A végrehajtói szakmának tisztulási folyamaton kell átesnie – jelentette ki Biró Marcell, a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságának (SZTFH) elnöke csütörtökön, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar (MBVK) rendkívüli tisztújító közgyűlésén.
Az SZTFH a közleményében azt írta: Biró Marcell rámutatott, a bírósági végrehajtásról szóló törvényben foglalt jogkörével élve az elnökség tagjainak lemondását követően, haladéktalanul intézkedett a kar rendkívüli közgyűlésének összehívásáról. Emlékeztette a kar tagjait arra, hogy a hatóság jogszerű, szakszerű és empatikus tevékenységet vár el a végrehajtóktól, egyben zéró toleranciát hirdet a szabályszegésekkel szemben.
Biró kiemelte: a végrehajtói szakmának tisztulási folyamaton kell átesnie.
Az SZTFH elnöke jelezte: ennek érdekében január 1-je óta csak jogi diplomával rendelkező végrehajtó láthat el szolgálatot. Továbbá idéntől megszűnt a határozatlan időre szóló kinevezés rendszere és egységesen minden megbízatás hét évre szól. Mint mondta: a bírósági végrehajtásról szóló törvény módosítása kötelező, kétévenként teljesítendő szakmai továbbképzést vezet be a végrehajtóknak, és minden év január 31-ig éves írásbeli beszámolási kötelezettséget ír elő. Továbbá a pénzkezeléssel összefüggésben megállapított kötelezettségszegés esetén a bíróság köteles a végrehajtót pénzfizetésre kötelezni.
Hozzátették: az MBVK szervezeti és működési szabályzata valamennyi végrehajtó számára biztosítja azt a lehetőséget, hogy a tisztújító közgyűlést megelőző ötödik munkanapig jelöltesse magát elnökségi tagnak. Bár a lehetőség minden hivatalban lévő végrehajtó számára adva volt, a határidőig öten jelentkeztek. A tájékoztatás szerint az MBVK rendkívüli tisztújító közgyűlésén a küldöttek elnökségi tagnak választották Lupkovics Beátát, Kovássy Szabolcsot, Kósa Zoárdot, Ódor Gergely Istvánt és Papp Gábort.