” az adatokat, de a fejlemények értékeléséhez azt is…

Read More

A cseh elhárítás szerint kevés személynél volt kimutatható az iszlám radikalizáció Csehországban

Cseh Biztonsági Információs Szolgálat

Csak néhány személynél volt 2021-ben kimutatható az iszlám radikalizálódás Csehországban – mutatott rá a cseh elhárítás, a Biztonsági Információs Szolgálat (BIS) az éves jelentésében. Többnyire külföldön élő, kockázatosnak minősített személyekkel való kapcsolattartásról van szó, s csak egy-két esetben volt szó a terrorcselekmények jóváhagyásáról, illetve a dzsihadista propaganda terjesztéséről – mutatott rá a BIS. Az elhárítás nem tud olyan cseh állampolgárról, aki miután részt vett a dzsihadisták harcaiban, visszatért volna Csehországba. „Az Iszlám Állam 2019 márciusi vereségét megelőző időszakkal összehasonlítva Csehországban csökkent a radikális megnyilvánulások száma. Ez jól mutatja, hogy az…

Read More

Most nem lennél a New York-iak helyében

poliovirus

A járványos gyermekbénulásért felelős poliovírust találtak New York szennyvízében, különösen az oltatlanok vannak veszélyben – közölték a városi és állami hatóságok. A hivatalos közlés szerint a minta alapján arra lehet következtetni, hogy a vírus szélesebb körben jelen van, ugyanakkor nincs szükség sürgős immunizációra a New York nagyvárosi körzetében a magas átoltottság és immunitás miatt. Arra ugyanakkor felhívják a figyelmet, hogy az oltatlanok, és a nem gyenge védekezőképességgel rendelkezők nagyobb veszélynek vannak kitéve. A poliovírus ellen az Egyesült Államok egészében is magas a lakosság átoltottsága. New York állam egészségügyi biztosa úgy…

Read More

Jelentősen csökkent az auschwitzi emlékmúzeum látogatottsága a koronavírus-járvány után

Auschwitz

Jelentősen, mintegy harmadára csökkent az Auschwitz náci német haláltábor helyén létesített emlékmúzeum látogatottsága a koronavírus-járvány után – közöte a lengyel média. A júliusi látogatottság mintegy 30-35 százaléka a járvány előtti állapotoknak – közölte a PAP hírügynökséggel Bartosz Bartyzel, az auschwitzi emlékhely szóvivője. A nyári szünet előtt több volt a látogató, mivel iskolai csoportok is érkeztek. Jelenleg elsősorban egyéni turisták tekintik meg a múzeumot, azonban ők is sokkal kevesebben vannak, mint a járvány előtt – mondta el Bartyzel. Beszámolt arról is, hogy nőtt a lengyel látogatók aránya, kevesebb a külföldi vendég. „Úgy…

Read More

KTK: tovább emelkedik a rendőrök és a katonák bére, megállapították a határvadászok bérét is

forint

Tovább emelkedik a rendőrök és a katonák bére, valamint megállapították a határvadászok bérét is – közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK). A közleményben felhívták a figyelmet arra, hogy az elhúzódó háború és a déli határon erősen fokozódó migrációs nyomás miatt a kormány az ország védelmének megerősítéséről döntött. Most Magyarország biztonsága az első, és azoknak a rendőröknek, katonáknak és határvadászoknak a megbecsülése, akik a magyar emberek védelmét választják hivatásuknak – fogalmaztak. Hozzátették: a kormány ezért tovább emeli a rendőrök és a katonák bérét, valamint megállapította a határvadászok bérét is. A rendőrök és…

Read More

Európának fel kell készülnie egy energiaháborúra

Manfred Weber

Igazságosan kell elosztani az Európai Unióba (EU) érkező földgázt a tagországok között, az orosz gázszállítások korlátozása miatt pedig rendkívüli EU-csúcsot kell tartani júliusban Manfred Weber szerint. Az Európai Néppárt (EPP) elnöke a Der Tagesspiegel című német lap vasárnapi számában közölt interjúban kiemelte, hogy az EU nem részese Oroszország Ukrajna ellen indított háborújának, de „háborús célpont”, mert Putyin „gyűlöli az életmódunkat”, és „visszataszítónak tarja a szabadságot, demokráciát és a jogállamiságot”. Ezért „nehéz télre kell számítanunk”, mert az orosz államfő eddigi tevékenysége alapján abból kell kiindulni, hogy tovább korlátozza vagy akár teljesen leállítja…

Read More

Szalay-Bobrovniczky: a békéhez erő kell

Szalay-Bobrovniczky Kristóf

Hosszú idő óta először Magyarország saját nemzeti stratégiát követhet egy erős szövetségi rendszer részeként, de teljes önállósággal – jelentette ki a honvédelmi miniszter egy hetilapnak adott interjújában. Szalay-Bobrovniczky Kristóf a következő időszak kiemelt feladatairól szólva azt mondta, „a békéhez erő kell”, amelyhez a honvédelmi feladatok vonatkozásában a 2023-as költségvetés kellő garanciát biztosít. Rendelkezésre áll a szükséges forrás, jövőre Magyarország eléri a GDP-arányosan kétszázalékos költségvetési ráfordítási szintet, s ezt a következő években is fenntartják, minderre a kormány döntése nyomán létrejött honvédelmi alap jelenti a garanciát. „A nemzeti kormánynak mindig is Magyarország…

Read More

Polt videóüzenetben köszöntötte kollégáit

Polt Péter legfőbb ügyész

Videóüzenetben köszöntötte munkatársait Polt Péter legfőbb ügyész az ügyészség napja alkalmából – tudatta a Legfőbb Ügyészség. A közlemény szerint hagyománnyá vált, hogy a szervezet életében fontos események alkalmával videóüzenetet tesz közzé a legfőbb ügyész. Június 10-e az ügyészség napja, amellyel az 1871-ben e napon kihirdetett első ügyészi törvényre emlékezünk – fűzték hozzá. Polt Péter köszönetét fejezte ki kollégáinak azért, hogy az elmúlt két évben érvényes egészségügyi veszélyhelyzet ellenére is biztosították a magyar jogállam egyik legfontosabb intézményének, az állam büntetőigényét érvényesítő ügyészségnek a folyamatos működését. Sok szempontból sikerült előnyt kovácsolnunk a válságból…

Read More

Visszaáll a normál látogatófogadás a hazai börtönökben

börtön látogató

A járványügyi veszélyhelyzet megszűnésével visszaáll a normál látogatófogadás a hazai börtönökben – közölte a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BvOP). Közleményükben azt írták: a járványügyi veszélyhelyzet megszűnésével már nem indokolt a fogvatartottak látogatófogadására és a büntetés-végrehajtási intézetek ideiglenes elhagyására vonatkozó járványügyi intézkedések fenntartása. A látogatófogadásra ismét négy kapcsolattartó érkezhet a fogvatartottakhoz az ország valamennyi büntetés-végrehajtási intézetében és újra lehetőség nyílik a büntetés-végrehajtási intézeten kívüli kapcsolattartásra is – tették hozzá. Megjegyezték: ugyanakkor a cseppfertőzéssel terjedő betegségek megakadályozása érdekében a látogatófogadás továbbra is a fogvatartottak és hozzátartozóik közötti plexilappal elválasztott asztalnál történhet, a fizikai érintkezés…

Read More