Izraelben megölt egy idős férfit és többeket megsebesített egy lakóházba becsapódó gázai rakéta az ország középső részén lévő Rehovot városban – jelentette a helyi média. A kedden hajnalban indított izraeli Pajzs és nyíl hadművelet harmadik napján Izrael további légicsapásokat hajtott végre a Gázai övezet Iszlám Dzsihád nevű terrorszervezetének katonai célpontjai ellen, miközben újabb rakéták érték el Izrael déli és középső részét. Az izraeli mentőszolgálat jelentése szerint a Rehovot elleni rakétatámadásban csütörtök este életét vesztette egy hetvenéves férfi, akit a becsapódó gázai rakéta nyomán súlyosan megrongálódott lakásában találták meg, és a…
Read MoreCímke: sérülés
Ismét zavargások törtek ki az Al-Aksza mecsetnél
Már második éjjel törtek ki zavargások Jeruzsálem óvárosában az Al-Aksza mecsetnél, és ismét rakétákat lőttek Izrael felé a Gázai övezetből – jelentette a helyi média. A hajnali zavargásoknál kevésbé hevesen, de ismét összetűzések voltak szerda éjjel Jeruzsálem óvárosában a Templom-hegyen, az Al-Aksza mecsetnél. Az izraeli rendőrség jelentése szerint eltávolítottak több tucat palesztin fiatalt a mecsetből, akik kövekkel és petárdákkal barikádozzák el magukat, hogy ott töltsék az éjszakát, és „megvédjék” a muzulmán vallás Mekka és Medina után harmadik legszentebb helyét. A palesztinok megpróbálták bezárni a mecset ajtaját, hogy elbarikádozzák magukat és…
Read MoreLezuhant egy ukrán drón egy Moszkva megyei gázkompresszor közelében
Lezuhant egy drón száz méternyire a Gazprom gázkompresszor-állomásától a Kolomnai járásban lévő Gabasztovo községben – közölte Andrej Vorobjov, Moszkva megye kormányzója. A kormányzó szerint a drón lezuhanását követően nem történt robbanás, a földön sem sérülés, sem kár nem keletkezett. A helyszínen tűzszerészek, a Szövetségi Biztonsági Szolgálat és más szervek munkatársai dolgoznak. „A célpont valószínűleg a polgári infrastruktúra egyik létesítménye volt” – írta Vorobjov. A drón eredetéről egyelőre nem adtak ki hivatalos tájékoztatást. A TASZSZ hírügynökség azt közölte, hogy egy külföldi, Oroszországban lajstromba nem vett pilóta nélküli repülő eszközről van szó. A…
Read MoreOrosz agresszió: több száz Wagner-zsoldos került kórházba Luhanszk megyében
Az orosz Wagner zsoldoscsoport mintegy háromszáz tagját szállították a Luhanszk megyei Juvilejne kórházába, az orvosok azonban nem hajlandók ellátni őket – hozta nyilvánosságra vasárnap az ukrán vezérkar. A jelentés szerint az orvosok azért nem akarják kezelni őket, mert legtöbbjük olyan betegségek hordozója, mint az AIDS, a szifilisz, a tuberkulózis, valamint a tüdőgyulladás. Szerhij Hajdaj, Luhanszk megye kormányzója közben egy tévéműsorban elmondta, a régiójában sok az orosz katona, akik képzetlenek, de létszámuknak köszönhetően képesek az előrenyomulásra. „Bármi lehetséges, mert ez egy hatalmas ellenség elleni háború. Oroszország 140 milliós lakosságával hatalmas tartalékkal…
Read MoreKriminális: Munkahelyén akarta megölni válófélben lévő feleségét egy Fejér vármegyei férfi
Közfeladatot ellátó személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt vádat emelt a Fejér Vármegyei Főügyészség egy férfival szemben, aki a munkahelyén akarta megölni az egészségügyben dolgozó, válófélben lévő házastársát. A főügyészség közleménye szerint a férfival szemben fegyházbüntetés kiszabását indítványozták. A vádirat szerint a férfi tavaly júniusban megöléssel fenyegette meg a feleségét, majd pár nappal később levelet írt neki, amelyben ugyancsak erről írt, ha a nő nem mond le a közös tulajdonukban lévő ház felének tulajdoni részéről. A férfi augusztus 8-án megjelent a székesfehérvári kórház rendelőintézetében, ahol a válófélben lévő házastársa…
