Hat év börtönbüntetésre ítélték társadalmi gyűlöletkeltés vádjával pénteken Fehéroroszországban az orosz állampolgárságú Szofija Szapegát, akit barátjával, Raman Prataszevics ellenzéki újságíróval tavaly május 23-án vettek őrizetbe, miután pokolgépes fenyegetésre hivatkozva Minszkben leszállásra kényszerítették a Ryanair ír légitársaság Athén-Vilnius járatát, amelyen utaztak – közölte a CNN a TASZSZ-ra hivatkozva.
Az illetékes fehérorosz bíróság személyes adatok illegális gyűjtésében és terjesztésében is bűnösnek találta a jogászhallgatót. Ezért a bűncselekményért egy hónap szabadságvesztéssel és 167 ezer fehérorosz rubel (18 millió forint) pénzbírsággal sújtották.
Az ítélet nem jogerős, az ellen tíz napon belül fellebbezést lehet benyújtani.
Az Izvesztyija című orosz napilap ugyanakkor már tavaly arról számolt be, hogy Prataszevics barátnője úgy döntött, együttműködik a hatáságokkal, így legfeljebb hat év börtönre számíthat, míg ellenkező esetben ennek duplájával is sújthatták volna.
Prataszevics, aki Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök éles bírálójának számít, a Fehéroroszországban szélsőségesnek nyilvánított NEXTA Telegram-csatorna egykori főszerkesztője. Őt és barátnőjét is 2021 júniusában házi őrizetbe helyezték.
Prataszevics időközben több alkalommal is megjelent a fehérorosz állami sajtóban, mondván, hogy közreműködött „a minszki tömeges zavargások szervezésében”. Családja és hívei szerint azonban a hatóságok kényszeríthették Prataszevicset erre a vallomástételre.
A TASZSZ felidézte, hogy a NEXTA egyike volt azoknak a közösségi médiacsatornáknak, amelyek segítségével a Lukasenka vitatott újraválasztása elleni tiltakozó akciókat szervezték.
A Ryanair-gép leszállásra kényszerítése és a pár őrizetbe vétele nemzetközi felháborodást váltott ki, az Európai Unió és több ország is szankciókkal sújtotta miatta a minszki vezetést.