Csehország a nagy közép-európai tűzesetek oltásának központja, koordinátora lehetne – jelentette be Vít Rakusan cseh belügyminiszter. Rakusan abból az alkalomból találkozott az újságírókkal, hogy egy éve tört ki a nyugat-csehországi Cseh Svájc Nemzeti Parkban az ország történelmének legnagyobb tűzesete. Tavaly nyáron ebben a nemzeti parkban több mint 1100 hektár erdő égett le. A hatalmas tűzzel felváltva három héten át több mint hatezer tűzoltó küzdött, míg sikerült eloltani. A tűz oka továbbra is ismeretlen, az anyagi kár több száz millió koronát tesz ki. „Szeretnénk, ha Csehországból a közép-európai együttműködés bázisa lenne…
Read MoreCímke: tűzoltóság
Nyolc év után került elő egy eltűnt tinédzser Texasban, aki nem is veszett el
Élve találtak rá egy még kamaszként, nyolc évvel ezelőtt, kutyasétáltatás közben eltűnt houstoni férfira a texasi nagyvárosban, állapota miatt azonban egyelőre nem derült ki, hol és mivel töltötte az elmúlt éveket – írta kedden a The Guardian című brit lap hírportálja. A houstoni rendőrség tájékoztatása szerint a Rudolph Farias nevű férfira még csütörtök este találtak rá a rendőrök és a tűzoltóság, miután bejelentést kaptak egy houstoni templom előtt a földön fekvő eszméletlen emberről. A jelenleg 25 éves férfit kórházba szállították, állapota azonban egyelőre nem tette lehetővé, hogy kikérdezzék, és kiderüljön,…
Read MoreRobbanás történt egy magasházban Németországban
Robbanás történt a németországi Ratingenben egy magasház egyik lakásában, több tűzoltó és rendőr megsebesült, a feltételezett robbantót elfogták, a lakásban egy holttestet találtak. Az Észak-Rajna-Vesztfália tartományi városban történt esetről Herbert Reul tartományi belügyminiszter elmondta, hogy a társasház lakóközössége délelőtt értesítette a rendőrséget, hogy az egyik lakó postaládája megtelt, ami arra utalhat, hogy magatehetetlen ember van a lakásban. A rendőrség a tűzoltóság segítségét kérte, hogy bejussanak a lakásba, ahol a társasházi adatok szerint egy nő él a fiával. Ő nyitotta ki az ajtót, és egy egyelőre ismeretlen szerkezettel robbanást idézett elő. Tíz…
Read MoreOrosz agresszió: öt ukrajnai vasútállomást lőttek a „hős” orosz hadsereg
Az orosz erők folytatják az ukrajnai vasúti infrastruktúra módszeres lerombolását, hétfő reggel egy óra alatt öt vasútállomást ért támadás az ország középső és nyugati részében, a csapásoknak halálos áldozatai is vannak – közölte Olekszandr Kamisin, az ukrán állami vasúttársaság igazgatótanácsának elnöke. A tisztségviselő szavai szerint a támadásoknak halálos áldozatai és sebesültjei is vannak, a számukat azonban még ellenőrzik. Hozzátette, hogy legalább 16 személyvonat késik az orosz csapások miatt. Makszim Kozickij, a nyugat-ukrajnai Lviv megyei katonai adminisztráció vezetője arról számolt be, hogy az orosz támadások következtében robbanás történt, majd tűz ütött…
Read MoreBefejeződött az orosházi tűzoltó-parancsnokság felújítása
Befejeződött az orosházi tűzoltó-parancsnokság felújítása, amelyet több mint 800 millió forintból, másfél év alatt valósítottak meg — írja az MTI. A helyi védettség alatt álló, 1950-es években emelt épület 820 millió forint kormányzati forrásból újult meg . Hőszigetelték a falakat, kicserélték a nyílászárókat, a teljes gépészeti, elektromos és közműrendszert, megújították az informatikai rendszert. Hozzátette, az épületet bővítették, a tetőszerkezet megemelésével beépíthetővé vált a tetőtér is: ott kapott helyet az orosházi katasztrófavédelmi kirendeltség, így mostantól az épületben több szakmai feladatot is el tudnak látni. Az orosházi tűzoltó-parancsnokságon hatvanöt tűzoltó teljesít szolgálatot, a…
