Kétnapos gyereknapi rendezvényt tart a Városligetben a Magyar Honvédség vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár hétvégén, ahol vasárnap a gyermeknap mellett a hősök napját is ünneplik. A dandár a honlapján azt írta: szombaton és vasárnap várják a családokat a Városligetbe, a Vajdahunyad sétány és Kós Károly sétány közötti területre, ahol mindkét napon délelőtt 10 órakor kezdődnek a programok. Szombaton előbb a MH Ludovika Zászlóalj honvédtisztjelöltjei tartanak katonaitestnevelés-bemutatót, majd a különleges díszelgő csoport mutatja be műsorát. Ezt a MH Katonai Rendészeti Ezred kutyás bemutatója követi. Vasárnap a központi zenekar műsora után a…
Read MoreCímke: tűzszerész
Egységes alapkiképzésen részt vevő katonák tettek esküt Salgótarjánban
Az Egységes Alapkiképzési Programot sikeres vizsgával befejező állomány 158 tagja tett esküt csütörtökön a Salgótarján Fő terén tartott ünnepségen. Polyák András ezredes, a HM területvédelmi erők parancsnokságának parancsnokhelyettese beszédében elmondta: a Magyar Honvédség 2022 szeptemberében bevezetett Egységes Alapkiképzési és Lövész Alapozó Felkészítési Programja a haderőfejlesztést, az új ismereteket biztosítja. Az ezredes a program céljának nevezte, hogy a honvédséghez bevonuló hivatásos, szerződéses és tartalékos állomány alapkiképzését egységes célkitűzés, követelményrendszer és módszerek alapján hajtsák végre, ezzel is biztosítva a haderőfejlesztést, a modernizációs program keretében megvalósuló új technikai eszközök és új harceljárásmódok alkalmazásához…
Read MoreAknamentesítés közben meghalt két tűzszerész Horvátországban
Aknamentesítés közben életét vesztette két tűzszerész Horvátországban, a Lika-Zengg megyei Canak település körzetében – közölte a megyei rendőr-főkapitányság. Egyikük már a helyszínen meghalt, társa kórházba szállítás közben vesztette életét – olvasható a közleményben. 1991-től mostanáig összesen 2017 civil szenvedett sérüléseket aknarobbanás miatt, közülük 524-en életüket vesztették. A tűzszerészek közül munkavégzés közben 65-en meghaltak, és 152-en megsérültek. Lika-Zengg megyében ez idáig összesen 130 négyzetkilométer, korábban elaknásított területet tisztítottak meg, és további 76 négyzetkilométernyi, erdővel borított terület maradt még szennyezett. Csak ebben a megyében eddig 23 ember veszítette életét amiatt, hogy aknára lépett.…
Read MoreMintegy 130 tonna robbanóeszközt, lőszert semmisítettek meg tavaly a tűzszerészek
Csaknem 1900 esethez riasztották a tűzszerészeket 2022-ben – a leggyakrabban az ország középső részéből -, és összesen mintegy 130 tonna különböző típusú robbanóeszközt, lőszert és katonai eredetű veszélyes anyagot semmisítettek meg – közölte a Magyar Honvédség 1. Tűzszerész és Folyamőr Ezrede hétfőn a Facebook-oldalán. A múlt évet értékelő bejegyzésben azt írták, tavaly 1872 rendőrségi bejelentés érkezett a Magyar Honvédség tűzszerész ügyeletére, jellemzően a második világháborúból visszamaradt veszélyes robbanóeszközökkel kapcsolatban, ebből 387 alkalommal volt szükség a robbanótestek „soron kívüli kezelésére”. Közölték: Fejér vármegyéből kapták „holtversenyben” a legtöbb, 330 bejelentést, ugyanennyiszer riasztották…
Read MoreMegváltoztak a honvédségi alakulatok megnevezései
