Légi úton csempészett menekülteket az a bűnözői hálózat, melynek tizenegy tagját Belgiumban, Görögországban és Svédországban állították elő. Az Európai Unió tagállamai közötti igazságügyi együttműködésért felelős, hágai székhelyű uniós ügynökség, az Eurojust közleménye szerint a hálózat főként iraki illegális bevándorlókat utaztatott hamis vagy lopott okmányokkal Görögországból a brüsszeli nemzetközi repülőtérre, illetve a charleroi-i légikikötőbe. Onnan újabb hamis okmányokkal más uniós országokba vagy Norvégiába szállították az érintetteket autóval vagy szintén repülőgéppel. A menekültektől egyenként legalább öt-hatezer eurót (mintegy 2-2,4 millió forint) kértek egy-egy ilyen utazásért A csempészhálózattal kapcsolatos nyomozás 2022 áprilisában kezdődött,…
Read MoreCímke: szír
Adaptive Hussars 23: szövetségi szinten is felkészültünk Magyarország védelmére!
A Magyarországra települt, magyar vezetésű NATO-harccsoport közel 400 katonájának átcsoportosítása, valamint a részt vevő NATO-nemzetek közötti együttműködés erősítése, a feladatok összehangolt végrehajtása is az Adaptive Hussars 2023 gyakorlat fő célkitűzései közé tartozott, amelyet kiválóan végzett el a Magyar Honvédség – közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM). „Az Adaptive Hussars 23 az ország védelmi igazgatási rendszere és a Magyar Honvédség együttműködő képességének felmérésén túl arra is fókuszált, hogy hazánk védelmi képességeit a hazánkban települt NATO-harccsoport állományával történő közös szolgálat során is tesztelje” — nyilatkozta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi minisztert. Az előretolt harccsoportok legfontosabb…
Read MoreTörök-Szír földrengés: több, mint 1600 halottja van a földrengéseknek
Több, mint 1600 halottja és 5385 sérültjük van a hajnali dél-törökországi földrengéseknek – közölte Recep Tayyip Erdogan török elnök. A török államfő arról számolt be, hogy a rengések következtében legalább 2818 épület omlott össze, miközben eddig 2470 embert már kiszabadítottak a romok alól. A mentési munkálatokban mintegy kilencezer ember vesz részt, de számuk folyamatosan növekszik – mondta Erdogan, hozzátéve, hogy eddig 45 ország ajánlott fel segítséget. Erdogan beszédében leszögezte: a mostani a legsúlyosabb természeti katasztrófa az 1939-es erzincani földrengés óta, amelyben tízezrek vesztették életüket Kelet-Törökországban. A török vezető sajnálattal rámutatott,…
Read MoreSzándékosan hajtott rendőrautónak egy georgiai embercsempész
Autós üldözés után egy georgiai embercsempész szándékosan nekihajtott egy rendőrautónak a fővárosban, az elfogás során két rendőr is megsérült – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK). Kedden 21 óra körül Biatorbágy közelében, az M1-es autópályán a járőrök ellenőrizni akarták egy lengyel forgalmi rendszámú kisteherautó vezetőjét, aki azonban a rendőri jelzésre nem állt meg, és a főváros irányába elhajtott. A kisteherautót vezető georgiai állampolgárságú embercsempész menekülés közben Budaörsön három, Budapesten a Budakeszi úton, az Attila úton és a Szilágyi Erzsébet fasorban további hét autónak ütközött neki, valamint egy rendőrautóra is ráhúzta a…
Read MoreSvédországban fogták el a százmilliós pénzmosással vádolt szír bevándorlót
Svédországban érték utol a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozói azt a százmillió forintos pénzmosással vádolt szír menekültet, aki júniusban a bírósági meghallgatása előtt megszökött a hatósági őrizetből. A bevándorló több hónapig szökésben volt és nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben ellene – közölte a NAV. Mint írták, hogy miután a pénzügyi nyomozók kiderítették, hogy a 37 éves szír férfi Svédországban van, a hatóságok egy svéd repülőtéren fogták el, amikor a feleségét várta. Az bevándorlónak Svédországban is volt letelepedési engedélye, Magyarországon pedig – állítása szerint – zöldségkereskedelemmel foglalkozott. A nyomozók cigarettacsempészet…
Read MoreEgyre több az embercsempész és egyre agresszívabbak
Egyre több az embercsempész és egyre agresszívabbak – mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára egy műsorban, amelyben felidézték, hogy rendőrökre lőttek menekülő embercsempészek múlt hétfőn az M5-ös autópályán, Inárcs térségében. Erre reagálva Rétvári Bence azt közölte, hogy az embercsempészek egyike azt vallotta, hogy a bűnszervezet vezetője mondta nekik azt, hogy használják a furgonban lévő fegyvert, ha szükséges. A kisbusz előtt egyébként egy „felvezető” autó haladt, amiben négyen utaztak; az autóban volt török, iraki és német állampolgár is, és – Rétvári megfogalmazása szerint – egyáltalán nem voltak együttműködők, nem nyitották ki az ajtót…
Read MoreLetartóztatták a rendőrökre lövöldöző embercsempészeket
Elrendelte a rendőrökre lövöldöző embercsempészek letartóztatását a Budai Központi Kerületi Bíróság – tudatta a Fővárosi Törvényszék. A megalapozott gyanú szerint a hat külföldi állampolgárságú gyanúsított anyagi ellenszolgáltatásért segítséget nyújtott 21, Magyarországon érvényes tartózkodási engedéllyel nem rendelkező szír állampolgárnak ahhoz, hogy az államhatárt jogellenesen átlépjék. A gyanúsítottak közül ketten az illegális határátlépőket egy kisbuszban az M5 autópálya bevezető szakaszán Csehország felé szállították. Az intézkedő rendőrök felszólítására nem álltak meg, gáz-riasztó fegyverrel több lövést is leadtak a rendőrök felé. A másik négy gyanúsított a hierarchikusan szervezett, konspiratívan működő embercsempész-csoport tagja. Ők biztosították…
Read MoreRendőrökre lőttek menekülő embercsempészek, az elkövetőket elfogták
Rendőrökre lőttek menekülő embercsempészek hétfő reggel az M5-ös autópályán, Inárcs térségében, az elkövetőket elfogták, sérülés nem történt – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK). A rendőrök bűnügyi információk alapján akartak ellenőrizni egy főváros felé haladó magyar rendszámú kisteherautót az autópályán, de a jármű nem állt meg, és a kocsiból több lövést adtak le a rendőrautó irányába. A rendőrök ennek ellenére tovább követték a járművet, amely végül Budapest határában megállásra kényszerült – olvasható a police.hu oldalon. Mint írták, a gépkocsivezető és a mellette ülő férfi bemenekült egy közeli erdőbe, közben további lövéseket adtak…
Read MoreNehammer: Magyarország fontos geostratégiai partner
Magyarország Ausztria számára fontos geostratégiai partner, ha a biztonság kérdéséről van szó – fogalmazott Karl Nehammer osztrák kancellár. Nehammer úgy fogalmazott: Ausztria és Magyarország közt van egy mélyreható barátság, amely a történelmi kapcsolatok alapján fejlődött ki. A kancellár tájékoztatása szerint 80 ezer ukrán háborús menekültet fogadtak be Ausztriába, de emellett országuk is érintett az „irreguláris migráció” komoly hulláma által. Már idén 31 ezer menekültkérelmet adtak be főként afgán, szír, iráni, bangladesi, pakisztáni és indiai emberek – jelezte. Ezek azok a kihívások, amelyekkel az energiaválság, az infláció, a drágulások és a…
Read More