Lengyel menekültválság: Varsó továbbra is befogadja a fehérorosz menekülteket

Lengyel határLengyelország a fehérorosz határon fennálló helyezettől függetlenül továbbra is befogadja a hazájukban üldözött fehérorosz állampolgárokat, csak az elmúlt huszonnégy óra folyamán negyven ilyen személy érkezett – közölte a lengyel határőrség szóvivője.

A fehérorosz menekültek a határátkelőkön nyújtották be a nemzetközi védelemre vonatkozó kérelmüket, és lengyel humanitárius vízumot kaptak – mondta el sajtóértekezletén Anna Michalska.

A lengyel idegenrendészeti hivatal október végi adatai szerint a fehéroroszok képezik idén a legnagyobb, 870 fős csoportot azok közül, akiknek megadták Lengyelországban a nemzetközi védelmet élvező személy státuszát. Emigrációjuk a tavaly augusztusi, vitatott tisztaságú fehérorosz elnökválasztás után alkalmazott hatósági erőszak következménye.

A másik, 560 fős csoport az afgán állampolgároké. Ők az afganisztáni lengyel békefenntartó alakulat és diplomáciai képviselet alkalmazottai voltak, akiket a NATO augusztusi afganisztáni csapatkivonásakor, illetve az azt megelőző hónapokban menekítettek ki.

Az év elejétől október végéig összesen 1600 külföldi kapott Lengyelországban menedékjogot. Menekültstátusszal, illetve kiegészítő védelmi jogállással rendelkeznek.

Kapcsolódó cikkeink

Leave a Comment