Megtette első tesztrepülését pénteken az Egyesült Államok új fejlesztésű harci repülőgépe, a B-21 Raider – jelentette be a légierő szóvivője. A nukleáris töltetek célba juttatására is alkalmas nehézbombázó a kaliforniai Palmdale-ben emelkedett a levegőbe, ahol a fejlesztő Northrop Grumman cég a teszteket végzi. Ann Stefanek, szóvivő a tesztrepülésekkel kapcsolatban azt mondta, hogy azok kritikus fontosságú lépések annak érdekében, hogy „túlélhető, nagy hatótávolságú, beható csapáserőt érjenek el, ami elrettentést jelent az Egyesült Államok, szövetségesei, partnerei ellen tervezett az agresszióval és stratégiai támadásokkal szemben”. A B-21 Raider, csakúgy mint elődje a B-2 Spirit,…
Read MoreCímke: titkos
Orosz agresszió: Az ukrán külügyminiszter nagy hatótávolságú rakétákat kér
Dmitro Kuleba külügyminiszter azt kérte pénteken Németországtól és az Egyesült Államoktól, hogy adjanak Taurus és ATACMS típusú nagy hatótávolságú rakétákat Ukrajnának, egyúttal arról biztosította őket, hogy a védelmi erők ezeket kizárólag Ukrajna határain belül fogják felhasználni. „A nagy hatótávolságú rakéták sorsdöntőnek bizonyulnak. A Taurus és az ATACMS nélkülözhetetlenek Ukrajna győzelméhez, ezért kérjük partnereinket, hogy a lehető leggyorsabban biztosítsák őket számunkra. Mindkét rakétát kizárólag határainkon belül használjuk. Minél nagyobb a rakéták hatótávolsága, annál rövidebb lesz háború” – fogalmazott a tárcavezető a Twitteren. A Jevropejszka Pravda hírportál emlékeztetett arra, hogy korábban a…
Read MoreAz ukrán hírszerzés titkos orosz jelentést tett közzé
Az ukrán katonai hírszerzés megszerezte és honlapján közzétette kedden az isztambuli közös koordinációs központ orosz részlegének titkos jelentését, amely – a hírszerzés közlése szerint – Oroszország legfelsőbb katonai-politikai vezetése számára készült, és „a gabonamegállapodás meghiúsításának folyamatát” tartalmazta. A jelentés szerint a központ orosz tagjai fő feladatuknak a gabonaegyezség keretében exportált ukrán gabonamennyiség lehető legnagyobb mértékű csökkentését tekintették. „Az ellenőrzések eredményei szerint 46 hajó részvételét akadályozták meg, továbbá 303 hajó mozgását 342 napra korlátozták” – áll a szövegben. A gabonamegállapodás megzavarását célzó intézkedések a dokumentum szerint több szakaszra oszlottak. Az első…
Read MoreA kínai hírszerzés „agresszív érdeklődést” tanúsít Nagy-Britannia iránt
A kínai hírszerzés „agresszív érdeklődést” tanúsít Nagy-Britannia iránt, és a brit kormánynak nincs hosszú távú stratégiája e probléma kezelésére – áll a brit alsóház hírszerzési és biztonsági bizottságának csütörtökön ismertetett átfogó helyzetértékelésében. A 222 oldalas szakbizottsági jelentés fő megállapításai között szerepel, hogy a kínai politika mindent felülíró célja a Kínai Kommunista Párt hatalmának megőrzése, minden más ennek biztosítását szolgálja. Nagy-Britannia nemzetbiztonságára a legnagyobb fenyegetést az a globális kiterjedésű kínai törekvés jelenti, hogy Kína olyan gazdasági és technológiai szuperhatalommá váljon, amelytől más országok is függnek – fogalmaz az alsóházi bizottság jelentése. A…
Read MoreA Pentagon megelégelte az információ-szivárgást
A Pentagon elszámoltathatósági intézkedéseket vezet be és szigorítja az adatvédelmi előírásokat – közölte az amerikai védelmi minisztérium szerdán, amikor nyilvánosságra hozta vizsgálati összefoglalóját, amelyet azután rendelt el, hogy a Nemzeti Gárda egy tagja számos minősített iratot tett elérhetővé az interneten. A közlemény szerint a másfél hónapos vizsgálat során megállapították, hogy a személyzet túlnyomó többsége – köztük azok, akik minősített nemzetbiztossági információkhoz férnek hozzá – megfelel a biztonsági folyamatoknak és eljárásoknak, és tisztában van az információbiztonság jelentőségével abban, hogy a védelmi minisztérium meg tudjon felelni feladatának. Az amerikai védelmi tárcához tartozó…