Megváltoztak a Magyar Honvédség alakulatainak megnevezései a Honvédelmi Miniszter utasítása értelmében – közölte a honvedelem.hu oldal. Magyarország biztonságának egyik legfontosabb garanciája egy modern, ütőképes hadsereg, ezért már évek óta tart a korszerű fegyverrendszerek beszerzése, a harctéri követelményeknek megfelelő személyi felszerelések fejlesztése és a katonai hivatást méltóan elismerő illetmények bevezetése. Hozzátették: a modernizálás és korszerűsítés mellett kiemelt feladat a katonák harcos szellemiségének megteremtése is, „amelyet a vérrel írt hagyományok éltetnek”. Magyarország, a honvédség azonban nem rendelkezik egy olyan működő, saját történelmi általános- és csapathagyomány rendszerrel, ami szilárd morális értékrendként szolgál a…
Read MoreMintegy 360 kilogramm második világháborús lőszer került elő Nagybajomnál
Csaknem 360 kilogramm második világháborús páncéltörő lőszer, gránát került elő a Somogy megyei Nagybajomnál egy mezőgazdasági területen – közölte a Magyar Honvédség tűzszerész ezrede. Nagybajom külterületéről érkezett a bejelentés, hogy mezőgazdasági földmunkák közben egy robbanótestnek látszó tárgyat találtak – írták. A tűzszerészek fémkereső műszerrel vizsgálták át az érintett területet, ahol több mint harminc különböző típusú lőszer és gránát került elő. A katonák 29 német 7,5 centiméteres páncéltörő lőszert, egy ezekkel megegyező űrméretű és típusú gránátot, illetve egy szintén 7,5 centiméteres repeszgránátot szállítottak el a Magyar Honvédség központi gyűjtőhelyére, későbbi megsemmisítésre.…
Read MoreIdén már 1800 esethez riasztották a tűzszerészeket
Idén már több mint 1800 esethez riasztották a tűzszerészeket, jellemzően második világháborús eszközökhöz – írta Facebook-oldalán a Magyar Honvédség tűzszerész ezrede. Közölték, novemberben például 106 bejelentés érkezett a tűzszerészügyeletre, ebből 27 esetben azonnal intézkedni kellett. A tűzszerészek novemberben több mint 150, csaknem 600 kilogramm össztömegű, katonai eredetű robbanótestet kezeltek – tették hozzá. Ebben az évben már több mint 1800 esetben vonultak ki a tűzszerészek, jellemzően a második világháborúból visszamaradt robbanóeszközök miatt. A bejegyzésben emlékeztettek: novemberben Székesfehérvár külterületén, egy ásatáson egy elmállott bőröndből világháborús robbanótestre bukkantak, majd néhány nappal később a régészek…
Read MoreOktóberben 199 alkalommal riasztották a tűzszerészeket
Az őszi mezőgazdasági földmunkák miatt nőtt a tűzszerész ezredhez érkezett, robbanótestekkel kapcsolatos bejelentések száma októberben – közölte a Magyar Honvédség tűzszerész ezrede. Azt írták, csak októberben 199 alkalommal riasztották az ezred katonáit, jellemzően második világháborús robbanóeszközökhöz, 38 esetben azonnal intézkedni kellett. A tűzszerészek októberben csaknem 670 katonai eredetű robbanótestet és mintegy 230 kilogrammnyi vegyes gyalogsági lőszert hatástalanítottak, illetve szállítottak el megsemmisítésre, vagyis mintegy 1,5 tonna robbanóeszközt kezeltek összesen – tették hozzá. Ebben az évben már csaknem 1700-szor vonultak ki a tűzszerész katonák a jellemzően a második világháborúból visszamaradt robbanóeszközök miatt. A bejegyzésben…
Read MoreHáromszáz éves ágyúgolyót találtak a Dunában
Egy mozsárgolyóra bukkantak a tűzszerész búvárok kiképzés közben a Duna belvárosi folyamszakaszán, ahol feltételezhetően Buda 1686-os ostroma óta szunnyadt – közölte Magyar Honvédség tűzszerész ezrede. Azt írták: a tűzszerész-járőrparancsnok a protokollnak megfelelően megvizsgálta a több mint háromszáz éves ágyúgolyót és megállapította, hogy nem tartalmaz pirotechnikai anyagot. A katonák elszállították a lövedéket a Magyar Honvédség központi gyűjtőhelyére és felvették a kapcsolatot a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeummal – tették hozzá.
Read More