Read MoreOrosz agresszió: A brit kormány több tízezer lakás áramellátásához elegendő generátorokat ad Ukrajnának
Több tízezer lakás áramellátásához elegendő mennyiségű, nagy teljesítményű generátorokat ad Ukrajnának a brit kormány. A Downing Street tájékoztatása szerint Nagy-Britannia ötszáz, mobil áramtermelő egységet szállít Ukrajnába. A londoni kormányfői hivatal szóvivőjének ismertetése szerint a berendezéseket Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és Vagyim Prisztajko, Ukrajna londoni nagykövete kérte Boris Johnson brit miniszterelnökkel és Kwasi Kwartenggel, az üzleti ügyek miniszterével tartott legutóbbi megbeszélésein. A tájékoztatás szerint a brit kormány külön munkacsoportot állított össze a brit hálózati áramelosztó cégek részvételével a generátorok beszerzésére és továbbítására. A nagy teljesítményű áramtermelő berendezések hozzávetőleg 20 ezer lakást tudnak…
Read MoreTöbb mint egy óráig elérhetetlen volt a rendőrség és a mentők segélyhívó száma Németország nagy részén
Több mint egy óráig elérhetetlen volt a rendőrség, valamint a mentőszolgálat és a tűzoltóság közös központi segélyhívó száma csütörtökön kora reggel Németország nagy részén. A rendőrség 110-es, és a mentőszolgálat és a tűzoltóság 112-es közös segélyhívó számát üzemeltető Deutsche Telekom távközlési szolgáltató adatai szerint a fennakadás 4:30-tól 5:40-ig tartott. A fennakadás oka egyelőre ismeretlen. A rendőröket, a mentőket és a tűzoltókat a 16 tartomány közül 11-ben nem lehetett felhívni, köztük Berlinben, Hamburgban, Baden-Württembergben és Szász-Anhaltban. Alsó-Szászországban a rendőrség és a kórházak nyilvános telefonvonalai is süketek voltak. A fennakadásról mindenütt igyekeztek…
Read MoreA jól felszerelt, egységes szervezet a katasztrófavédelem sikerének kulcsa
Az elmúlt esztendőben a katasztrófavédelem csaknem nyolcvanezer káresetet kezelt, ami az előző évhez képest jelentős emelkedést mutat. Ez a szám az elmúlt évek átlagánál is magasabb, a háttérben a korábbinál kedvezőtlenebb időjárási viszonyok állnak. Mindazonáltal az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (BM OKF) teljesítette 2019-re kitűzött céljait. Megkeresésünkre a katasztrófavédelemnél közölték: a BM OKF az elmúlt esztendőben is támogatta az önkéntes tűzoltó egyesületek és önkéntes mentőszervezetek tevékenységét, folytatta őrsprogramját, módosította az Országos Tűzvédelmi Szabályzatot, hatékonyan használta fel pályázati forrásait, védőfelszereléssel és technikai eszközökkel látta el a beavatkozó állományt, valamint gondoskodott továbbképzésükről is,…
Read MoreTöbb mint hetven új tűzoltó tett esküt
Öt hónapon át tartó kiképzést követően hetvenhárom újonc tűzoltó tett esküt pénteken Budapesten – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. Az újoncok a katasztrófavédelem oktatási központjában kaptak elméleti és gyakorlati képzést, amelyet egy-egy tűzoltóságon eltöltött háromhetes gyakorlat követett. A képzés végeztével speciális, életből kiragadott balesetet és tűzesetet szimuláló helyzetekben tettek vizsgát – ismertették. Felidézték, hogy a vizsgatételek között olyan különleges helyzetek is szerepeltek, mint amilyet egy égő társasház, kigyulladt iskolai tornaterem, égő búzatábla vagy egy súlyos vasúti baleset jelent. A hetvenhárom újonc hivatásos tűzoltó közül Budapesten tizennyolc, Pest megyében tíz, Békés…
Read More