Read MoreVádat emeltek a titkos amerikai katonai információkat kiszivárogtató Jack Teixeira ellen
Nemzetvédelmi információ továbbadása és szándékos visszatartása miatt emeltek vádat csütörtökön az amerikai nemzeti gárda tagja, Jack Teixeira ellen, aki szigorúan titkos katonai iratokat osztott meg a közösségi médiában. A Nemzeti Gárda Massachusetts-i légiegységének 21 éves adatelemzőjét áprilisban tartóztatták le, miután az általa megosztott, többi között az ukrajnai háborúval összefüggő, katonai dokumentumok nyilvánosságra kerültek. Teixeirát hat rendbeli szövetségi bűncselekménnyel vádolják, mely egyenként 10 évig terjedő szabadságvesztéssel és 250 ezer dollár pénzbírsággal sújtható. A vádemelést kommentálva Christopher Wray, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy azok, akik…
Read MoreAmerikai jogászt neveztek ki a koszovói háborús bűnökkel foglalkozó hágai bíróság főügyészének
Kimberly West amerikai jogászt nevezték ki a koszovói háborús bűnökkel foglalkozó különleges bírósági hivatal főügyészének, az Európai Unió által támogatott bírósághoz kapcsolódó főügyésznek — jelentette be a hágai székhelyű testület. West Jack Smitht váltja, aki novemberben lemondott posztjáról, hogy az amerikai igazságügyi minisztérium különleges ügyészeként felügyelje a Donald Trump volt elnök floridai birtokán, Mar-a-Lagóban található titkos dokumentumok megőrzésével kapcsolatos vizsgálatokat és Capitolium elleni 2021-es támadással kapcsolatos nyomozás egyes aspektusait. „Megtiszteltetés számomra, hogy erre a fontos és kihívásokkal teli feladatra választották ki” – fogalmazott West közleményében. West jelenleg egy bostoni ügyvédi…
Read MoreIndokolatlanul széles körben végzett külföldi hírszerzési megfigyelést az FBI
A Szövetségi Nyomozó Iroda (Federal Bureau of Investigation – FBI) számos alkalommal megsértette a külföldi hírszerzési információk megszerzésére vonatkozó szabályokat – derül ki egy bírósági határozatból. Az amerikai hírszerző szervek felett felügyeletet gyakorló Külföldi Hírszerzést Megfigyelő Bíróság megállapításai még 2022. áprilisában születtek, de azt, bizonyos elemek kitakarásával, most tette elérhetővé az amerikai hírszerzés igazgatója. A bíróság szerint az FBI 2020 és 2021 között több mint 278 ezer alkalommal megfelelő indok nélkül élt a bírósági végzés nélküli adatgyűjtési jogával. Ezt a jogot a külföldi hírszerzési tevékenység megfigyelését szabályozó törvény (Foreign Intelligence…
Read MoreNATO: egyre nehezebb helyzetben vannak az orosz erők Ukrajnában
Egyre nehezebb helyzetben vannak az orosz erők Ukrajnában, Oroszország már a 15. hónapjában van a háromnaposnak tervezett háborújának – mondta Rob Bauer tengernagy, a NATO Katonai Bizottságának elnöke. Bauer, a NATO Katonai Bizottságának ülését követően tartott sajtótájékoztatóján azt mondta: az Ukrajna elleni orosz agresszió az eddigi legnagyobb fenyegetést jelenti a szövetség biztonsága és a béke szempontjából. Arra hívta fel a figyelmet, hogy Oroszország nem fog megállni Ukrajnánál, Moszkva ambíciói messze túlmutatnak a megtámadott ország határainál. Kijev katonai támogatásának folytatása ezért is elengedhetetlen, de nemcsak Ukrajna, nemcsak a NATO, hanem a világ…
Read More