Minősített zaklatás bűntette és becsületsértés vétsége miatt emelt vádat egy nő ellen a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség a Szegedi Járásbíróságon – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség.
A közlemény szerint a 43 éves Csongrád-Csanád megyei nő ellen különböző büntetőügyek indultak – zaklatás, testi sértés és hivatalos személy elleni erőszak bűntette, valamint garázdaság és rongálás vétsége miatt -, amelyekben a bíróság többek között végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte őt.
A nő 2021 áprilisától, az ügydöntő határozatok kihirdetését követően, internetes üzenetküldő alkalmazáson keresztül fenyegető és zaklató jellegű üzeneteket küldött az ügyében eljáró bíróknak az általuk hozott ítéletek miatt.
A szöveges és hangüzenetekben trágár módon szidalmazta a hivatalos személyeket és a bírókat, valamint a családajaikat több alkalommal megöléssel fenyegette – írták, megjegyezve: a bíróknak küldött üzenetekben a nő az ügyében eljáró ügyészt is trágárkodva szidalmazta és fenyegette, azt üzenve neki, hogy „vér fog folyni”, és mindenki meg fog bűnhődni.
A nyomozó ügyészség elrendelte a nő őrizetét és gyanúsítottként hallgatta ki, majd eredményesen indítványozta letartóztatását. A gyanúsított a terhére rótt bűncselekmények elkövetését elismerte.
Az elkövető jelenleg hivatalos személy elleni erőszak bűntette és más bűncselekmények miatt kiszabott 1 év 6 hónap börtönbüntetését tölti – írta közleményében a Központi Nyomozó Főügyészség.