„Kínai kémek” feltörték a brit BAE Systems hadiipari vállalat számítógépes rendszerét, és „ellopták” a nyugati együttműködéssel készülő legújabb amerikai harci repülőgép, az F-35-ös terveinek, teljesítményadatainak és elektronikai rendszereinek egyes részleteit – írta a távirati iroda a The Sunday Timesra hivatkozva.
A vezető brit vasárnapi konzervatív lap „magas rangú biztonsági illetékeseket” idéző értesülése szerint a kínaiak „hatalmas mennyiségű adathoz” jutottak a több mint 300 milliárd dolláros fejlesztési beruházással készülő, lopakodó technológiájú repülőgépről azáltal, hogy „kihasználták a BAE számítógépes védelmének gyengeségeit”.
A lap forrásai szerint a BAE adatbázisai ellen elkövetett online támadást már három éve felfedezték, ám ez „szigorúan őrzött titok volt” a brit hírszerzési közösségen belül. A történteket azonban a BAE – a legnagyobb európai hadiipari vállalat – egyik vezető tisztviselője felfedte egy tavaly év végi londoni zártkörű rendezvényen, amelyen kibernetikai biztonsági szakértők vettek részt. A rendezvény egyik résztvevője a The Sunday Timesnak elmondta: a BAE-illetékes akkori szavai szerint a kínaiak 18 hónapon át folytatták a cég elleni online támadásokat, és sikerült hozzájutniuk az F-35-ös egyes tervrészleteihez.
A brit lap szerint repülőgépipari körökben már egy ideje hallhatók olyan találgatások, hogy az F-35-ös program megvalósításának késedelmét és folyamatosan emelkedő költségeit ezek a lopások okozzák, amelyek a gépet felderíthetővé tették és elektronikai támadások lehetőségének tették ki.
Kína londoni nagykövetsége a The Sunday Times megkeresésére „alaptalan állításnak” minősítette a beszámolót, és közölte, hogy Kína az online bűnözés minden formáját elítéli. A BAE részéről csak annyit közöltek a lappal, hogy nem kommentálják a cég elleni kibernetikai támadásokról szóló híreket. A vállalat szóvivője hozzátette, hogy a BAE biztonsági rendszere képes felderíteni és megakadályozni az ilyen jellegű támadásokat.
A China Daily című lap beszámolója szerint Kína még az idén rendszerbe állítja első repülőgép-hordozóját. A hajó jelenleg az északkelet-kínai Talien (Dalian) kikötőjében horgonyoz életnagyságú repülőgépmodellekkel a fedélzetén. A szovjet hajó vázára épített repülőgép-hordozó, amely tavaly augusztus 10-én hagyta el először ötnapos futáspróbára a kikötőt, a jövőben nem tartozik majd egyetlen flottához sem, folyamatosan úton lesz és kísérleti célokra, kiképzésre, illetve tudományos kutatásokhoz fogják használni. A kínai katonai és politikai vezetés szerint a repülőgép-hordozótól nem változik meg az ország partközeli védelemre összpontosító stratégiája. Kínának hárommillió négyzetkilométer tengeri területe, és hozzá egyetlen repülőgép-hordozója van. Kína az ENSZ Biztonsági Tanácsának tagjai közül utolsóként épített működőképes repülőgép-hordozót. Az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Franciaország, Oroszország, Spanyolország, Olaszország, India, Brazília, és Thaiföld összesen 21 aktív repülőgép-hordozóval rendelkezik – ebből csak az USA tizeneggyel.
Forrás: Biztonságpiac.hu/MTI