Leváltották Hoszein Táibot, az Iszlám Forradalmi Gárda (IRGC) hírszerzési vezetőjét – közölte az iráni állami televízió.
Hírügynökségek felidézték, hogy a személycserére annak nyomán került sor, hogy Teheránban komoly incidensek sorozata történt, amelyek hátterében Irán regionális riválisát, Izraelt sejtik.
Az iráni sajtó nem indokolta a történteket, mindazonáltal közölte, hogy Táib a jövőben Hoszein Szalami tábornok, a Forradalmi Gárda főparancsnoka tanácsadója lesz. Táib helyét Mohammad Kazemi, a Forradalmi Gárda hírszerzési forrásainak védelméért felelős eddigi parancsnoka veszi át. Ezt csütörtökön Ramezán Sárif, az elitalakulat szóvivője be is jelentette.
A szóvivő – az al-Dzsazíra pánarab televízió jelentése szerint – nem részletezte a személyi változás okát. Csak annyit közölt, hogy az 59 éves Táib az IRGC főparancsnokának tanácsadója lesz.
Mindazonáltal az al-Dzsazíra emlékeztetett arra, hogy a személycserére két nappal azt követően került sor, hogy az izraeli médiában arról jelentek meg hírek, miszerint Táib állna a Törökországba látogató izraeli turisták ellen tervezett iráni akciók hátterében, amely miatt Jaír Lapid izraeli külügyminiszter a hónap közepén Törökország elhagyását javasolta az ott tartózkodó izraeli állampolgároknak. Lapid egyébként a napokban köszönetet mondott Törökországnak, hogy sikerült elejét venni az esetleges merényleteknek, illetve izraeli állampolgárok elhurcolásának.
Egyes izraeli sajtóorgánumok szerint Táib a középszintű klérushoz, illetve Ali Hámenei ajatollah, Irán legfelsőbb politikai és vallási vezetőjének belső köréhez tartozik. Hírszerzői vezetői kinevezése előtt, 2009-ig, Hámenei hivatalában dolgozott.