Megszakította az együttműködést az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság boszniai nagykövetségeivel a boszniai Szerb Köztársaság kormánya, mert indoklásuk szerint Washington és London beleavatkozott az ország belügyeibe, és a daytoni megállapodás ellen dolgozott – olvasható a Banja Luka-i közleményben. A többségében szerbek lakta országrész kormánya azt is közölte csütörtök este, hogy mindaddig nem veszik fel újra a kapcsolatot a diplomáciai képviseletekkel, amíg a két érintett ország nem hagy fel azzal, hogy bele akarjon avatkozni Bosznia-Hercegovina belügyeibe, ez a viselkedés ugyanis nem egyeztethető össze az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság…
Read MoreCímke: viselkedés
Orosz agresszió: öt ukrajnai vasútállomást lőttek a „hős” orosz hadsereg
Az orosz erők folytatják az ukrajnai vasúti infrastruktúra módszeres lerombolását, hétfő reggel egy óra alatt öt vasútállomást ért támadás az ország középső és nyugati részében, a csapásoknak halálos áldozatai is vannak – közölte Olekszandr Kamisin, az ukrán állami vasúttársaság igazgatótanácsának elnöke. A tisztségviselő szavai szerint a támadásoknak halálos áldozatai és sebesültjei is vannak, a számukat azonban még ellenőrzik. Hozzátette, hogy legalább 16 személyvonat késik az orosz csapások miatt. Makszim Kozickij, a nyugat-ukrajnai Lviv megyei katonai adminisztráció vezetője arról számolt be, hogy az orosz támadások következtében robbanás történt, majd tűz ütött…
Read MoreOrosz agresszió: a NATO szerint is komoly a helyzet
A helyzet komolyságát mutatja, hogy Oroszország készültségbe helyezi a nukleáris erejét – jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár, arra reagálva, hogy Vlagyimir Putyin az orosz nukleáris erők magas készültségi fokozatát rendelte el. Üzenetében Stoltenberg hangsúlyozta: Putyin döntése bizonyítja, hogy a szövetségeseknek, Észak-Amerikának és Európának össze kell tartaniuk, válaszul Oroszország „agresszív cselekedetére”. A NATO-főtitkár „szörnyű hibának” nevezte Moszkva lépését, és kijelentette: ha Oroszoroszág „folytatja agresszióját Ukrajnával szemben, súlyos árat fog fizetni ezért” az elkövetkezendő években. „Felszólítjuk Oroszországot, hogy állítsa le ezt az értelmetlen háborút” – fogalmazott. Stoltenberg vasárnap a CNN amerikai hírtelevízió…
Read MoreA rendetlenkedő károkozókat szűrné a VirusBuster új fejlesztése
Különleges fejlesztésbe kezdett az egyetlen magyar vírusvédelmi vállalkozás, a VirusBuster Kft. A projekt célja olyan vírusvédelmi szoftvert készíteni, ami nem a “hagyományos” módon, hanem viselkedésük alapján szűri ki a kártékony programokat. A védelmi megoldás az újonnan felbukkanó károkozókat is képes majd azonosítani még akkor is, ha azt a korábbi módszerekkel nem, vagy csak nehezen lehetne megtenni, különösen, ha a kártékony programokat felismerést gátló technikákkal álcázták. Az elkészült megoldást a társaság nemcsak saját rendszereibe építi be, hanem más vírusvédelmi terméket gyártó cégnek is értékesíti. Új technológia kifejlesztésébe fogott a VirusBuster csapata.…
Read More