Read MoreOrosz agresszió: több ukrán települést lőttek az orosz erők a vállalt tűzszünet alatt
Több ukrán települést lőttek az orosz erők szombat este a Moszkva által egyoldalúan meghirdetett fegyvernyugvás ideje alatt – írta az Ukrajinszka Pravda a helyi kormányzók jelentései alapján. „Az agresszor, amely megígérte, hogy nem lő, még az ENSZ humanitárius missziójára is tüzet nyitott, amely segélyt szállított Orehiv városába” – mondta el Olekszandr Sztaruh, Zaporizzsja megye kormányzója egy tévéműsorban. Anatolij Kurtyev, a zaporizzsjai városi tanács titkára ezt megelőzően arról tett jelentést, hogy szombat este az orosz erők a megyeszékhely peremvidékét lőtték. „Az egész város által hallott robbanások újabb bizonyítékai annak, hogy Oroszország…
Read MoreMegkezdődött a francia férfit halálra késelő amerikai-brit-magyar állampolgár büntetőpere
Előkészítő ülést követően megkezdődött a Fővárosi Törvényszéken annak az amerikai-brit-magyar állampolgárnak a büntetőpere, akit azzal vádolnak, hogy halálra késelt egy francia férfit 2020 februárjában Budapesten – közölte a bíróság. Közleményükben azt írták: a vádirat szerint a rokonlátogatás miatt Magyarországon tartózkodó vádlott 2020. február 7-én este különböző szórakozóhelyeken nagyobb mennyiségű szeszesitalt fogyasztott. A hajnali órákban ittas állapotban indult haza, majd pontosan meg nem állapítható előzmények után odafutott egy francia állampolgárságú férfihez, akit kétszer arcon ütött, majd egy késsel szíven szúrt. A vádlott ezt követően futva távozott a helyszínről. A sértett a szúrt…
Read MoreMegkezdődött a francia férfit halálra késelő amerikai-brit-magyar állampolgár büntetőpere
Előkészítő ülést követően megkezdődött a Fővárosi Törvényszéken annak az amerikai-brit-magyar állampolgárnak a büntetőpere, akit azzal vádolnak, hogy halálra késelt egy francia férfit 2020 februárjában Budapesten – közölte a bíróság. Közleményükben azt írták: a vádirat szerint a rokonlátogatás miatt Magyarországon tartózkodó vádlott 2020. február 7-én este különböző szórakozóhelyeken nagyobb mennyiségű szeszesitalt fogyasztott. A hajnali órákban ittas állapotban indult haza, majd pontosan meg nem állapítható előzmények után odafutott egy francia állampolgárságú férfihez, akit kétszer arcon ütött, majd egy késsel szíven szúrt. A vádlott ezt követően futva távozott a helyszínről. A sértett a szúrt…
Read MoreOrosz agresszió: Oroszországnak több napi felkészülés kell egy újabb nagyszabású támadáshoz
Több napba is beletelik, mire Oroszország felkészül egy új masszív rakétacsapásra – jelentette ki Jurij Ihnat, az ukrán légierő szóvivője. Kifejtette, hogy az előkészítés magában foglalja a rakéták útvonalának programozását és különféle hírszerzési információkat. Az oroszok figyelembe veszik az ukrán légvédelmi rakétarendszerek telepítését, kiszámítva a légvédelem gyenge pontjait – tette hozzá. Ugyanakkor azt sem zárta ki, hogy kedden újabb, a hétfőinél kisebb volumenű rakétatámadást hajtanak végre az orosz erők. Ezt azzal indokolta, hogy Ukrajnában a fegyveres erők napját ünneplik, másrészt a korábbi támadások esetében, október 10-e és október 17-e után…
Read More