Bűnmegelőzési és drogprevenciós nappal indult a Onelife Program

Nagysikerű szakmai felkészítő rendezvényt szervezett a NATEA konzorcium és partnerei – a Magyar Rendészettudományi Társaság (MRTT) és a Belügyminisztérium Oktatási, Képzési és Tudományszervezési Főigazgatóság (BM OKTF).

 

A szakmai felkészítés elsődleges célja az volt, hogy az Új Széchényi Terv keretében elnyert bűnmegelőzési és drogprevenciós programot bemutassa a nagyszámmal megjelent érdeklődőnek, megkezdje a felkészítést az érintetteknél, az iskolák vezetőinek, pedagógusoknak, továbbá a Onelife program előadóinak.

A felkészítő rendezvényt Janza Frigyes vezérőrnagy úr – a MRTT képviseletében – nyitotta meg, aki kiemelte, hogy talán az ország első olyan programja valósul meg, ahol a legveszélyeztetettebb korcsoport, a középiskolások szemüvegén át mondja el, mutatja be a tiszta életet. Olyan kommunikációs csatornákat, eszközök használ majd a program, amiben a fiatalok nap, mint nap élnek, használnak. A program elemeit a fiatalokkal közösen alakították ki a szervezők, ezért a hatékonyság garantált. Ezt követően Horváth Zénó főtitkár úr is köszöntötte a jelenlévőket és köszönetet mondott a programban kidolgozásában eddig részvett kollégáknak. Fontosnak tartotta a főtitkár úr megemlíteni, hogy a Onelife Program nem egy egyszeri fellángolás szeretne lenni, hanem egy jól felépített stratégia alapján hosszútávon kívánja megoldani a fiatalok tiszta élethez való jogát.

A rendezvény szervezői a kiváló, hiteles előadók sokaságát vonultatták fel az eseményen. Elsőként Dr. Hatala József, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács elnöke köszöntőjében kiemelte, ha gyermekeinknek értékeket teremtünk, példaképként élünk, az oktatással, munkával olyan közösségeket építünk, ahol a gyerekek mindennapjait élményekkel élik meg, akkor a legfontosabb korban olyan útra tereljük őket, ahonnan nem kívánkoznak majd letérni.
A Onelife Program utat mutathat a pedagógusoknak, gyerekeknek, illetve felvilágosíthatja, tájékozottá teheti őket a rájuk leselkedő veszélyekre. Hatala úr büszke volt arra, hogy Magyarországon elindulhat egy ilyen komplex, a legérintettebb réteget célzó és szakmailag képzett emberekből álló szakmai program. A programot segíti, hogy a közelmúltban a kormány elfogadta az új Nemzeti Bűnmegelőzési Stratégiát.

Forrás: BP

Kapcsolódó cikkeink

Leave a Comment