Mandrik István személyében új elnököt választott a Magyar Biztonsági Vállalkozások Munkaadói Szövetségének (MBVMSZ) közgyűlése június 29-én – tudta meg a biztonságpiac.hu. A tisztújítás nyomán jelentős változások indulhatnak el a munkaadói szövetségben: Mandrik szándékai szerint az MBVMSZ hatékony, szakmai szerepet vállalhat a magánbiztonságot érintő törvényalkotói munkában.
Az MBVMSZ korábbi elnökségének munkáját számos kritika érte a szervezeten belül, miután a szövetség vezetése az elmúlt időszakban főleg az országon kívüli kapcsolatokra koncentrált. Az MBVMSZ tevékenysége lényegében kimerült abban, hogy részt vállalt az Európai Biztonsági Szolgálatok Szövetségének (CoESS) konferencia-szervező munkájában.
Az MBVMSZ tagsága mindemellett nem tartotta megfelelőnek a tájékoztatást sem: az elnökség információközlése ugyanis csak ritkán tartalmazott az elméletben és a gyakorlatban is egyaránt hasznosítható információkat. Bár a szövetség tagvállalatait az MBVMSZ és a magánbiztonsági ágazati párbeszéd-bizottságok közötti megállapodásokról mindahányszor értesítette, ezek a közlések egyfajta diktátumként jelentek meg az elnökségi kommunikáció során.
A kötelező kamarai tagság eltörlésével kapcsolatban a szövetség több tagja szerint aránytévesztés jellemezte a munkaadói tömörülés szakmapolitikai megnyilvánulásait is.
Az MBVMSZ tagsága szerint a magyarországi vonatkozású ügyeknek van prioritása – jegyezte meg érdeklődésünkre Mandrik István. A szövetség új elnöke szerint ezt többek között a magánbiztonsági piacot érintő, a közeljövőben meginduló törvényi változások is indokolják. Mandrik emlékeztetett arra, hogy új magánnyomozói, vagyonvédelmi, illetve fegyvertörvény is készül.
Az elmúlt időszakban azonban az MBVMSZ aránytalanul megszaporodott külső feladatai nem hagytak elegendő időt a felkészülésre, a tagság nem kapott elég információt a szakmai folyamatokról, ezért úgy érezték, hogy az MBVMSZ tevékenységében nem a munkáltatói érdekek jelennek meg, hanem egy sajátos, egyéni, a korábbi elnökség által képviselt szakmapolitika.
A szociális párbeszédet fent kell tartani a magánbiztonsági ágazati párbeszéd-bizottságok érdekében, a bizottságokban pedig a munkaadói érdekek erősebb képviseletére van szükség – mondta Mandrik István a megújult szövetségi vezetés céljait firtató kérdésünkre. A bizottságban elvi megállapodásra kell jutniuk a munkavállalóknak és a munkaadóknak is, meg kell jelenniük a sajátos munkaadói érdekeknek, a kamarai tagsággal kapcsolatban pedig a jövőben nem kívánnak állást foglalni.
Mindemellett az új elnök szerint az MBVMSZ-nek sürgősen fel kell vennie a kapcsolatot az állami szervekkel a magánbiztonságban elharapódzott feketemunka visszaszorítására. Mandrik István szerint a magánbiztonsági piacon az illegális tevékenységet folytató vállalatok aránya mintegy 30 százalékra tehető, legalábbis a biztonsági vállalatokat érintő munkaügyi ellenőrzések tapasztalatai alapján. Az MBVMSZ a helyzet kezelése érdekében haladéktalanul párbeszédet kezdeményez az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőséggel.
A munkaadói szövetség célja, hogy – a munkavállalókkal is egyeztetve – a kamarával együttesen lépjen fel a szakmai érdekek védelmében. Mandrik István mindehhez hozzátette: egy alulról vezérelt szövetséget kívánnak kialakítani, ahol a tagság aktív közreműködésével hatékonyabban képviselheti a munkaadói oldal általános érdekeit.
Forrás: biztonságpiac.hu